Örökké tartó rossz kapcsolatok
Kevés annál nyomasztóbb gondolat van, mint az, hogy az egész életedet leélheted egy rossz kapcsolatban, nem? Pedig sajnos ennek is megvan az esélye.
Ezeket láttad már?
Először következzen egy kis gondolatkísérlet:
Ismertél-e olyan férfit vagy nőt, aki szinte fejest ugrott a kapcsolatba, egy hét után maximum fokozaton élte meg a teljes összeolvadás élményét, szárnyalt a boldogságtól, aztán egyszer csak – miközben továbbra is azt mondja, őrülten szerelmes a másikba – elkezd minden apróságon kiakadni, hisztizni, féltékenykedni, lehetetlenül viselkedni? Esetleg addig nyúzza a másikat, amíg az fölajánlja a szakítást is, ha már egyszer ennyire nem tud megfelelni párjának, ám ekkor az visszakozik, és könyörög, hogy maradjanak együtt?
És ismertél-e olyan férfit vagy nőt, akinek mintha mindegy lenne, hogy kapcsolatban van. Ott van, jön minden nap, akár még a bűvös "szeretlek" szót is kimondja, de mintha mindez olyan hamisan csengne, és a valódi intimitás nem jön létre közte és partnere közt? Esetleg amint mélyebbé válik a kapcsolat, megijed és tesz valamit, amivel eltávolíthatja magától a partnerét? Mondjuk, félrelép vagy pont a legnehezebb helyzetben nem lehet rá számítani?
Benke Vali blogjában már többször írt a kötődéselméletekről melyek szerint már egész kiskorunkban fölismerhető jellegzetességei vannak annak, hogyan kötődünk édesanyánkhoz (vagy elsődleges gondozónkhoz).
Egy kutatópáros pedig arra is rájött, hogy ezek a mintázatok felnőtt korban is jellemzően megmaradnak. Az ő elméletüket aztán később továbbfejlesztették, és kialakult az az elmélet, amely szerint a felnőtteket – aszerint, hogy mit gondolnak magukról és a többi emberről – négyféle kötődési stílussal lehet jellemezni.
A biztonságos szerint ő és a többi ember is szerethető, az ilyen ember nem bánja, ha függ a másiktól és az tőle, hisz a szerelemben és képes is tartós, intim és elkötelezett kapcsolatra. Az aggodalmaskodó kötődő nem hisz abban, hogy ő szerethető, fél attól, hogy átejtik, bántják, elhagyják, ezért ambivalens a viszonya partneréhez, bizonytalansága olykor heves hisztériában nyilvánul meg, ami sajnos éppen azt fogja előidézni, amitől fél: partnerének elege lesz belőle. A bizalmatlan szerint sem ő, sem a másik ember nem szerethető, igyekszik visszahúzódni az intimitás elől, nem szívesen mutat vagy él át érzelmeket, s bár vágyik a szerelemre, fél abba belemenni. Az elkerülő szerint ő szerethető, de a többi ember nem, ezért hasonlóan viselkedik az előző típushoz, azzal a különbséggel, hogy ő úgy érzi, nincs is szüksége intimitásra, szoros emberi kapcsolatokra.
A mintázatok mindegyike nagy valószínűséggel kisgyermekkorban alakult ki, és elég nehezen változik, habár több kutató szerint változhat, sőt, egy ember különbözőképpen kötődhet akár élete más-más szereplőihez is. Sőt, egy aggodalmaskodó egy biztonságosan kötődő mellett idővel maga is elkezdhet biztonságosan kötődni. Kérdés, hogy a másik ki tudja-e ezt várni? Mindenesetre, ha az ember ráébredt, ő hogyan kötődik – amit szerintem elég könnyen megállapíthatunk -, talán a megfelelő partnerrel van esély alakítani a berögzült mintázatokon.
Sajnos azonban nagyon gyakori az is, hogy a cikk elején jellemzett aggodalmaskodó (első sztori) és elkerülő (második sztori) nem egy biztonságosan kötődővel jönnek össze, hanem egymással.
Kutatók szerint magához hasonlót csak a biztonságosan kötődő keres, a többi típus nem sokáig bírja egy ugyanolyan kötődővel, mint ő maga, a bizalmatlan és az elutasító azonban gyakran évekig (vagy örökre?!) együtt marad, miközben mindketten szenvednek a másiktól.
