Egy férfi feljegyzései: „Ez volt a 7 ok, amiért tönkrement a kapcsolatom”
Egy kapcsolat végének már jóval a robbanás előtt vannak félreismerhetetlen jelei! A kérdés, időben felismered-e őket. A 26 éves Gábor most elmagyarázza, melyek voltak az ő kapcsolatában az intő jelek.
Ezeket láttad már?
Hogyan lesz vége egy kapcsolatnak? Gábortól aztán lehet leckét venni. A története talán segít, hogy te is megtaláld az intő jeleket a saját kapcsolatodban, és elejét vehesd a később visszafordíthatatlan végjátéknak. Ha ugyanis már eljutottatok a szakításig, ritkán van visszaút.
„Katával viharosan indult a szerelmünk, és éppen olyan viharosan ért véget. Megismerkedésünk második hetétől már sülve-főve együtt voltunk, olykor még a munkámat is elhanyagoltam, csak azért, mert semmi kedvem nem volt kiszállni mellőle az ágyból. Aztán egyik nap néztük az ágyban az Outer Banks sorozatot, rendeltünk egy kis kínait, majd vitába bonyolódtunk, és mire John B és Sarah összejöttek, én újra egyedülálló voltam. Az egész úgy kezdődött, hogy nézeteltéréseink támadtak azt illetően, menjünk-e a sorozatnézés után szórakozni vagy sem, végül pedig azon kaptuk magunkat, hogy képzeletbeli listánkról olvassuk a másik fejére a kapcsolatban elkövetett, immáron megbocsáthatatlan bűneit.”
Jól indul, de gyorsan valami más lesz belőle?
Gábor története egyáltalán nem egyedi. Nagyon sokszor úgy megyünk bele egy kapcsolatba, hogy nem igazán figyelünk oda az új partnerünkre, rögtön az automatizmusok, az előző kapcsolatban megszokott "normákat" léptetjük életbe, ahelyett, hogy időt adnánk a másik megismerésére, feltennénk szeretetteljes kérdéseket, visszajeleznénk a másiknak. Tanulj mások hibáiból!
Lássuk hát ezeket az "apróságokat", amelyek miatt tönkremehet akár a te románcod is...
- Hiányzott az elismerés. Amikor először randiztunk, elvittem vacsorázni, majd moziba, végül fagyizni. Ám miután elbúcsúztunk, észrevettem, hogy nem köszönte meg az estét. Sosem gondoltam, hogy elvárok ilyesmiket valakitől, de amikor nem történt meg, valahogy hiányzott. Később persze rájöttem, hogy Kata más módon fejezi ki a szeretetét, de azért egy-egy „kérem” vagy „köszönöm” hiányzott.
- Őt az én örökös ugratásaim idegesítették. Csupa fiú között nőttem fel, így a viccelődés nekem mindig a szeretetkifejezés eszköze volt. Kata viszont egyáltalán nem értékelte, ha poénkodtam vele. Miután az összeveszésünkkor ezt is fölhozta, elkezdtem gondolkodni, és rájöttem, hogy én mindig is ilyen voltam. Most hívjam föl az összes volt csajomat, és kérjek bocsánatot?
- ...no meg az, hogy én amatőr stand-up komikus vagyok. Imádok humoros üzeneteket küldeni. Kata azonban az én kis mesterműveimet ennyivel intézte el: „Előttem nem kell erőlködve jópofáskodnod. Csak légy önmagad!” Erre elkezdtem olyan üzeneteket írni neki, hogy: „Szia! Akkor mozi vagy vacsora legyen este?” Egyáltalán nem éreztem úgy, mintha önmagam lennék.
- Mindig túlöltözött volt – az ágyban. Ahogy befejeztük a szeretkezést, Kata fölvett egy topot, egy bugyit és egy sortot. Kissé hülyén éreztem magam – én teljesen meztelen vagyok, ő meg mintha aerobikórára készülne. Arra gondoltam, vajon mi baja lehet a testével? És mi lesz a második menettel?
- Kibeszélte az intim dolgaimat! Kata elmesélte a barátnőjének, hogy múltkor bizonyos fazonigazítással kísérleteztem „odalent.” Nem csak égtem, hanem megalázva is éreztem magam.
- Kikészített a gúnyos üzeneteivel. Egyik este elfelejtettem fölhívni, mire küldött egy üzenetet: „Kösz, hogy hívtál! Jó éjt!” Amellett, hogy Kata sosem szerette a poénkodást – semmi szmájli, semmi csókos száj az üzenetei között –, kifejezetten bántó tudott lenni, ha ahhoz volt kedve.
- Sajnos a fenti dolgok mindegyikéről elfelejtettem beszélni Katával. Nagyrészt az én hibám, hogy szemet hunytam Kata azon tulajdonságai felett, amelyeket nem értettem vagy nem szerettem. Úgy éreztem, a szerelem mindent kibír – pedig pont ezek a dolgok ásták alá a kapcsolatunkat. Néha elmélázom azon, vajon végleg vége-e köztünk mindennek. Az üzenetei nem hiányoznak. A reggeli puszija viszont igen. Bárhogyan is lesz, a problémákat akkor kell megbeszélni és elsimítani, amikor azok fölmerülnek.
