10 jel, hogy baj lehet a veséddel

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sokszor hallhatjuk, hogy vigyázzunk a szívünk egészségére, óvjuk az emésztőrendszerünket, de hányszor mondták neked, hogy a veséddel is törődj tudatosan? Bár jellemzően ritkábban esik róla szó, mint jó néhány más szervünkről, a szerepe nem kevésbé fontos. Ráadásul világszerte az emberek 10%-át érinti valamilyen fokú krónikus vesebetegség, jelentős részük pedig sokáig még csak nem is tud róla.

A vesékről ritkábban esik szó, pedig a szerepe nem kevésbé fontos
A vesékről ritkábban esik szó, pedig a szerepe nem kevésbé fontos
Fotó: magicmine/Getty Images

A két vesénk egész nap dolgozik: 30 percenként megszűri a vért a testünkben, keményen munkálkodik azon, hogy a salakanyagok, a felesleges folyadék és a méreganyagok távozzanak a testünkben, és még sok más fontos, a testünkben lezajló folyamatokban is részt vesznek. Éppen ezért borzasztóan fontos, hogy ismerd azokat a jeleket, amelyek arra utalhatnak, hogy baj lehet a veséddel.

Hihetetlenül fontos munkát végez

A már említett feladatokon túlmenően a vesénk segít a vérnyomásunk szabályozásában, részt vesz a csontjaink egészségének megőrzésében, serkenti a vörösvértestek termelését és szabályozzák a vérünkben az élethez nélkülözhetetlen vegyi anyagokat. Ezt az elképesztően sok munkát ráadásul „csendben végzi” sokszor még akkor is, ha már valamilyen vesebetegség áll fenn, ezért gyakran különösen nehéz kiszűrni, ha baj van vele.

A kutatások szerint a veseműködésünk akár 10%-ra is lecsökkenhet, amikor már egyértelmű jelei mutatkoznak annak, hogy baj van, és fény derülhet a már valószínűleg régóta fennálló vesebetegségre. Dialíziskezelésben és veseátültetésben világszerte több, mint 2 millióan érintettek, a becslések szerint viszont még tízszer ennyi ember van, akinek mielőbbi kezelésre lenne szüksége.

A vesebetegségek már most ott vannak a vezető halálokok között, és az előrejelzések szerint a későbbiekben még előrébb törnek majd. Hogy ne így legyen, más betegségekhez hasonlóan kulcsfontosságú, hogy időben felismerjük a bajt. Éppen ezért a vészjósló jelekre feltétlenül érdemes odafigyelnünk és komolyan vennünk. Nézzük, melyek ezek!

Te tudod, mennyire egészséges a szíved? Ezeket a kérdéseket feltétlenül tedd fel magadnak

Te tudod, mennyire egészséges a szíved? Ezeket a kérdéseket feltétlenül tedd fel magadnak

Állandóan fáradtnak érzed magad

A vesénk egyik legfontosabb feladata a salakanyagok kiszűrése a vérből, amelyek aztán a vizelettel együtt távoznak. Ha ez nem történik meg, a méreganyagok felhalmozódhatnak a szervezetünkben. Ilyenkor az egyik leggyakoribb tünet az állandó fáradtság, amihez gyengeségérzet és a koncentráció nehézsége is társulhat. Egyes páciensek úgy számoltak be erről a tünetről, hogy folyamatosan kimerültnek érezték magukat, és volt, aki a munkából hazaérve egyből úgy érezte, hogy bedőlne az ágyba.

Viszket a bőröd

Bőrviszketés vesebetegség esetén akkor jelentkezik, ha a vese nem tudja eltávolítani a méreganyagokat, amelyek felhalmozódnak a vérben. Idővel így egyre nehezebb lesz a vesédnek az ásványi anyagok és a tápanyagok egyensúlyban tartása, ami az egész bőrfelületen szárazságot, viszketést és kiütéseket is okozhat.

Fázol, amikor másoknak melege van

Ha a veseműködés már jelentősen csökkent, kialakulhat vérszegénység is, amelynek az egyik legkönnyebben érzékelhető tünete, hogy fázol, akkor is, amikor másoknak melege van. Mindegy, hogy tényleg egy hűvösebb szobában vagy abszolút meleg környezetben vagy, akkor is kirázhat a hideg.

Gyengének érzed magad és szédülsz

Ha egy vesebetegséghez már vérszegénység is kapcsolódik, akkor az agy nem kap elegendő oxigént. Ennek következtében az állandó fáradsághoz szédülés és gyengeségérzet is társulhat, amelyet a betegek olykor a vérnyomásuk vagy a cukorbetegség okozta panaszokkal tévesztik össze.

Duzzadt az arcod és a lábad

Ha a vesénk nem tud megszabadulni a nátriumtól, a felesleges folyadék felhalmozódik a szervezetünkben. Ez a kezünk, a bokánk, a lábszárunk vagy az arcunk duzzadásához is vezethet. Amikor pedig a vizelettel fehérje is ürül, szem körül is puffadás jelentkezhet.

Nehezen tudsz világosan gondolkodni

Ha az agyunk nem kap elegendő oxigént a vérszegénység miatt, akkor memóriazavarok és koncentrációs nehézségek léphetnek fel. Akár az is előfordulhat, hogy felkelsz, mert csinálni szeretnél valamit, de mire odaérsz, már elfelejted a miértjét.

Ezeket a hibákat ne kövesd el reggel, mert székrekedésed lesz - Glamour

Ezeket a hibákat ne kövesd el reggel, mert székrekedésed lesz - Glamour

Izomgörcseid vannak

Ha a lábaidban vagy a tested más részein görcsöket tapasztalsz, az is utalhat a rossz veseműködésre. Ugyanis a nátrium, a kalcium, a kálium és más elektrolitok egyensúlyának felborulása megzavarhatja az izmok és az idegek működését.

Fémes ízűnek érzed az ételeket

Az úgynevezett urémia, vagyis a salakanyagok felhalmozódása a vérben megváltoztathatja az ételek ízét, és rossz leheletet okozhat. De azt is tapasztalhatod, hogy elmegy a kedved a húsos ételek fogyasztásától, vagy fogyni kezdesz azért, mert nincs kedved enni.

Gyakori vizelési ingert tapasztalsz

A vesénk vizeletet termel, így ha nem működik megfelelően, a vizelet megváltozhat, például úgy, hogy gyakrabban vagy a szokásosnál nagyobb mennyiségben, halvány színben jelentkezik. De az is előfordulhat, hogy nyomást tapasztalsz vagy vizelési nehézségeid adódnak.

4 immunerősítő módszer, hogy idén biztosan megúszd influenza nélkül

4 immunerősítő módszer, hogy idén biztosan megúszd influenza nélkül

Habos, barna vagy véres a vizeleted

Ha habos a vizeleted, úgy feltétlenül fordulj mielőbb orvoshoz, ugyanis az albumin nevű fehérje extrém jelenlétére utalhat, ami általában vesebetegségek következményeként jelenik meg. De intő jel lehet az is, ha véres vagy barna a vizeleted, így ilyen esetekben is mindenképpen vizsgáltasd ki magad!

Rosszul alszol

Ha éjjelente rosszul alszol, esetleg van, hogy arra ébredsz, légszomjad van, akkor is lehetséges, hogy krónikus vesebetegség húzódik meg a háttérben.

Amire még figyelj

Vesebetegsége életkortól függetlenül gyakorlatilag bárkinek lehet, azonban vannak bizonyos tényezők, amelyek hajlamosíthatnak a kialakulására. Ilyen a cukorbetegség, a magas vérnyomás, a szívbetegség, a családban már meglévő vesebetegség, az elhízottság és a dohányzás is. Így ha bármelyik fennáll az esetedben, akkor különösen érdemes rendszeresen részt venned a szűrővizsgálatokon.

A köhögés sokkal többet árul el az állapotodról, mint hinnéd

A köhögés sokkal többet árul el az állapotodról, mint hinnéd

De még ha nincs is semmilyen tüneted, akkor is az általános ajánlások szerint élj a kivizsgálások lehetőségével, ha pedig panaszaid vannak, próbáld meg minél előbb próbáld meg kideríteni az okokat. Ahogy sok más betegségre, a krónikus vesebetegségre is igaz, hogy minél előbb felismerik, annál valószínűbb, hogy megállítható vagy lassítható a beteg állapotának romlása, így tényleg kincset érhet, ha rendszeresen jársz szűrővizsgálatokra, és alapvetően egészséges életmódot folytatsz.

Forrás: newsukraine.rbc.ua, cdc.gov, kidney.org, lifeoptions.org

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Bika féltékeny, a Szűz lazítson - május 21.

Napi horoszkóp: A Bika féltékeny, a Szűz lazítson - május 21.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Mutatjuk, mire figyelj a csodás arcbőr érdekében (x)

Mutatjuk, mire figyelj a csodás arcbőr érdekében (x)

Ezért kötődünk annyira ruhadarabjainkhoz (x)

Ezért kötődünk annyira ruhadarabjainkhoz (x)

Bomba alak még a strandszezon előtt? - Ezzel a módszerrel lehetséges! (x)

Bomba alak még a strandszezon előtt? - Ezzel a módszerrel lehetséges! (x)

Nem is gondolnád, milyen sok embernek segíthetsz ezzel az aprósággal (x)

Nem is gondolnád, milyen sok embernek segíthetsz ezzel az aprósággal (x)