A mentális betegségek erőteljes stigmatizáltsága sokakat akadályoz abban, hogy segítséget kérjenek. Az alábbi történetek szereplői szeretnének ezen változtatni.
Ezeket láttad már?
NYÍLTAN VÁLLALOM
Már kiskamasz koromban jelentkeztek nálam a depresszió tünetei, de sem a szüleim, sem én nem tudtam, hogy mi történik velem. Voltak olyan időszakaim, amikor semmihez nem volt kedvem, és semminek sem tudtam örülni. Aztán amikor egyetemista lettem, a kezembe került egy depresszió-kérdőív, és azzal diagnosztizáltam magam. Felkerestem az egyetemi pszichológust, aki javasolta, hogy menjek el egy pszichiáterhez, aki végül alacsony szintű depressziót diagnosztizált nálam. Egy ideig gyógyszert is kellett szednem, de azt mára már elhagytam, támogató terápiába viszont most is járok. Bár még mindig vannak „sötét” időszakaim, nekem nagyon sokat segített, hogy ráláttam arra, mi okozza a rossz érzéseimet. Sári (24)
CSAK SEMMI PÁNIK!
Egy hosszú és fájdalmas szakítást követően jelentkeztek nálam először a pánikbetegség tünetei. Egy baráti társaságban voltam egyik délután, amikor hirtelen szédülni és izzadni kezdtem, a fülem sípolt, és olyan rettenetesen rosszul voltam, hogy azt hittem, most azonnal meghalok. Pár nap múlva újra megismétlődött a roham, ráadásul éppen a szüleimnél voltam látogatóban, és annyira megijedtem, hogy kihívattam velük a mentőket. A kórházban azonban semmit sem találtak. Akkor ajánlotta az orvos, hogy keressek fel egy pszichológust. Nagyon szerencsés vagyok, hogy idejében szakemberhez kerültem, mert ismerek olyanokat, akik évekig élnek kezeletlen pánikbetegséggel. Most másfél éve járok terápiába, és otthon is végzek relaxációs gyakorlatokat, meditálok is. Négy hónapja nem volt komoly rohamom, és a szorongásom is jelentősen csökkent. Kinga (28)
MEGRÉMÜLTEM
Már akkor hallottam a szülés utáni depresszióról, mielőtt várandós lettem. Arra azonban, ami velem történt, álmomban sem számítottam. Közel tizenöt órás vajúdás után szültem meg a kisfiamat. A következő napon már voltak fura gondolataim, de betudtam őket az iszonyú kimerültségnek. Azonban később sem maradtak el a nyomasztó fantáziák és gondolatok. Mindegyik azzal volt kapcsolatos, hogy valami szörnyűség történik a kisfiammal, sokszor attól rettegtem, hogy én teszek vele valami borzalmasat. Sem a férjemnek, sem anyámnak nem mertem erről beszélni, mert rettenetesen szégyelltem, attól féltem, hogy bolondnak néznek, és még a babámat is elveszíthetem emiatt. Végül a többiek is kezdték észrevenni, hogy valami nem stimmel, mert abnormálisan sok erőfeszítést tettem, hogy biztonságban legyen a fiam. Egy családi barát javasolta, hogy keressük fel a kórházi pszichológust. Ott kiderült, hogy a szülés kényszeres gondolatokat hozott elő belőlem, ami bár sokkal ritkább, de hasonló, mint a gyermekágyi depresszió. Szerencsére nálam ez nagyon enyhe volt, és még idejében segítséget kaptam, de megdöbbentett, hogy ilyen egyáltalán létezik. Petra (31)
A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es májusi lapszámában jelent meg.
Illusztráció: Jen Barbara @barbiesgraphy
