Az ital, amit tilos étkezés után fogyasztanod, pedig rendszeresen teszed

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bizonyára számodra is van legalább egy olyan ital, amelyet a nap során bármikor szívesen fogyasztanál. Van, amelyik semmi problémát nem okoz, míg más kevésbé ajánlatos. Viszont gondoltad volna, hogy ezt az egyet étkezés után egyáltalán ajánlják?

Csak óvatosan a fogyasztásával
Csak óvatosan a fogyasztásával
Fotó: Shutterstock/Luis Molinero

Az egyik legkedveltebb opció minden kétséget kizáróan a tea: világszerte több millióan rajonganak érte, és el se tudnák képzelni a napjukat anélkül, hogy legalább egy csészével ne innának belőle. Függetlenül attól, hogy te mennyire szereted, fontos hogy tudd: egyáltalán nem mindegy, mikor iszod. Ha ugyanis étkezés utánra időzíted, hiába a sok kedvező egészségügyi előnye, nem tesz jót a szervezetednek. Míg sokan ezt egy teljesen ártalmatlan szokásnak tekintik, egyes szakértők szerint minden, csak nem egészséges. Na de mit érdemes tennünk, ha szívesen iszunk teát, szeretnénk kiélvezni a pozitív hatásait, de közben abban is biztosak akarunk lenni, hogy nem ártunk a szervezetünknek?

Nem minden tea okoz problémát

Egyes beszámolók szerint a zöld tea vagy bármely más gyógytea fogyasztása abszolút egészséges és jó szokásnak számít. Különösen előnyös a zöld tea, mivel nagy mennyiségű antioxidánst tartalmaz. Ha közvetlenül étkezés után fogyasztjuk, katalizátorként hat. Felgyorsítja számos emésztőenzim, köztük a gyomornedv, a nyál és az epe termelését és stimulálását, hogy segítse az emésztési folyamatot. A zöld teában jelen lévő katekinek (polifenolos vegyületek) pedig nagymértékben képesek fokozni a pepszin aktivitását, ami a fehérjék jobb lebontását eredményezheti.

Mindezeket figyelembe véve nehéz lenne elképzelni, hogy mégsem olyan kedvező a teafogyasztás az egészségünkre nézve. Ráadásul a zöld teáról az is köztudott, hogy enyhíti a bélgázokat és különféle bélbetegségek kellemetlen tüneteit, sőt, az étkezéseink által bevitt tápanyagok jobb felszívódását is segíti. De nem mindenki szereti a zöld teát, ezért amikor az előnyökről és a hátrányokról beszélünk, a teát általában véve kell figyelembe vennünk. Ekkor pedig bizonyos tényezők miatt kifejezetten kedvezőtlenné válhat, ha közvetlenül étkezés után isszuk ezt a nedűt.

Figyelj a tanninokra

Bármilyen teát is fogyasztasz, érdemes figyelembe venned, hogy tanninokat (csersavakat) tartalmaz. Ha ismerős az a keserű íz és száraz érzés, amit egy korty ízesítetlen tea után tapasztalhatsz meg, az a tealevelekben található tanninok magas koncentrációjának köszönhető. A különféle teákban eltérő mennyiségű tannin van. A legmagasabb koncentrációjú a fekete tea, ezt követi az oolong tea, majd a zöld tea. A tannin legalacsonyabb mértékben a legkevésbé feldolgozott, fiatal tealevelekből készült fehér teában lelhető fel.

Ezért ne igyál soha kávét és teát éhgyomorra!

Ezért ne igyál soha kávét és teát éhgyomorra!

Leginkább a tannin mértékétől függ az is, hogy érdemes-e közvetlenül étkezés után fogyasztanod. Bár mértékkel fogyasztva egészséges, nagyobb mennyiségben sok káros mellékhatással járhat. Több ásványi anyag, köztük a vas, a cink és a kalcium felszívódását is képes lassítani, ennek következtében pedig hiány léphet fel belőlük; ez különféle betegséghez vezethet, mindemellett pedig székrekedést is okozhat. Így ha bármilyen ásványi anyagból hiányt szenvedsz vagy csak elővigyázatos szeretnél lenni, akkor közvetlenül étkezés után soha ne igyál teát.

A koffeinről se feledkezz meg

Sok tea koffeint is tartalmaz, nagy mennyiségben fogyasztva pedig köztudottan álmatlansághoz vezethet. Így ha például vacsora után kívánsz meg egy csésze teát, akkor jobb, ha nem a fekete teára és egyéb koffeines verziókra esik a választásod. Emellett pedig vannak bizonyos betegségek, mint például a gyomorfekély, amelyek esetén kifejezetten káros lehet bármilyen koffeines ital fogyasztása.

Mindent összevetve tehát azzal csak jót tehetsz magadnak, ha közvetlenül az étkezések után tiltólistára teszed a teát. Várj inkább nagyjából egy órát, a napszaktól és az egészségi állapotodtól függően pedig arra is ügyelj, hogy tartalmaz-e koffeint az italod. Ha pedig azt tapasztalod, hogy egy bizonyos fajta tea általában nem esik jól, akkor a legjobb, ha másikat választasz helyette, és persze a megfelelő mennyiségű vízfogyasztást is mindig tartsd szem előtt.

Forrás: lybrate.com, mindbodygreen.com

Hogy még inkább támogasd a szervezeted:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője