Ez történik a testeddel, ha végre eleget iszol

2025. július 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bár a víz alapvető élettani szükségletünk, mégis hajlamosak vagyunk alábecsülni a szerepét. Sokan csak akkor isznak, ha már érzik a szomjúságot, pedig a szervezet már ilyenkor is enyhe vízhiányos állapotban van. Ha viszont odafigyelsz a megfelelő folyadékbevitelre, a tested hálás lesz, és látványosan jobban fog működni.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos az elegendő folyadékbevitel
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos az elegendő folyadékbevitel
Fotó: Igor Suka/Getty Images

A víz annyira természetes része a mindennapjainknak, hogy gyakran eszünkbe sem jut, mennyi minden múlik rajta. A testünk körülbelül 60 százaléka vízből áll, és szinte nincs olyan élettani folyamat, amelyhez ne lenne rá szükség. A vér, a sejtek, a szervek és az ízületek működését is meghatározza, miközben a vízhiány mégis az egyik leggyakoribb probléma, amire alig figyelünk oda. Pedig néhány pohárral nemcsak a közérzeted javulhat, hanem hosszú távon az egészségedet is megőrizheted. Mondjuk, mi történik pontosan a testeddel, ha eleget iszol!

A víz mindenhol ott van

A víz az egyik legfontosabb alkotóeleme a testünknek: a porcok, a gerinccsigolyák közötti korongok és az ízületek mind-mind víztartalmú szövetekből állnak. Ha huzamosabb ideig nem viszel be elég folyadékot, ezek a szövetek veszítenek a rugalmasságukból, és akár fájdalmat is okozhatnak. Ugyanígy, a nyálkahártyák is vízből épülnek fel, így a víz segít megóvni a szemet, a szájat és az orrot a kiszáradástól, irritációtól és fertőzésektől.

A vér oxigént szállít a test különböző részeibe, és mivel a vérplazma több mint 90 százaléka víz, már egy enyhe folyadékhiány is befolyásolhatja a sejtek oxigénellátását. A bőr állapota szintén gyorsan reagál: a száraz, fakó, érzékeny bőr gyakran a dehidratáltság első jele.

Az agyműködésed is vízfüggő

Sokan nem is sejtik, hogy a fejfájás, a koncentrációs zavarok vagy a fáradtság hátterében egyszerűen az állhat, hogy nem ittunk elegendő folyadékot. A víz kulcsszerepet játszik az agy és az idegrendszer működésében, a hormonok és neurotranszmitterek termelésében, és a gondolkodási folyamatok zavartalan működésében is. Tartós vízhiány esetén romolhat a reakcióidő, csökkenhet a memóriateljesítmény, és nehezebb lehet összpontosítani.

Napi 2,5 liter vizet ittam, szemmel látható változást értem el: ez az egy dolog sokkal jobb lett az életemben

Napi 2,5 liter vizet ittam, szemmel látható változást értem el: ez az egy dolog sokkal jobb lett az életemben

A központi idegrendszer mellett az emésztőrendszer sem tud megfelelően működni víz nélkül. A folyadék segít a tápanyagok oldásában és felszívódásában, valamint hozzájárul a salakanyagok kiürítéséhez is. A vese, a máj és a belek csak akkor képesek optimálisan dolgozni, ha elegendő folyadékot kapnak.

A testhőmérséklet szabályozását is segíti

Amikor izzadunk, a bőrön keresztül párolog el a felesleges hő, ezzel hűtve a testet. Ez a természetes mechanizmus azonban csak akkor működik hatékonyan, ha van miből izzadni – vagyis ha elegendő vizet iszunk. Ha a szervezet nem tud megfelelően párologtatni, megnő a hőguta és a túlhevülés veszélye, főként meleg időben vagy fizikai terhelés esetén. Emellett a vízhiány szűkíti a légutakat is, így ronthat az asztmás vagy allergiás tüneteken, mivel a test így próbálja csökkenteni a vízveszteséget a kilégzés során.

A sportteljesítményre és az anyagcserére is hatással van

Akár csak egy kis mértékű kiszáradás is rontja a fizikai teljesítőképességet, főleg, ha az edzés harminc percnél tovább tart. A vízhiány fáradékonyabbá, lassabbá és kevésbé terhelhetővé tesz. Emellett a megfelelő hidratáltság segíti az anyagcserét, támogatja a zsírégetést, és még a fogyást is elősegítheti – főként, ha cukros üdítők helyett választjuk.

Mennyi az ideális napi vízbevitel?

Nincs egyetlen mindenkire érvényes mennyiség, de az ajánlások szerint:

  • nőknek kb. 2,7 liter (11–12 csésze),
  • férfiaknak kb. 3,6 liter (15–16 csésze),
  • gyerekeknek életkortól függően 5–11 csésze víz javasolt naponta.

Ez a mennyiség részben szilárd ételekkel (például gyümölcsökkel és zöldségekkel), részben italokkal kerül a szervezetbe, de az arány döntően a folyadékfogyasztáson múlik. Kiemelten fontos a vízpótlás láz, hányás, hasmenés, sportolás vagy kánikula idején, amikor a szervezet gyorsabban veszít folyadékot.

És mi a helyzet a túlhidratálással?

Bár ritka, de előfordulhat, hogy valaki túl sok vizet iszik, különösen rövid idő alatt. Ez az úgynevezett vízmérgezés, ami az elektrolit-háztartás felborulásához és veszélyes állapothoz vezethet. Egy 2021-es kutatás szerint általában 5 liter feletti mennyiség, 4 órán belül elfogyasztva, már kockázatos lehet. A lényeg, hogy ne egyben igyuk meg a napi szükségletet, hanem fokozatosan, a nap folyamán elosztva, figyelve a szomjúság jeleire.

Forrás: medicalnewstoday.com

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

glamour plusz ikon Semmelweis Ignác anyák millióit mentette meg, feleségét azonban tönkretette

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)