Ez történik az agyadban, miután lecseng benned a mindent elsöprő szerelem

ma 13:01
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mi történik velünk, amikor beleszeretünk valakibe – és miért érezzük néha úgy, hogy az ész és a szív nem ugyanazt akarja? A szerelem nemcsak érzelem, hanem összetett biokémiai folyamat is, amely egyszerre hat az agyunkra, a testünkre és a döntéseinkre. Nézzük, mit mond erről a modern tudomány.

Teljesen természetes, hogy a szerelem, miután megszelídült, egészen más érzést kelt bennünk, és erről bizonyos hormonok is nagyban tehetnek
Teljesen természetes, hogy a szerelem, miután megszelídült, egészen más érzést kelt bennünk, és erről bizonyos hormonok is nagyban tehetnek
Fotó: Profimedia

Február. A hónap, amikor a kirakatok pirosba borulnak, a közösségi médiát elárasztják a szívecskék és a Valentin-nap, és mindannyian – akár párkapcsolatban élünk, akár nem – egy kicsit többet gondolunk a szerelemre. Sokunknak vannak olyan történetei, amikor valaki mellett hevesebben vert a szívünk, nehezebb tudtunk koncentrálni, és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy minden gondolatunk körülötte forog. „Ő az, akit kerestem egész életemben?” – kérdeztük magunktól. Te is éreztél már így?

Lehet ennek az oka egy üzenet, egy mosoly, egy pillantás, ami után jön az a bizonyos megmagyarázhatatlan belső bizsergés. Amikor egyszerre vagyunk izgatottak és bizonytalanok, amikor a vágy és a remény kéz a kézben jár, és amikor a „mi lesz ebből?” kérdése legalább annyira erősen dolgozik bennünk, mint maga az érzés. És bár a szerelemről rengeteget beszélünk babonák, romantikus filmek és verssorok nyelvén, a valóságban sokkal mélyebb és egy egészen lenyűgöző hormonális történés zajlik bennünk. Ilyenkor óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés: mitől van ez, mi történik pontosan ilyenkor? Vagyis tulajdonképpen mi is a szerelem?

Szerelem = kémia? Igen, szó szerint

A szerelem nem csak érzelem, hanem egy fizikai, biokémiai jelenség is, amely az agyunkban és testünkben játszódik le – amikor varázsütésre beindul a legbelső „szerelemmozi”. Tehát amikor azt mondjuk, hogy „kémia van köztünk”, nem csak költői túlzásról beszélünk. A tudomány mára már egészen részletesen feltérképezte, mi történik akkor, amikor a szerelem elkezd kialakulni. Különböző agyi vegyületek és hormonok szabadulnak fel, amelyek hatására az érzelmeink, viselkedésünk és testünk reakciói olyan intenzívek lesznek, mint még soha.

Ezért tapasztalhatjuk azt is, hogy a szerelem nemcsak a gondolatainkat, hanem a testünket is megbolondítja: megváltozik az alvásunk, az étvágyunk, az energiaszintünk. Van, aki ilyenkor szinte szárnyal, más inkább zaklatottabbnak érzi magát – mindkettő teljesen természetes reakció ugyanarra a biokémiai folyamatra. Az Amerikai Pszichológiai Társaság szerint a romantikus szerelem nem csupán érzés: agyi jutalmazó rendszerünk aktiválódik ilyenkor és dopamin nevű „boldogsághormon” termelődik.

Sokkal több boldog párkapcsolat lenne, ha ezeket a szokásokat napi szinten betartanánk

Sokkal több boldog párkapcsolat lenne, ha ezeket a szokásokat napi szinten betartanánk

Ez hasonló ahhoz, mint amikor valamilyen finom ételt eszünk vagy győzünk egy versenyben – csak épp a „nagy ő”-vel kapcsolatos gondolatok váltják ki. De a dopamin mellett más hormonok is szerepet játszanak ezekben a folyamatokban — eltérő módon és mértékben a szerelem különböző szakaszaiban. De lássuk, pontosan melyik miért felelős.

Mit csinálnak ezek a hormonok?

Dopamin: az, amiért szerelembeeséskor úgy érzed, mintha a világon minden jobb lenne, amikor vele vagy. Ez adja a boldogságérzetet, a vágyat és azt a „mikor üzen már, mikor találkozunk már?” érzést. Nem véletlen, hogy ezt az állapotot sokan a „mézeshetek” időszakaként írják le. A dopamin ugyanis nemcsak örömöt ad, hanem vágyat is kelt: újra és újra szeretnénk átélni ugyanazt az érzést, amit a másik létezése ad. Ez az oka annak, hogy a friss szerelmesekként hajlamosak vagyunk mindent félretenni, ami addig fontos volt – barátokat, programokat, néha még saját határainkat is.

Oxitocin: gyakran szeretet- vagy kötődés-hormonként emlegetik. Akkor áraszt el bennünket, amikor érintkezünk: amikor összebújunk, nézünk egymás szemébe, vagy intimitást élünk meg. Ez az a „biztonságban vagyok veled” érzés, ami mélyebb kötődést hozhat létre.

Nőként különösen érzékenyek lehetünk erre az élményre. Az oxitocin nemcsak a párkapcsolati kötődést erősíti, hanem azt az érzést is, hogy számítunk, hogy fontosak vagyunk valaki számára. Ez az a hormon, amely miatt egy kapcsolat elején már egészen korán kialakulhat bennünk az érzelmi elköteleződés – sokszor még azelőtt, hogy fejben végiggondoltuk volna, mit is szeretnénk valójában.

Szerotonin: kulcsszerepet játszik a szerelem érzelmi és pszichés megélésében. Az érdekes paradoxon az, hogy amikor valaki szerelmes lesz, az agy szerotoninszintje csökken. A szerotonin normál esetben a hangulati stabilitásért, a belső egyensúlyért és az érzelmi szabályozásért felel, így amikor szintje átmenetileg alacsonyabb, az érzelmek felerősödnek, az idealizálás fokozódik, és a másik nagyon fontos lesz. A szerelem későbbi, biztonságosabb szakaszaiban a szerotoninszint fokozatosan rendeződik, ami együtt jár a nyugodtabb, kiszámíthatóbb kötődéssel és az érzelmi stabilitás visszatérésével.

A „hormonok tánca” az, amit a neurológusok is vizsgálnak: nem csupán az érzelmeket, hanem biokémiai szinten azt is, hogy miért érezzük azt, amit érzünk.

Pálmai Anna és Huszár Henrik visszaadta a szerelembe vetett hitünket, módszerüket mindannyiunknak meg kellene tanulnunk

Pálmai Anna és Huszár Henrik visszaadta a szerelembe vetett hitünket, módszerüket mindannyiunknak meg kellene tanulnunk

Miért „vak a szerelem”?

Mindannyian hallottuk már a kifejezést, hogy a szerelem vak. És van tudományos alapja! A szerelem korai szakaszában az agyunk jutalmazó központjai olyan intenzíven aktiválódnak, hogy a logikus, kritikus gondolkodás – amely általában megóvna minket a rossz döntésektől – mértéke csökken egy kicsit. Ezért tudunk olykor figyelmen kívül hagyni olyan jeleket vagy kérdéseket, amelyeket máskor komolyan vennénk.

Ilyenkor gyakran magyarázatokat gyártunk magunknak: „biztos csak félreértettem”, „majd megváltozik”, „mindenkinek vannak hibái”. Ezek nem tudatos önámítások, hanem annak a belső konfliktusnak a jelei, amikor az érzelmi rendszerünk gyorsabban halad, mint a racionális értékelés. A szerelem korai szakaszában sokszor nem a valóság hiányzik – hanem a távolság, ahonnan tisztábban láthatnánk.

„Velem is megesett, hogy az elején figyelmességnek éltem meg, mennyire kíváncsi az áhított férfi arra, hol vagyok, mit csinálok, kivel találkozom. Csak később vált világossá, hogy ez nem érdeklődés volt, hanem kontroll, amivel hosszú távon nem tudtam mit kezdeni.” — meséli. 23 éves Zsófi.

11 éve él boldog házasságban a Bridgerton Violetje, titokzatos férfi rabolta el a színésznő szívét

11 éve él boldog házasságban a Bridgerton Violetje, titokzatos férfi rabolta el a színésznő szívét

A szerelem bonyolultabb, mint hisszük

A kutatások szerint nem csupán a kezdeti „káosz” miatt érezzük olyan intenzívnek a szerelmet. Később, amikor a kapcsolat tartósabbá válik, más biokémiai mechanizmusok lépnek előtérbe – több oxitocin, több biztonság és mélyebb kötődés. Ez valójában szuper hír: ahogy telik az idő, a szerelem nem tűnik el, hanem átalakul – a dopamin csillapodik, miközben az oxitocin és a biztonságérzet erősödik.

Ez az a pont, amikor sokan megijedünk: „Elmúlt?” Ilyenkor érdemes inkább azt kérdezni: „Átalakult?” Ez gyakran gyásszal is jár: elbúcsúzunk attól az intenzív, mindent elsöprő állapottól, amit a kapcsolat elején átéltünk. És ez rendben van.

Nem kudarc, nem hiba, hanem egy természetes átmenet egy másik minőségbe – ahol kevesebb a bizonytalanság, és több a valódi közelség.

Mit jelent mindez a mindennapi szerelmi életünkben?

Ha azt érzed, hogy nem tudsz kiverni valakit a fejedből, vagy ha egyszerre érzel eufóriát és aggodalmat, ne félj: a tested reakciói teljesen normálisak. Ezeket az agyi kémiai folyamatokat mindannyian megéljük, mégha kicsit máshogy is. Ha pedig úgy érzed, hogy a szenvedély kezd alábbhagyni, ne ess kétségbe: a szerelem természete, hogy átalakul, és amikor ezt tudatosítod magadban, jobban tudod majd értékelni mindkét szakaszt – az izgalmas kezdetet és a mély, nyugodt kötődést is. Februárban, a szerelem hónapjában talán érdemes nemcsak az érzést ünnepelni, hanem annak megértését is. Hogy amit a kezdet kezdetén érzünk, az nem „túl sok”, nem „túl intenzív”, nem „túl érzékeny”. Hanem nagyon is emberi.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Katalin hercegné álomszép szettben tündököl, csak úgy árad belőle a sikk

Katalin hercegné álomszép szettben tündököl, csak úgy árad belőle a sikk

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)