Megjött az iPhone 7, minden idők legszuperebb Apple okostelefonja

2016. szeptember 8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

És igen! Végre megérkezett a várva várt iPhone 7 szuper új dizájnnal, vízálló felszínnel, duplakamerával, sztereóhangzással és wireless fülhallgatóval.

iPhone 7
Fotó: Apple

Ahogy azt már megszokhattuk, eltelt egy újabb év, eljött a szeptember, és San Franciscóban ismét bemutatták az Apple legújabb termékeit. A legnagyobb szenzációt most is természetesen az Apple csúcsminőségű telefonjával, az iPhone 7-tel érték el, amely nyilván minden eddigi Apple okostelefonnál okosabb, szebb, színesebb és alapvetően mindenben jobb. A bemutatón még egy kisebb botrányra is sor került, ugyanis idő előtt sikerült az Apple hivatalos Twitterére valakinek kipostolnia az iPhone 7 bemutatkozó videóját, amellyel gyakorlatilag le is lőtték a poént, de aztán természetesen gyorsan el is távolították onnan, és minden haladt tovább, ahogy azt a nagy könyvben Steve Jobs megírta.

Az első és egyik legfontosabb újítás, hogy az iPhone 7 víz és porálló. No, ez nem jelenti azt, hogy akkor ezzel merülhetünk el majd a Balatonban, de a kisebb vizezéseket gond nélkül átvészeli. Az Apple ezennel elhagyja a jackes bemenetelt, és mostantól manuális csatlakoztatás nélkül is kapcsolódik hozzá a fülhallgató. Ami pedig a fényképezést illeti, képstabilizátor, 12 megapixeles dupla kamera (a Plusnál), 7 megapixeles szelfikamera, és egyéb extrákkal látták el az új telefont, amelyről ha még többet akarsz tudni, akkor kattints ide.

iphone 7, apple, iphone 7 plus, technika, új iphone, telefon, okostelefon
Fotó: Apple

Amellett, hogy ez minden idők leggyorsabb iPhone-ja, a legerősebb akkut is megkapta, és természetesen a tárhelyet is felvitték egészen 256 gigabájtig.

És végül, lássuk az árakat: a 32 gigás iPhone 7 649 dollárról, a 7 Plus pedig 770 dollárról kezdődik. Színekben is kaptunk újítást, marad a rosegold, az arany, a fehér és a fekete, de most kaptunk egy még feketébb feketét, amit csak Jet Blacknek neveznek.

iPhone 7
Fotó: Apple

Mindezt pedig szeptember 16-tól lehet megvásárolni, 9-től pedig előrendelni. Jó sorban állást!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)