„Nem a büszkeségért csinálom, amit csinálok, hanem a boldogságért” - Naoko Tagai japán képzőművésszel beszélgettünk
Tagai installációival találkozni a legfényűzőbb londoni luxus boltok kirakataiban, szobraival aukciókon, festményeivel és nyomataival többek között a GLAMOUR horoszkópjában is. Tagai egyszerre csinál mindent, és mégis egy dologra összpontosít: megörökíteni a pillanat törékenységét.
Ezeket láttad már?
Naoko Tagai, a japán származású, de évtizedek óta Londonban élő és alkotóművész a saját műhelyében fogadott minket, ahol hagyományos japán zöldteakészítés után mesélt az életútjáról és a büszkeségéről – vagy éppen annak hiányáról.
Japánban születtél és ma már London Peckham negyedében található műhelyedben beszélgetünk. Hogyan alakult az ide vezető utad?
Japánban, Kiotóban születtem, majd 1998-ban érkeztem meg Angliába, hogy kerámiatervezést tanuljak a Bath-i Egyetemen. Utána jelentkeztem a Royal College of Arts művészeti egyetemre kerámia- és üvegművész szakirányra. Bár a tanulmányaim során főképp üveggel és agyaggal dolgoztam, azóta foglalkozom fotóval, festészettel, nyomatkészítéssel is – élvezem, hogy ennyiféleképpen fejezhetem ki magam, miközben a kész műveket összetartja egyfajta koherencia.
A családodnak volt valami kapcsolata a művészettel?
A szüleimnek mindig is nagyon jó volt a kézügyessége. Az apukám remekül tud építeni, alkotni, anyukám pedig gyönyörűen rajzol. Gyerekként én is imádtam rajzolni, magától értetődően alakult, hogy művészettel fogok foglalkozni.
De utána mégis kerámiázással kezdtél el foglalkozni, nem pedig festészettel.
A kerámiában vonzott, hogy tanulni kell, hosszasan el kell sajátítani a technikát; rengeteg benne a tudomány, a mesterség. Emellett pedig imádom a teljes folyamatot - az agyag egy nagyon érzéki anyag, ami gyorsan és azonnal reagál az érintésre, a nyomásra.
Mit hozol magaddal a japán gyökereidből?
Szerintem felfedezhető a japán tradíció az alkotásaimban, érződik valami törékenység, ahogy az élet körforgását ábrázolom, vagy hogy a fő témám a természet szeretete – Kiotót hegyek ölelik körbe, a völgy tele van cseresznyefákkal, növényekkel, hozzá vagyok szokva a természet közelségéhez. Érdekelnek az apró részletek, mozzanatok, mindig az a pillanat inspirál, ami egyszeri és megismételhetetlen. A másik pedig buddhista filozófia megtestesülése a munkámban, s bár nem gyakorlom a vallást, de olyan kultúrában nőttem fel, amelyet átitat a buddhizmus, így a véremben van ez a szellemiség. Gyerekkorom óta végzek hagyományos tea ceremóniákat, szerintem ezért is alakulhatott ki különleges kapcsolatom a szépséggel és a letisztult esztétikákkal.
Hogyan választod ki, hogy egyes alkotásaidat milyen anyagból vagy milyen technikával készíted el?
Nem tudatos döntés, egyszerűen magától jön számomra, hogy egy bizonyos víziót hogyan akarok megformázni.
Min dolgozol most?
Jelenleg az éves Chelsea Virágfesztiválra készítek installációt. Egy tájépítésszel kollaborálunk, hogy egy kertet tervezzünk a Thalitha csoportnak, ami egy igazán különleges projekt. A Thalitha szervezet a traumatikus élmények feldolgozásában segít művészetterápiás foglalkozásokkal, és ebben az installációban a trauma megélését és elengedését járjuk körbe. Az egyik művész kőből farag pillangóbábot, amíg én 300 egyedi porcelán pillangót készítek, amelyek „körberepülik” majd a kertet. Míg a begubózott állapot a sötétséget és szenvedést szimbolizálja, addig a repdeső pillangók az elengedést.
Fontos számodra, hogy egy projektnek legyen érzelmi mélysége is, vagy tisztán az esztétikai élményre fókuszálsz?
Nagyon megragadnak az inspiráló kezdeményezések, emellett az is, hogy különböző művészekkel dolgozhatok együtt a jó ügy érdekében.
Művészként mi számodra a fontosabb: te hogyan látod a művet, vagy hogy azt hogyan látják mások?
A művészet képes arra, hogy szabadságot nyújtson az emberi érzelmek korlátlan kifejezésére. Ha a belső világom impresszióit jelenítem meg, nem szükséges bármit sugallanom, hiszen a néző úgyis a saját nyelvére fordítja le az élményt.
Van olyan, ami büszkeséggel tölt el, ha a munkásságodra gondolsz?
Nincsen. Nem a büszkeségért csinálom, amit csinálok, hanem a boldogságért.
