Erzsébet királynő halála és temetése a saját veszteségeink felett érzett fájdalmat is felidézheti – A pszichológus véleménye
Ma temetik Erzsébet királynőt, amit a világ számtalan országában közvetítenek. Hetven év telt el azóta, hogy II. György királyt eltemették, így meglehetősen régen volt Európában egy ilyen jelentős, kollektív élmény, melynek segítségével kicsit mindannyiunkban felidéződnek a saját veszteségeink, gyászaink.
Ezeket láttad már?
De mi történik bennünk a gyász hatására, hogyan írható le a folyamat, és egyáltalán hogyan lehet feldolgozni egy ilyen mértékű veszteséget egy olyan rohanó világban, ami szinte megköveteli a gyors továbblépést? Dr. Bolgár Judit pszichológust, egyetemi tanárt kérdeztük arról, hogyan éljük meg mi mindannyian Erzsébet királynő temetését, és hogyan éljük meg a saját, személyes gyászainkat.
Erzsébet királynő elvesztése napján sokan sírva fakadtak hazánkban is. Hogyan térnek el egy közismert személy halála kapcsán megjelenő és a saját gyászélmények?
Ha valakinek jelentett valamit Erzsébet királynő személye, esetleg közelebb került hozzá a Korona című sorozat kapcsán, akár ismerősként is gondolhatott rá. A gyász maga a veszteség megélése. Egy kedves ismerős elvesztését mindig érzelmi veszteségként éljük meg. Minél erősebb a szimpátia, annál nagyobb a veszteség. A sírás egy normális reakció a nagyobb és váratlan veszteség megélésekor.
Néhány gyászdefiníció a szakirodalomból: „a veszteségre adott egyéni reakció” vagy „a veszteségre adott természetes reakció”, illetve Polc Alaine-t idézve: „olyan magatartásforma, amely a halál beállta után meghatározott ideig alkalmat nyújt az egyéni fájdalom kifejezésére, s mint ilyen, szigorú közösségi előírásokhoz alkalmazkodik”.
A sírás ilyen esetben mindig azt jelenti, hogy feldolgozatlan gyászunk van?
Nem, sőt: a sírás általában normális gyászreakció. Ha nem vagyunk képesek a sírásra, amikor gyászolunk, az inkább jelezhet problémát. Persze ez tanult viselkedés, illetve kulturális szokás kérdése is.
Milyen tüneteket, problémákat okoz egy fel nem dolgozott gyász?
Csak néhány, a teljesség igénye nélkül: a gyászoló nem tud megszabadulni az eseménytől, folyamatosan keresheti a saját hibáját az eseménnyel kapcsolatban, állandóan a múlton tépelődik. Bűntudat, kínzó gondolatok tartják fogva, keresi, milyen hibát, mulasztást követett el, fokozottan fél hasonló jövőbeli veszteségtől, és úgy érzi, nincs joga boldognak lenni vagy örülni. Ezt testi tünetek is kísérhetik, mint például fáradtság, étvágytalanság, alvási problémák, esetleg testi panaszok, testi fájdalmak. A szociális képességek megváltozása szintén gyakori tünet, hasonlóan a befelé forduláshoz, vagy a mások iránti érdeklődés csökkenéséhez. Hasonlít a depresszió néhány tünetéhez, de differenciál diagnosztikai szempontból vannak különbségek.
Mennyire van kultúrája Magyarországon a gyászfeldolgozásnak? A mai, instant világban egyáltalán hogyan szentelhetünk figyelmet egy ilyen lassú folyamat fontosságának, mint a gyászfeldolgozás?
Ezt ilyen formában nem tudom megválaszolni, ugyanis ez nem ország vagy nemzeti kultúra kérdése. Inkább vallásokhoz, történelmi korokhoz, eseményekhez köthető, de jelentős szerepe van benne a családi, az intézményi nevelésnek, sőt a nemekkel kapcsolatos szerepfelfogásnak is (a sírás nem férfias dolog, csak a gyengék sírnak, és a többi). A helyzeten az segíthet, ha a veszteség által átérzett érzelmek kifejezését természetesnek, és nem valamiféle gyengeségnek gondoljuk.
Ön szerint van átlagos idő, ami a gyász után eltelik, és az ember már kicsit nyugodtabban, elfogadóbban tud viszonyulni a veszteséghez?
Ez megint csak személyiségfüggő, és az elszenvedett veszteség mértékétől is függ. Vannak szakirodalmi becslések erre vonatkozóan, de ezek átlagolt értékek, és a gyász nagyon individuális esemény.
Milyen tanácsot tud adni azoknak, akik elveszítettek valakit, aki fontos az életükben?
A tanácsok mindig személyre szabottak, az általános tanácsok sztereotípiák, amikkel egy gyászban lévő igazán nem tud mit kezdeni. Ezek általában arról szólnak, hogy éppen az ellenkezőjét csinálják, mint amit a feldolgozatlan gyászreakciók kapcsán leírtam.
