„Ebből rögtön tudtam, hogy ki akar lépni a kapcsolatból" - 5 jel, hogy szakítani akarnak veled

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ha valakit elhagynak, az egy borzasztóan nehéz dolog, és ha a szándék egy kapcsolatban felüti a fejét, teljesen bepánikol az ember. Szeretjük ilyenkor a fejünket a homokba dugni, és úgy tenni, mintha a világon minden rendben lenne, de legbelül tudjuk, hogy ez sajnos egyáltalán nincs így. Ez az 5 jel azt jelentheti, hogy a párod a szakítást fontolgatja.

Ha ezt az 5 jelet tapasztalod a párod felől, esélyes, hogy szakítani fog veled
Ha ezt az 5 jelet tapasztalod a párod felől, esélyes, hogy szakítani fog veled
Fotó: Profimedia

Ilyenkor tudattalanul - ritkább esetekben tudatosan - olyan viselkedést tanúsít a partner, amivel jelzi: már nem boldog a kapcsolatban. Megváltoznak a reakciói, a kommunikáció, és a kapcsolat minősége. Csökken az intimitás, kevesebb a romantika, a szex, és a mély beszélgetések is egyre ritkábban maradnak el. Természetesen ezek nem jelentik 100%-ban azt, hogy a partner szakításra készül - elképzelhető, hogy csak egy nehéz időszakon megy keresztül, és ez váltja ki nála a változást -, de az esetek nagy részében problémákra utalhatnak ezek a reakciók. Jöjjön hát 5 jel, ami arra utal, hogy a párod szakítani akar veled.

1. Már nem oszt meg dolgokat az életéről, és nem is érdekli, mi van veled

Emlékszem még az ismerkedési fázisunkra. Tinderen botlottunk egymásba, és az első időkben annyira intenzívek voltak az üzenetváltások, telefonálások és találkozások, hogy szinte már azt is megosztottuk egymással, ki mikor megy mosdóba. Nyilván ez a későbbiekben ritkult, de még 1 év párkapcsolat után is viszonylag sokat kommunikáltunk egymással. Már együtt éltünk, de addig is, amíg más helyen tartózkodtunk a nap folyamán, óránként jeleztünk a másiknak, hogy éppen mi a helyzet. Körülbelül másfél éve voltunk együtt, amikor a párom részéről ez az intenzitás egy 10-es skálán lezuhant körülbelül 4-esre, nekem pedig fogalmam nem volt arról, mi lehet a háttérben. Nem láttamozta az üzeneteimet, ha pedig mégis válaszra méltatott, akkor csak néhány szóban reagált. Semmit nem osztott már meg, és az sem érdekelte, hogy velem mi van. Akkor már tudtam, hogy szakítás lesz a vége, és ez pont így is történt. (Zoé, 24)

A szakember szerint: Ha a partnered nem kapcsolódik hozzád, akkor a vele folytatott beszélgetések a szokásostól eltérőnek, távolibbnak tűnhetnek. „Amikor nem érdeklődik az életed eseményeiről, illetve egyre kevesebbet oszt meg magáról, az annak a jele, hogy az intimitás kezd elhalványulni.” mondja Kia James terapeuta. Azt tanácsolja, hogy ahelyett, hogy úgy tennél, mintha minden rendben lenne, beszélj neki az érzéseidről. „Nem szabad figyelmen kívül hagyni a távolságot” – hangsúlyozza a szakember. „Mondd el a párodnak, hogy hiányzik az intimitás kettőtök között, és szeretnél dolgozni és javítani a kapcsolatotokon."

2. Egyre kevesebb időt akar a társaságodban tölteni

Korábban imádott velem lenni. Rengeteget kirándultunk, kimozdultunk a barátokkal, sőt, még egy társastánc tanfolyamra is beiratkoztunk együtt, amitől még közelebb kerültünk egymáshoz. 2 és fél év telt el, amikor azt vettem észre, hogy fokozatosan ritkulnak a közös programok. Furcsának találtam, hogy másokkal ugyanúgy eljár sportolni, kikapcsolódni, de velem maximum filmezni volt hajlandó esténként. A végén már többet voltunk külön, mint együtt, úgyhogy tudtam, hogy szakítani akar velem… Megelőztem, és én vetettem véget a kapcsolatnak - így végül közös megegyezés alapján váltak el az útjaink. (Lilla, 28)

Erre utal, ha azt álmodod, hogy szakítasz a pároddal

Erre utal, ha azt álmodod, hogy szakítasz a pároddal

A szakember szerint: Julie Williamson terapeuta úgy véli, hogy egy kapcsolat elején gyakori, ha a párok rengeteg időt töltenek együtt, de ez a későbbiekben csökkenhet, ami teljesen rendben van. Egészséges ha nem vagytok sülve-főve együtt, de ha a párod a veled töltött időt inkább kötelességnek tekinti, mintsem kikapcsolódásnak, az nem sok jót jelent. „Fontos, hogy a párkapcsolatban is legyenek határaink, és időt töltsünk a barátokkal és a családdal, de ha te csak még egy ember vagy neki a listán, akivel programot kell szerveznie, úgy érdemes elgondolkodni ezen a problémán, és nyíltan beszélni róla” - mondja Williamson.

3. Több kritikát kapsz tőle, mint bókot

Sosem volt különösebben bókolós típus, de elfogadtam, mert neki teljesen más volt a szeretetnyelve. A “becéző szavak” helyett inkább fizikai kontaktus és apró szívességek által fejezte ki az érzéseit. Ettől függetlenül a randijainkon mindig elejtett egy-egy dicsérő szót; elmondta milyen szép a hajam, vagy milyen finom az illatom. Azonban ezek a későbbiekben nemhogy elmaradtak, de felváltották őket a folyamatos csipkelődések, kötözködések, később pedig az egyre keményebb kritikák. Úgy éreztem, már semmi nem jó, amit mondok vagy teszek, és szinte a puszta létezésemmel is idegesítem. Ebből rögtön tudtam, hogy ki akar lépni a kapcsolatból. (Ildikó, 31)

A szakember szerint: Alisha Powell párterapeuta szerint nem túl jó jel, ha a partner „többet kritizál, mint amennyit bókol, és hiányoznak a kellemes beszélgetések.” Az ilyesfajta kapcsolat sajnos szinte biztos, hogy halálra van ítélve, sőt, ha a kritizálás verbális, esetleg fizikai bántalmazásba csap át, akkor lehet, hogy még nagyobb a baj, mint azt az elején gondoltad. Ilyenkor fontos, hogy ne várd meg, amíg ő szakít veled, hanem inkább lépj ki te a kapcsolatból.

4. Nem törekszik a megoldásra

Mindig is egy drámakirálynő voltam. Nem vagyok rá büszke, de a párom így ismert meg, és így fogadott el, soha nem volt belőle probléma. Nagyon szenvedélyes - időnként viharos - kapcsolatunk volt; sokat vitáztunk, amelyeket aztán mindig hatalmas kibékülések követtek. Úgy vettem észre, hogy ezek a nézeteltérések inkább feltöltötték őt (is), mintsem lehúzták volna - izgalmasnak, “színesnek” éreztük így a kapcsolatunkat, amiben a dráma valódi fűszer volt. Aztán eljött az az idő, amikor már egyre kevesebb lelkesedéssel állt bele ezekbe a szituációkba. Először azt hittem, hogy csak “benőtt a feje lágya”, és már túl érettnek érzi magát ahhoz, hogy belemenjen ilyen gyerekes játékokba, de aztán rá kellett jönnöm, hogy az egész kapcsolatból kiábrándult. A végén már egyetlen érzelmi reakciót sem tudtam kiváltani belőle, mert mindenre rezzenéstelen arccal reagált. Borzasztóan fájt. (Anett, 26)

A szakember szerint: Nem véletlenül mondják azt, hogy az érdektelenségnél nincs rosszabb érzés egy emberi kapcsolatban. Ha vita, veszekedés, sírás és tányérdobálás van, az szintén nem jó szcenárió, azonban azt jelenti, hogy ott még vannak érzelmek. Az apátia azonban az érzelmi kiégés egyértelmű jele. „A párok nem mindig értenek egyet mindenben, és normális, ha időnként nézeteltéréseik, apróbb vitáik is vannak” - magyarázza Jess O'Reilly, párkapcsolati szakértő. „Ha a partnered már nem látja értelmét, hogy rendezzen egy konfliktust, valamint nem törekszik rá, hogy megoldjátok a problémáitokat, az arra utalhat, hogy már lemondott a kapcsolatról, és nem is szeretné megjavítani” - mondja a szakember.

5. Egyre ritkábban éltek szexuális életet

Sokáig rendszeres és kielégítő volt a szexuális életünk. Szerettem benne, hogy egyes napokon eget rengető szexmaratonokba kezdtünk, máskor pedig a gyengéd, romantikus szerelmeskedést kívántunk, de olyan is előfordult, hogy csak lenyomtunk egy gyors menetet. Mindegyik változatnak megvolt a maga szépsége. 5 és fél éve voltunk együtt, és az azt megelőző években is észrevettem már, hogy ritkulnak ezek az alkalmak, de teljesen normálisnak véltem. Szerintem az is volt, amíg meg nem szűnt teljesen a szex. Nem vártam túl sokáig, hanem rákérdeztem, mi ennek az oka, ő pedig nyíltan bevallotta, hogy már nem vonzódik hozzám, mert másba szerelmes. Fájt, de értékeltem az őszinteségét. (Edit, 35)

8 tudományos jel, hogy a másik fél hűtlen

8 tudományos jel, hogy a másik fél hűtlen

A szakember szerint: A párok hullámvölgyeken és változásokon mennek keresztül a kapcsolat során, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakítás előtt állsz. Toni Coleman pszichoterapeuta, párkapcsolati coach és válási mediátor szerint azonban egy pár szexuális életében történő - negatív értelemben véve - drasztikus változás utalhat arra, hogy hamarosan szakításra kerül a sor. „Bármilyen változás az érdeklődés intenzitásában, a kapcsolódási vágyban és az általános vonzalomban azt jelenti, hogy valaki nem kíván már téged annyira, mint korábban" - hangsúlyozza Coleman.

Akárhogy is legyen, a szakemberek egyöntetűen egyetértenek abban, hogy a kapcsolatban felmerülő problémák megoldására egyetlen gyógyír van, az pedig a nyílt kommunikáció. Ha őszintén elmondjátok egymásnak, milyen érzések kavarognak bennetek, akkor nagy eséllyel elképzelhető, hogy sikerül ismét úgy megnyílnotok, mint a legelején - ez pedig akár még egy haldokló párkapcsolatot is újjáéleszthet.

Forrás: insider.com

A jó párkapcsolat az őszinteséggel kezdődik:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Katalin hercegné visszatért, és gyönyörűbb, mint valaha: először jelent meg a palotán kívül, mióta befejezte a kemoterápiás kezelését

Katalin hercegné visszatért, és gyönyörűbb, mint valaha: először jelent meg a palotán kívül, mióta befejezte a kemoterápiás kezelését

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Gyakran fáj a lábad? Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve (x)

Gyakran fáj a lábad? Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve (x)

Fakó az arcbőröd? Ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Fakó az arcbőröd? Ettől fog egészségesen ragyogni (x)

A stressz tényleg megzavarja a menstruációs ciklust - Mutatjuk, mit tehetsz ellene (x)

A stressz tényleg megzavarja a menstruációs ciklust - Mutatjuk, mit tehetsz ellene (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)