„Nem vagyok sem férfi, sem nő” - Miért sérti úgy a társadalmat, ha valaki nem binárisnak tartja magát?
A közelmúltban több híresség is előbújt azzal, hogy ő nem bináris, azaz sem férfinak, sem nőnek nem tartja magát. Demi Lovato után legutóbb Bella Ramsey osztotta meg magáról ezt az információt. Az ilyen bejelentéseket a közönség - legalábbis a kommentáradat alapján - leggyakrabban értetlenkedéssel, sőt, időnként gúnyolódással fogadja. Úgyhogy nézzük meg közelebbről, mit is jelent a nem bináris nemi identitás.
Ezeket láttad már?
Az utóbbi években világszerte és hazánkban is nőtt az LMBTQ-közösség iránti elfogadás. Mára a legtöbb ember számára egyáltalán nem jelent gondot, ha egy férfi vagy nő a saját neméhez vonzódik. A Háttér Társaság által a Mediántól megrendelt friss felmérés szerint a megkérdezettek 62 százaléka helyesli a diszkriminációellenes törvényeket, és hasonló arány támogatja, hogy az azonos nemű párok örökbefogadó szülővé válhassanak. Növekszik a nyitottság azok irányába is, akik nem a biológiai nemükkel, hanem a „másik” nemmel azonosulnak, és aszerint akarnak élni: ugyanezen felmérés szerint a megkérdezettek mintegy 72 százaléka úgy véli, hogy a transznemű embereknek engedni kellene, hogy hivatalosan is megváltoztathassák a nemüket és nevüket az irataikban. Ahol az elfogadás megtorpanni látszik, az a nemi kétosztatúságon, azaz, a binaritáson kívül való elhelyezkedés, a nem bináris embereket pedig hatalmas megbélyegzés övezi.
Nem minden csak fekete vagy fehér
Leegyszerűsítve: az még esetleg oké, ha át akarsz igazolni a másik dobozba, mert ott érzed magad otthon - de a két dobozon kívül maradni, netán azok érvényességét egy az egyben megkérdőjelezni? Na ne! Pedig ez nem újkeletű dolog, mert csak az európai gondolkodás épül az úgynevezett bináris oppozíciókra, azaz ellentétpárokra. Ezeket Arisztotelész ismerteti Metafizika című művében, de már az őt megelőző filozófusok is használták azokat: fény–sötétség, határolt–határolatlan, jó–rossz, rend–káosz és persze a férfi–nő. Ezek egyben értékítéletet is tartalmaznak, valamint a káros nemi sztereotípiákat is meghatározzák: „természetesen” a nő kerül a negatív oldalra. Egyes Európán kívüli kultúrák azonban kettőnél több nemet is elismertek: például a hinduk, a közép-amerikai zapotékok, az Indonéziában élő bugisok, a madagaszkári sakalava törzs, vagy éppen a kanadai őslakosok.
A zsido.com közelmúltbeli cikke szerint a Talmud mintegy nyolc nemet ismer. Maga a nem bináris fogalom viszont relatíve új: a nyolcvanas évek amerikai ‘zine-jaiban elsősorban a queer (ejtsd: kvír), vagy genderqueer terjedt el azon emberek leírására, akik nem tudják, vagy nem akarják elhelyezni magukat a nő–férfi, illetve heteroszexuális–homoszexuális kategóriákban. A queer azonban ernyőfogalomként az LMBTQ-közösség egészére is használatossá vált. (Itthon nem annyira jellemzően, de például német nyelvterületen inkább ezt használják a betűszó helyett.) Az érintettek az utóbbi időben valószínűleg ezért részesítik előnyben az identitásukat pontosabban leíró nem bináris kifejezést (angolul: non-binary, rövidítve enby).
A nem bináris identitáson belül léteznek különféle altípusok is (noha nem minden nem bináris személy helyezi el magát ezek valamelyikébe). Agender az, aki semmilyen nemmel nem azonosul, genderfluid az, akinek változó a nemi identitása. A bigender (korábbi kifejezéssel: androgün) az, aki két nemmel is azonosul. A demigender szintén, de az ő esetében az egyik nemmel való azonosulás erősebb. Vegyük figyelembe, hogy a gender kifejezés ezekben a szóösszetételekben a nemi identitásra (gender identity), azaz a belsőként megélt, pszichológiai nemre utal, azaz nem az úgynevezett társadalmi nemre, amely a tanult nemi szerepeket és a kívülről jövő nemi szerepekre vonatkozó elvárásokat jelenti.
Miért kellene beolvadnunk?
Hányan lehetnek a nem binárisok? Egy 2022-es amerikai adat szerint a nem binárisok 3 százalékot tesznek ki a fiatal (30 év alatti) felnőttek körében. Az ennél idősebbek csoportjában kevesebben vannak, de ennek részben az lehet az oka, hogy korábban nehezebb volt ezt felvállalni. Szintén amerikai felmérések szerint a transzneműek egyharmada vallja magát nem binárisnak, de a helyzetet bonyolítja, hogy nem minden nem bináris sorolja magát a transzneműek közé (például mert nem akar orvosi segítséget igénybe venni a külseje megváltoztatásához, és/vagy nem akarja hivatalosan megváltoztatni a nevét). A transzmaszkulin emberek azok a biológiailag nő nem binárisok, akiknek identitása a férfihoz áll közelebb, a transzfeminin emberek pedig azok a biológiailag férfi nem binárisok, akik identitása a női identitáshoz áll közelebb. Ők gyakran (nem mindig) bizonyos szintű orvosi segítséget kérnek, hogy külsejüket identitásukkal összhangba hozzák, de jellemzően nem mennek végig a teljes (külső nemiszerveket is érintő) tranzícióig.
A viszonylag nagy arány ellenére a transz közösségeken belül feszültség látható: gyakran a bináris transzok sem értik a nem bináris identitást, netán azt gondolják, hogy a nem binárisok rossz fényt vetnek azok ügyére, akik „csak” be akarnak olvadni a megélt nemük képviselői közé. Márpedig a nem bináris személyek elfogadása a bináris transzokat is segítené, hiszen a nemi átmenet alatt szinte mindannyian ideiglenes nem bináris állapotba kerülnek. Azaz a környezet nem tudja meghatározni, hogy ők most nők-e vagy férfiak, és ez nehézségeket okoz olyan hétköznapi helyzetekben, mint például a nyilvános mosdó használata. Sőt, a maszkulin megjelenésű nők és a feminin megjelenésű férfiak esetében is könnyebb lenne, ha a társadalom jobban tolerálná az e téren való bizonytalanságot. A maszkulin megjelenésű nők és a feminin megjelenésű férfiak például gyakran azzal a nehézséggel szembesülnek, hogy akaratuk ellenére a másik nem tagjának nézik őket.
Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy az emberek közti eligazodás talán legfontosabb eleme a nemi hovatartozás: ha fel kell idéznünk valakit, akivel csak egyszer találkoztunk, lehet, hogy nem fogjuk tudni megmondani, hogy magas volt-e vagy alacsony, milyen volt a haja vagy a szeme színe, hány év körüli volt, milyen ruhát viselt, de amire biztosan emlékezni fogunk, az az, hogy férfi volt-e vagy nő. Ezért érzünk akkora zavart, amikor valakiről nem tudjuk megállapítani a nemét, és – sajnos – egyesek agresszióval reagálnak a világképük megzavarására. Általában ők ugyanazok, akik szörnyülködni szoktak a transzneműséggel kapcsolatos hormonkezeléseken, műtéteken - holott ezek egy része éppen azért történik, mert jelenleg a társadalom számára csak a bináris, passing (beolvadó) külső az elfogadott. Megjegyeznénk, hogy ha már valaki ennyire aggódik embertársai egészsége miatt, akkor akár nyitottabb is lehetne a köztes megjelenések felé.
Fáradhatatlan küzdelem a társadalmi egyenlőségért
A nem bináris identitások előretörésétől nemcsak a konzervatívok ijednek meg, hanem a feminizmus egyes képviselői is. A feminizmus második hulláma a hatvanas-hetvenes években vezette be a biológiai nem vs. „társadalmi nem”, pontosabban a társadalmi nemiszerep-elvárások (sex vs. gender) felosztást. Az irányzat képviselői mindenkit bátorítottak, hogy merjen elszakadni a nemi sztereotípiáktól: ne érjen megszégyenítés egy férfit, ha „nőies” a kinézete, érdeklődése, viselkedése, ahogyan a nők is felvehetnek férfiasnak számító külsőségeket, tulajdonságokat, vagy végezhetnek foglalkozásokat, találhatnak hobbikat. Napjainkban - látva a pszichológiai nemről (gender identity), azaz a nemi identitások sokféleségéről való beszéd elterjedését -, az idősebb feministák egy része tart a korábbi eredmények elvesztésétől: attól félnek, hogy akiknek nem tetszenek a hagyományos nemi szerepek, ma már nem a társadalmat és a nemiszerep-elvárásokat kritizálják, hanem kivonulnak a nő kategóriából és átcímkézik magukat transzneműnek vagy nem binárisnak.
Az érintettek beszámolói alapján azonban ez nem így működik, hiszen akkor sokkal több nem bináris lenne, mivel igen sok nő áll hadilábon a nemiszerep-elvárásokkal, ahogy a férfiak egy része is. A társadalmi nemi szerepek követésénél vagy elutasításánál mélyebben gyökerezik az emberben, ha az „ellenkező” nemmel azonosul, vagy éppen se férfinak, se nőnek nem érzi magát. Ráadásul a biológiai nemtől való idegenkedés mögött nemcsak a társadalmi szerepek elutasítása áll, hanem gyakran testi tényezők is. Ez természetesen nem összekeverendő azzal, amikor valaki például karcsúbb akar lenni, hiszen a transz vagy nem bináris embert testének nemi jellegek zavarják. Azonban az, hogy egy ember, elismerve ezeket az opciókat, de nem éri be a „fiús lány” vagy a „lányos fiú” kategóriával, és ezen túlmutatva nem azonosul a biológiai nemével, nem zárja ki, hogy a nemi sztereotípiákat és a nemek közti egyenlőtlenséget továbbra is kritikusan szemlélje, azaz feminista legyen.
A nem bináris aktivisták egy része a nem regisztrációjának eltörlését szorgalmazza. Ez azonban feminista szempontból valóban aggályos lenne, mert ellehetetlenítené az olyan felmérések, statisztikák készítését, amelyekkel rá lehet mutatni a nemi egyenlőtlenségekre a társadalomban. Ilyen például a nemek közti keresetkülönbség, a nemek aránya a vezető pozíciókban, a házimunka nemi megoszlása, a családon belüli erőszak elkövetőinek nemi megoszlása vagy a betegségek eltérő tünetei a nemek esetében. Arról nem is beszélve, hogy amíg a feminizmus fő célja, azaz a nemek társadalmi egyenlősége meg nem valósul, a gendersemlegesség a jó öreg férfiközpontúságba torkollik, ami a nem binárisoknak sem érdeke: ezt legutóbb a Brit Awards jelöltjei közt láthattuk.
Támogatandó törekvés viszont az, hogy a nem bináris emberek külön rubrikában (például „harmadik nem” vagy „egyéb”) jelezhessék nemi hovatartozásukat. Németországban már egy ideje van erre lehetőség, igaz, csak azok számára, akik biológiai nemük szerint is az interszex kategóriába tartoznak. A nem interszex nem binárisok jogi elismerése még várat magára - úgy tűnik, biológiai „igazolás” nélkül nehezebb hinni az érintetteknek. De a társadalom ezt a melegek, leszbikusok esetében is megugrotta (homoszexuális gént sem találtak a mai napig, ugyanakkor minden kigyógyító kísérlet csődöt mondott, sőt, kárt okozott), így a közeljövőben talán ez a nem binárisok felé is sikerülhet.
„Örököljük a generációs félelmeket, amik megmutatkoznak az arcon” - beszélgetés dr. Dalmy Julianna arc- és testelemzővel