Kása Eszter: „Az elszántságom vitt mindig előre az életben”
Az Álommeló című műsorban az egyik legismertebb és legsikeresebb hazai üzletember, Balogh Levente kereste elnöki asszisztensét. A második évadot Kása Eszter nyerte, akinek nemrég járt le az egy éves szerződése – kíváncsiak voltunk merre viszi az útja tovább.
Ezeket láttad már?
Kása Eszter sokszínű, kreatív, lelkes, életvidám és vagány csaj, aki korábban is pörgős életet élt, de a műsor után még erősebb fokozatra kapcsolt. Rengeteget tapasztalt és tanult az elmúlt egy évben, de most új fejezet kezdődik az életében.
Gondolom, te is láttad az előző műsort, ami óriási siker volt, és emiatt jelentkeztél a következő évadban, ugye?
Képzeld, nem láttam. A barátnőm viszont igen, és ő mondta, hogy ez abszolút nekem való. Én nem vagyok szereplős típus, nem érzem úgy, hogy otthonosan mozognék a kamera előtt, nem hozott lázba a lehetőség. De a barátnőm annyira „erőszakos” volt, hogy beadtam a derekam, végül is a jelentkezésben még nincsen semmi.
Az előválogatón még kamera sem volt, csak válaszoltam a kérdésekre. Aztán egyszer csak jött a hír, hogy bekerültem a műsorba. Először úrrá lett rajtam egy kisebb pánik, de arra gondoltam, hogy talán ez mégsem véletlenül történt így. Vagyis nálam nem az volt a fő motiváció, hogy Balogh Leventével dolgozhassak, hanem maga a pozíció, hogy mennyit tudok majd ennek köszönhetően tanulni, tapasztalni.
Mivel foglalkoztál a műsor előtt?
Egy kisebb vidéki logisztikai cégnél intéztem a pénzügyeket. Kényelmes munka volt, éppen annyit kerestem, hogy megéljek belőle úgy, ahogyan én akarok. Nem kellett megszakadnom, és szerettem is csinálni. Erre mondta a barátnőm még a műsor előtt, hogy a két diplomámmal ennél sokkal többre vagyok hivatott. Először Szegeden helyezkedtem el a szállodaiparban, nem is értette senki, hogy pesti lányként mit keresek a pusztában. De tetszett a hely, és az is, ahogy bántak a vendégekkel, illetve érdekelt is, mert az első egyetemi szakom a szállodamenedzsment volt.
Én mindig úgy dolgoztam, hogy mindent meg akartam tanulni az adott területről, és szerencsém volt, mert mindenhol olyan feletteseim voltak, akik ezt értékelték, és hagytak kibontakozni. Nagyon jól éreztem magam, de egy idő után hiányozni kezdtek a barátaim, a családom, mert valahogy elcsúsztunk egymás mellett. Visszaköltöztem Pestre, belecsöppentem a divatszakmába, egy hazai márkának lettem az üzletvezetője.
Felfrissítettük a webshopot, erősítettünk a kommunikáción, a végén bejártam a nagykerbe, részt vettem a stratégiai folyamatokban - ott is értékelte a főnököm az elhivatottságomat. Jó feladatok találtak meg, vagy talán én a feladatokat. A váltásom hátterében az állt, hogy abban bíztam: egy kiszámíthatóbb, nyugodtabb munkahely mellett előrelépés következik be a párkapcsolatomban.
Mivel mindig jó irányban fejlődtem, és tudtam előre haladni, szinte fel sem tűnt, hogy ez mennyi munkával jár. Nem napi fix 8 órákat dolgoztam, és a hétvégék, ünnepnapok sem voltak mindig szabadok, de az fontos, hogy ezt nem mások várták el tőlem, hanem inkább én magamtól. Akkor már 8 éve voltunk együtt a párommal, és azt hittem, hogy azért topogunk egy helyben, mert nekem fontosabb a karrierem. Emiatt eveztem nyugodtabb vizekre, de végül mégis elváltak az útjaink. Viszont nagyon sokat tanultam annál a cégnél is, pénzügyekről, kimutatásokról, amit a műsorban is tudtam kamatoztatni.
Rúzsa Magdi felszabadítóan őszintén vallott az anyaságról: „Nem mondom, hogy néha nem tud fárasztó lenni”
Milyen területen, vagy pozícióban képzelted el magad hosszútávon?
A marketing irányába szerettem volna elindulni, főleg azért, mert zavar a jelenlegi marketinges kínálat. Szerintem egyrészt felhígult ez a szakma, másrészt nem feltétlenül alkalmazzuk a leghatékonyabb lehetőségeket, és mindez indokolatlanul sokba kerül. Ezért is kezdtem el a mesterszakomat marketingből, mellette pedig önállóan is képeztem magamat, főleg a Covid alatt.
Az volt a tervem, hogy csinálok egy saját ügynökséget annyi ügyféllel, amennyit én egyedül elbírok. Nem szeretnék nagyképűnek tűnni, de van egy olyan érzékem, amivel megértem a fogyasztót, tudok hozzá „jól” szólni - ebből szerettem volna építkezni. Nem felejtettem el ezt a projektet, az asszisztensi pozícióm lejárta után vissza is aktiváltam a vállalkozásom. Első partnerem személyében Balogh Leventét tisztelhettem, hiszen továbbra is értékesíthetem a termékeit és támogathatom a marketingjét.
Hogyan élted meg a szereplést?
Emlékszem, hogy első este sokkolt, milyen sok kamera figyel, ráadásul ott voltak Leventéék is, és persze a többi versenyző is. De attól is kivert a víz, amikor visszanéztem magam a tévében: „Úristen, Eszter mit csinálsz?” Még a hangszínem is más volt. Viszont a második naptól már ki tudtam zárni minden zavaró tényezőt. Szerintem azért nyertem, mert sikerült kizárnom a tudatomból, hogy a kamerák vesznek, hogy sokan figyelnek, és hogy vajon mit gondolnak rólam azok, akik nézik.
Mindig csak a feladatra koncentráltam, így semmilyen felesleges dolog nem vette el az energiámat. Igyekeztem önazonos maradni, és nem játszmákkal érvényesülni. Szembenéztem magammal, és mindent vállaltam. Volt olyan is, hogy szóltak, túl csendes vagyok, mire csak annyit kérdeztem: miért kellene balhéznom? Én nem arra fókuszáltam, hogy a tévében egy elfogadható személyiség legyek, nekem a pozíció kellett. Ez az elszántság vitt el a végéig.
Mindig ennyire tudatos és eltökélt vagy?
Pont abban az évben kezdtem el pszichológushoz járni, mert úgy éreztem, hogy kezd egy kis zűrzavar lenni a fejemben. Azt akartam, hogy tegyük rendbe, hogy hol kezdődök és meddig tartok én, mert néha torznak éreztem a gondolataimat. Nagyon lelkiismeretes vagyok, a párkapcsolatban is mindig magamban kerestem a hibát. Azt hittem, biztos én rontok el valamit, mert nem vagyok elég jó, hogy még jobbnak kell lennem. Ezek a gondolatok 28 éves koromra eléggé felemésztettek.
Ábel Anita: „Meg tudtam erősödni ott, ahol gyengének éreztem magam”
A külvilág felől érezted ezeket az elvárásokat, vagy te tetted magasra a lécet?
Magammal szemben magasak az elvárásaim. Ez egyfajta megfelelési kényszer, hogy többet tegyek ahhoz, hogy elég jó legyek. Mielőtt elkezdődött a műsor, meg is kérdeztem a pszichológust, hogy szerinte elbírok-e egy ilyen versenyt. Ő javasolta, hogy minden olyat zárjak ki, hogy mit gondolnak rólam a TV-nézők, a barátaim, a volt tanáraim, mert ez hihetetlen mennyiségű energiát visz el. Ezért a kezdésre letéptük az összes sebtapaszt, amiket az évek alatt magamra ragasztottam. És nem feltéptem a hegeket, hanem azokkal együtt dolgoztam. Ez volt az én erősségem.
Volt elképzelésed, hogy meddig bírod, meddig juthatsz?
Az első héten még kicsit sötétben tapogatóztam, de az körvonalazódott, hogy ki az a három-négy ember, akivel meggyűlhet a bajom. Szerintem az elején estek ki olyanok is, akik sokáig eljuthattak volna, csak éppen az adott pillanatban balszerencsés szituációkba keveredtek. A második hét vége fele már éreztem, hogy nem eshetek ki. Aztán azt is, hogy meg kell nyernem.
Addigra már elég régóta bent voltam ahhoz, hogy tudjam, kik vesznek körül, mire vagyok képes, és egyértelmű célként lebegett előttem: nem engedhetem meg magamnak, hogy ne én nyerjek. Onnantól kezdve még fókuszáltabb lettem. Párszor én is félrecsúsztam, illetve volt egy mélypontom is, de mindig össze tudtam magamat kapni.
Az etikett nem luxus: Polgár Tünde a magabiztos és tiszteletteljes élet titkairól mesél
Utólag megnézted, kielemezted magad?
Hú, persze! Először azok a tipikus dolgok jöttek elő, hogy „Úristen, hogy néztem ki?” Aztán amikor másodszorra néztem, már a többieket is figyeltem, és egyértelműen kirajzolódtak a játszmák, a trükkök. Ezek nyilván a show részét is képezték, de jó, hogy bizonyos dolgok csak utólag jöttek szembe, mert nem biztos, hogy higgadt tudtam volna maradni minden helyzetben.
A barátnőd, aki a jelentkezésedet szorgalmazta, büszke volt rád?
Nem tudom, mert azóta összevesztünk. Bizony, vannak veszteségek is a dologban. Tőle, és sok más embertől is megkaptam az elmúlt egy évben, hogy nagyon megváltoztam.
Te hogy érzed?
Igen, biztos, hogy változtam. De nem a pozíció és a pénz változtatott meg, hanem az, hogy másképp osztom be az időmet. Vannak olyan barátok, akiket nagyon szeretünk, de energiaigényesek, esetleg több türelem kell hozzájuk, vagy figyelni kell arra, hogyan válaszolunk nekik, nehogy megsértsük őket. Nekem ez az év nagyon kemény volt! Persze álommeló, de azért nem volt egy sétagalopp! Át kellett csoportosítanom az időmet, az energiámat, így ezekből kevesebb jutott bizonyos emberekre, akik ezt nem feltétlenül vették jó néven.
Deák Kristóf: „Szomorú lennék, ha pont olyan lenne egy film, ahogy azt az elején elképzeltem”
Mi lett a konkrét feladatod, miből állt az álommeló?
Először az értékesítés, exportértékesítés, amibe alaposan bele is ástam magamat, aztán mindig jöttek hozzá újabb feladatok. Érdekes, de senki nem érezte még eddig úgy a határaimat, mint Balogh Levente. Mindig tudta, hogy meddig lehet úgy terhelni, hogy ne feszítsük túl a húrt, és csak akkor terhelt tovább, amikor már kényelmesen éreztem magam.
A ZORD üdítőital az én projektem lett ősztől, a gyártás, az értékesítés és a logisztika is hozzám került. Abszolút sikersztori, imádtam benne lenni. Aztán dolgoztam a webshopon, hogy minden terméket összefogjunk, illetve foglalkoztam a marketinggel is. Segítettem a Vizek ura előadások lebonyolításában, és rengeteg megbeszélésen, tárgyaláson vettem részt. Nagyon sűrű időszak volt, de rengeteget tanultam.
Mogács Dániel: „Egy dolog tudni, hogy merre kell menni, és egy másik azon az úton járni”
Az Álommeló egyéves szerződése lejárt, mi a következő lépés? Maradsz Levente mellett, vagy másfele mész tovább?
A műsorban Levente az asszisztensét kereste, és erre a pozícióra egy évig tartott a szerződés, ami letelt. Volt arról szó, hogy maradok a cégnél egy másik pozícióban, de menet közben jött egy külföldi lehetőség, ezért pár hét múlva költözök. A műsor után a szerelem is rám talált, a párommal külföldön kezdek új életet. De ez nem jelenti azt, hogy megszűnik a közös munka Balogh Leventével. Mindig fontos volt számomra a karrier, és soha nem esett nehezemre végigjárni a szamárlétrát, de most itt az ideje a magánéletemre és a személyes fejlődésemre is koncentrálni.
Leventével a munkakapcsolatunk megmarad, az exportértékesítés továbbra is hozzám tartozik, de bizonyos szinten a saját utamat járom majd. Szükségem van az új kihívásokra, engem az elvárások nem agyonnyomnak, hanem felfele húznak. Az első diplomaosztómra a szüleimtől kaptam egy nagy méretű iránytűt, amibe bele van gravírozva, hogy „Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok között landolsz”.Eszerint megyek tovább.
Mit adott neked a műsor?
Nagyon erős önismeretet, mert csupaszon láthattam, hogy ki vagyok. Felismerést, hogy hogyan és merre menjek tovább. Rengeteg szakmai tapasztalatot és kapcsolatot, de a legfontosabb mégiscsak az, hogy felnőttem. Tavasszal lettem 30 éves, amit nagyon vártam. Új időszak kezdődik az életemben. Eddig a tanulásról és a tapasztalatszerzésről szólt minden, volt benne jó és rossz, nehézségek, de szárnyaltam is. Most ezt a korszakot lezárom, és kilépek a nagybetűs életbe. Egészen Amerikáig megyek, hogy kamatoztassam amit eddig tanultam, és remélem, kiteljesedek a magánéletemben is.
