„Egy rövid hajú nő nem szép és kész!” - Tényleg itt tartunk 2024-ben?
Rájár a rúd azokra a snowflake-ekre, akik a női szépséget csak egyféleképpen tudják elképzelni. Szegényeknek még alig sikerült megemészteni, hogy a 2023-as Miss World versenyen két transznemű és egy plus size résztvevő is indult, most újabb megrázkódtatást kénytelenek elszenvedni. Franciaország ugyanis példátlan szörnyűséget követett el: nem átallott – kimondani is szörnyű! – RÖVID HAJÚ nő fejére tenni a koronát!
Ezeket láttad már?
A női haj rövidre vágatása az 1920-as években terjedt el, és vált botrányos divattá – azelőtt (leszámítva azokat, akik crossdresserként férfinak adták ki magukat) csak egy-egy magányos lázadó vetemedett ilyesmire, nálunk például a George Sand által megihletett Szendrey Júlia. Az első világháború utáni felszabadult, modern nők, a flapperek részéről éppen akkora bátorságot igényelt a(z otthoni hajszárító hiányában) nyűgös hosszú hajtól való megszabadulás, mint a fűzőt eldobni – és az iskolás lányokat azzal próbálták elijeszteni az új őrülettől, hogy ha hajvágásra vetemednek, bajuszuk nő.
Most, egy évszázaddal később, 2023-ban ezek szerint még mindig ott tartunk, hogy egy rövid hajú nő képes megütközést kelteni – legalábbis ha szépségkirálynőnek választják, akkor mindenképp. A hőzöngők nem egyszerűen azzal érveltek, hogy szerintük csak egy hosszú hajú nő lehet vonzó – erre még legyinthettünk volna, hogy ha nem is értünk velük egyet, a vélemény szabad, meg hát ízlések és pofonok. Többek részéről azonban az merült fel kifogásként, hogy a rendezvény már nem is a szépségről szól, hanem az inkluzivitás körül forgó woke-versennyé silányult.
Hajad is milyen!
Az egyik kommentelő Eve Gilles alakját sem találta elég nőiesnek, és – itt kezd igazán elszabadulni a történet – megindult a minden alapot és főleg logikát nélkülöző találgatás, miszerint a húszéves győztes biztosan transznemű. (Halkan kérdezem: ha az lenne, azaz ebben az esetben férfiként, vagy nem binárisként azonosítaná magát, akkor ugyan miért akarna női szépségversenyen érvényesülni? Cseppet sem lenne számára megerősítő tapasztalat, sőt.)
Azt, hogy a rövid hajú nők nőiességét elvitatják, netán szexuális irányultságukat firtatják és biztosra veszik, hogy leszbikusok, már „megszokhattuk”. Amikor azonban már a női identitásukban, női mivoltukban is kételkedni kezdenek egy FRIZURA (!) miatt, akkor nyugodtan kimondhatjuk, hogy nem a – bármit is jelentsen ez – „woke-őrület” szabadult el, hanem a transzpánik. Annak pedig, hogy ha minden gender-nonkonform, azaz a hagyományos társadalmi nemiszerep-elvárásoktól és nemi sztereotípiáktól elszakadó jelenség, külsőség, viselkedésforma stb. láttán egyre többen transz- és woke-lobbit kezdenek kiáltani, beláthatatlan következményei lesznek – nemcsak a valóban transznemű emberekre, hanem mindenkire nézve.
Ha bárki úgy érzi, hogy joga van egy ember nemét megkérdőjelezni csak azért, mert valamilyen hajviseletet választott (vagy pl.-mert bement egy mosdóba, hogy azt rendeltetésszerűen használja), akkor alapvető szabadságjogok fognak sérülni. Egyenes úton haladunk majd a „megtévesztő” vagy nem egyértelmű (nem egyértelműen nőies vagy férfias) külsőségek betiltása, vagy súlyos megbélyegzése felé.
Holott éppen elegendőek azok a társítások is, amelyeket eddig vont maga után a nők rövidre vágott haja. Egy népszerű Facebook-csoportban, ahol egy guruszerepet magára öltő férfi ad társkeresési és párkapcsolati tanácsokat heteroszexuális nők tömegeinek, a rövid hajú nő nagyjából az őrülttel egyenlő, aki maga alatt vágja a fát. Ha egy tag megosztja a csoporttal, hogy szeretne rövid hajra váltani, ráijesztenek, hogy ha egyedül akar maradni, csak hajrá.
A haj rövidre vágatása sokak fejében egyenlő azzal, hogy az illető nő nem a férfiaknak való tetszést, megfelelést állítja onnantól az élete középpontjába – márpedig sok férfi ezt egyenesen büntetésként éli meg. Az olló a patriarchátus réme, jelenti ki ironikusan a brit feminista szerző, Laurie Penny, hozzátéve, hogy az ő magánéletére nem hatott negatívan a frizuraváltása, hiszen olyan férfiakat részesít előnyben, akik a nőket emberi lénynek akarják látni, és nem két lábon járó termékenységjel-halmaznak.
Egy szépségverseny, jellegénél fogva, nemigen fog a résztvevő nőkről mint komplex emberi lényekről szólni - ezért is erősen kérdéses, hogy a sokszínűség fokozásával megjavítható-e egy eredendően szexista intézmény. Ahogy Susan Brownmiller amerikai feminista is hangsúlyozza a (magyarul nem hozzáférhető) Femininity c. könyvében: egy-egy eltérést az ideális nőiességtől még esetleg elnéz a patriarchális társadalom, amennyiben az illető nő azt kompenzálja. Például viselhet nadrágot (a fent említett csoportban ettől is eltanácsolják a férfi partnerre áhítozó tagokat!), vagy lehet rövid haja, amennyiben „cserébe” csinosan öltözködik, sminket, ékszereket használ stb. A maszkulinnak számító elemek halmozását a társadalom viszont már nem díjazza.
A nőiesség ugyanis, mutat rá Brownmiller, a férfiaktól való különbözés hangsúlyozása (külsőségekben, viselkedésben stb.) - és a férfiak azért szeretik, mert a különbség megerősíti őket férfiasságukban. Jogos e ponton az érv, hogy a nők többsége is vonzódik a férfiassághoz, ugyanakkor mintha mégsem lenne egyensúly. Gondoljunk csak arra, hogy a nők jellemzően nem csapnak cirkuszt például a hosszú hajú férfiak miatt, és nem érzik általuk fenyegetve a nőiességüket.
Amit szabad Jason Momoának, nem szabad a szépségkirálynőnek? Persze a férfiaknak is csak egy része bizonytalan annyira a férfiasságában, hogy egy rövid hajú szépségkirálynőtől világgá szaladjon. Mára jó esetben képesek vagyunk tudomásul venni, hogy a férfiaknak és a nőknek számos közös (külső és belső) tulajdonsága lehet – mert egyformán emberek.
