A módszer, amivel újra megszereted önmagadat: ismerd meg a tükörgyakorlatot!

Sorozatunkban Manhalt Dóra a kineziológia módszerének segítségével mutatja meg, hogyan nézz rá más nézőpontból az életedre, hogyan hozd ki magadból a legtöbbet, hogyan hallgass a belső hangodra annak érdekében, hogy egy teljesebb és boldogabb életet élhess. Ezúttal abban segít, hogyan dolgozhatsz a magaddal való kapcsolatodon a tükörgyakorlat segítségével.

Három hét után már érezhetjük a tükörgyakorlat pozitív hatását
Három hét után már érezhetjük a tükörgyakorlat pozitív hatását
Fotó: Getty Images /Ponomariova_Maria

Az önmagunkon végzett munka egyik legegyszerűbb és mégis talán leghatékonyabb technikája a tükörgyakorlat. Ezt bárhol, bármikor tudod használni, nem kerül semmibe, mégis érezhető, és nagyon látványos eredményeket lehet vele elérni. A gyakorlat elvégzéséhez mindössze egy tükörre és kellő elszántságra lesz szükséged, hiszen a hangsúly a rendszeres ismétlésen és a kitartáson van.

Egész egyszerűen állj a tükör elé, nézz bele a saját szemedbe, és kezdj el megerősítő mondatokat mondani magadnak – úgy, hogy halld. Többször, egymás után. Ezt végezd minden egyes nap, és ígérem, már néhány nap után érezni fogod a hatást!

És ha nem megy?

De mi van akkor, ha már olyan nagy a baj, hogy nem tudunk tükörbe nézni? Vagy ha az ott látott személyt reménytelen esetnek tartjuk, és ez már eleve kedvünket szegi a gyakorlás kezdetén? Én abban hiszek, hogy minden egyes ember jó és szerethető, az életünk során azonban hozunk hibás döntéseket, cselekszünk úgy, hogy azt utólag megbánjuk, esetleg (meg)bántunk másokat. Ezeknek a helyzeteknek a felhalmozódása, a megbocsátás nélkül eltöltött évek fájdalma vezethet oda, hogy nem szívesen nézünk tükörbe, mert nem tetszik, amit ott látunk. Az önértékelés csökken, bezárkózunk, nem engedjük meg magunknak a jót és a felemelkedést.

„Ha rájössz, mire akar tanítani egy nehéz helyzet, már nem is olyan katasztrofális”

Azok, akik idáig jutottak magukkal, rengeteget vívódnak legbelül. Egyrészt vágynak a szeretetre, a figyelemre, a törődésre, de van egy részük, ami úgy gondolja, nem érdemlik meg.

Van kiút, és ezzel a módszerrel bárki felépítheti magát lépésről-lépésre:

  1. Írj össze magadnak (kézzel, papírra!) megerősítő, pozitív mondatokat, mantrákat, amiket valamiért magadénak érzel, megtetszik. Csak írd le őket egy üres papírra. A cikk végén én is adok néhány ötletet erre, de írhatsz, kereshetsz te is hozzá másikat. Minél több életterületre kiterjednek, annál jobb!
  2. Olvasd el a leírt mondatokat naponta többször. Jó, ha viszed magaddal a papírod, így bárhol kéznél lehet. Csak olvasd! Nem gond, ha távolinak érzed még magad az ott leírt állapotoktól. Csak olvasd kitartóan! Először olvashatod magadban, aztán ahogy megszokod, megpróbálhatod hangosan is felolvasni magadnak.
  3. Amikor a hangos olvasás is megszokottá válik, jöhet egy újabb nagy lépés a gyakorlatban: vedd fel a mondatokat magadnak egy hanganyag formájában! Ennek az a legegyszerűbb módja, ha a telefonodon egy hangjegyzetben rögzíted a mantráid. Így mindig kéznél lesz, bármikor tudod hallgatni, amikor csak időd van rá napközben. Azért tartom ezt nagy lépésnek, mert a saját hangunkon, a saját szánkból hallani ezeket a biztató, előremutató szavakat először letaglózó lehet, de csak bátran! Folytasd a munkát, és hidd el, az elme egy idő után ezt is megszokja, megszereti, elfogadja. És ami talán a legszebb, kezdi elhinni is, amit mondogatsz! 
  4. Ha már rutinosan, szívesen hallgatod a hanganyagod, nem maradt már hátra, mint odaállni a tükör elé, és ott is megpróbálni. Kedvesen, bizalommal, reményekkel haladni a cél felé.

„Aki szereti magát, az tud nemet mondani a túlzott munkára, méltatlan helyzetekre"

A titok: ne add fel!

A gyakorlat első időszakában teljesen normális, ha azt érzed: „ennek semmi értelme, úgysem leszek soha ilyen…” Szerintem nincs olyan ember, aki úgy tud a tükör előtt beszélgetni magával, hogy minden szót el tud hinni, méghozzá kétségek nélkül. Csak legyél kitartó és hidd el, ahogy haladnak majd előre a napok, azt veszed észre, hogy egyre stabilabban állsz a lábadon, ki tudod húzni magad az utcán, fel tudod emelni a fejed, csökken a negatív belső párbeszéded, felszabadultabbá válsz. Ezért pedig érdemes csinálni! Fontos, hogy a gyakorlatot legalább 3 hétig végezd, ennyi idő biztosan kell, hogy egy új szokás az életünk részévé válhasson. De a legjobb az lenne, ha a mindennapi rutin részeként a reggeli készülődés közben életünk végéig tudnánk így beszélgetni magunkkal!

Fotó: GLAMOUR
Fotó: GLAMOUR
Fotó: GLAMOUR

Önmagadon dolgozni a legnagyobb befektetés:

Ez is érdekelhet

A kielégítő szex 10 alapszabálya

A kielégítő szex 10 alapszabálya

Monitor

20 sztár, akikről el is felejtetted, hogy szerepelnek a Jóbarátokban

20 sztár, akikről el is felejtetted, hogy szerepelnek a Jóbarátokban

Szépséghírek

Így néz ki Jennifer Lopez smink nélkül: bemutatta a reggeli bőrápolási rutinját

Így néz ki Jennifer Lopez smink nélkül: bemutatta a reggeli bőrápolási rutinját