Idén bomba formában leszek

2014. június 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Lefogyok öt kilót. Fagyit maximum heti egyszer eszem, akkor is diétásat. Megválok a péksütiktől, úgyis itt van a zöldségek, gyümölcsök szezonja. Naponta három liter vizet iszom, és legalább egy órát töltök mozgással, lehetőleg a szabadban, hogy napcsókolta bőrömön jól mutasson az új nyári gönc.

Bár nekem személy szerint a mínusz öt kiló a rémálom lenne maga, a vízfogyasztásomat aktuális lenne jelentősen megnövelni, és bizonyos dolgokban lehetnék egy kicsit előrelátóbb. Ezek egyike sem volt része a szilveszteri fogadalmaimnak, de ki emlékszik már arra. Nemde?

Így fél évvel azután, hogy az új esztendőbe léptünk, eszembe jutottak a nagy ígéretek, amiket tenni szokás. Persze, ezek általában ígéretek maradnak, bár akkoriban írtam egy bejegyzést arról, hogyan lehetne könnyebb beépíteni a mindennapokba az új szokásokat.

Azért vetem fel most újra ezt a témát, mert szerintem a jó idő közeledtével legalább annyit fogadkozunk, mint akkor, amikor "kötelező". Ilyenkor viszont könnyebb dolgunk van, hisz felpezsdül az élet, fedetlenebb a testünk, többet járunk társaságba, egyszerűen több az energiánk. Ha tehát nem valósítottál meg valamit szilveszter óta, amit most is szeretnél elérni, akkor javaslom: ne várd meg 2015-öt.

Ráadásképpen találtam valamit, ami segíthet, így a barátokat sem kell állandóan nyüstölni, hogy figyelmeztessenek, ha letérnél a helyes útról. A LifeDirector.hu egy olyan oldal, ahol elhatározásokat tehetsz, és hetente rögzítheted, hogy haladtál. Az értékelésre e-mailben emlékeztet az oldal, így nem felejtődik el a fogadalom. Ezen kívül pedig jól láthatóvá teszi, hogyan haladtál, fejlődtél. A publikussá tett fogadalmak által pedig akár használhatod más ötletét is.

Ha tehát te is azok közé tartozol, akiknek nehezen megy a sok apró változtatás a mindennapokban, akkor szerintem ezt érdemes kipróbálni. Sok sikert!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)