Schóbert Lara a Sztárboxról: „Igenis sikeres vagyok benne, és ezt senki nem tudja tőlem elvenni”
Aki figyelemmel követte a Sztárbox legutóbbi adását és vele együtt Schóbert Lara és Dárdai Blanka címvédő mérkőzését, az pontosan tudja, milyen elemi csata zajlott köztük: fizikai és mentális síkon egyaránt. Néhány perccel a meccs után arról kérdeztük Schóbert Larát, milyen ellenfél volt Blanka, valamint hogyan készült a győzelemre.
Ezeket láttad már?
Nincs olyan híresség, aki ne készülne kőkeményen, alázattal és szorgalommal a Sztárbox című műsor rá váró összecsapásaira. Azonban kevesen vannak közülük olyanok, akik dedikáltan a győzelemre készülnek, és ettől nem jönnek zavarba. Schóbert Lara pontosan tudja, hogy a siker felé vezető út összetett, az önbecsülés és az önmagunkba vetett töretlen hit pedig pont olyan fontos része a stratégiának, mint a kitartó munka vagy a pontos és erős ütések.
Győzelem bemanifesztálva
„A meccset mindenféleképpen érdemes vizualizálni. Azt is elképzelni, hogyan ütöd azt a balegyenest, jobbegyenest, bal horgot, hogy az ellenféltől te azt hogyan kapod meg, hogy véded le, hogy a végén a te kezedet emelik a magasba vagy az ellenfeledét, hogy milyen interjút adsz...” – kezdi Schóbert Lara, akinek maga Kokó és az edzője is erősen javasolta a vizualizáció technikáját, és mivel a tavalyi évadban működött, most is bevetette.
Persze azt is tudatosította magában, hogy akkor sem áll meg az élet, ha esetleg ellenfele kerül ki győztesként, de ebbe nem ment bele mélyebben sem érzelmileg, sem mentálisan a felkészülés folyamán. Dárdai Blankát egyébként kifejezetten kemény ellenfélnek érezte, aki nagyon jól állta az ütéseit.
Schóbert Lara az őt támadóknak: „Csinálják utánam, és aztán majd üljünk le beszélgetni”
Schóbert Lara és az arany sztorija
Az interjúban előkerült Lara mára legendássá vált mondata is, miszerint minden arannyá változik a kezében, amivel csak foglalkozik, legyen az éneklés vagy sport. Mint kiderült, a címvédő bajnoknak egy asztrológus mondta még korábban ezeket a gondolatokat, ő pedig gyakorlatilag olyan szinten internavizálta, vagyis olyan mélyen a magáévá tette, hogy az azóta is folyamatosan kísérő őt a karrierje során. Akik pedig nagyképűséggel vádolták őt ezért a mondatáért, azoknak a következőt üzeni:
Bocsánat, mégis nálam van ez az öv, szóval meg lehet engem ezért kövezni, de tényleg, én amibe belekezdek, abba beleteszek apait és anyait, és igenis sikeres vagyok benne, és ezt senki nem tudja tőlem elvenni.