A fejlődés - Hogyan lesz a "muszáj"-ból "akarom"?

2014.április.7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Biztos emlékeztek, írtam már a Pole Perfection programunkról, melyben a résztvevő lányok egy általam vezetett teljes átalakuláson "esnek át". Személyre szabott étrend, életmódváltás, heti 3-4 rúd, valamint erősítő edzés. Várakozásaimat felül múlva teljesítenek a csajok, és az eltelt idő, a közös kőkemény munka és a hőn áhított cél igazi kis családdá kovácsolta őket. Barátságot köttettek, és a legnagyobb örömömre most ott tartunk, hogy közös edzéseket szerveznek maguknak a programon kívül is. Kriszti és Fanni együtt járnak futni, segítik, motiválják egymást a rudas órákon, valamint lelkileg is. Lassan átalakul a "muszáj" az oly annyira várt "AKAROM"-má.

Kriszti ügyesen tartja az étrendjét, és szorgosan gyakorol a rúdon (pontosabban inkább még csak körülötte). Elsajátította a legtöbb alapforgást, sőt, múlt héten már a mászással is próbálkoztunk. Szuper érzés látni a haladást, a fejlődést. Testén már nem csak szakértői szemmel lehet realizálni a jól végzett munka gyümölcsét, egyre többen teszik szóvá, dicsérik a környezetében. Izmai tónusosabbak, egyre kevesebb a puha terület, cserébe ügyesen gyűjti az ezzel a sporttal szinte elválaszthatatlanul együtt járó kék-zöld-lila foltokat, avagy a pole kiss-eket. 

De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen tartozom még nektek valamivel. Szeretném megmutatni a "csupasz valóságot", azt a kiindulási pontot ahonnan elindultak a csajok, bízva abban, hogy látva a folyamatos lépésről lépésre történő fejlődést, ti is egyre jobban kezdetek hinni majd magatokban, a bennetek rejlő elhatározás adta erőben, és szilárdítjátok meg kitartásotokat! Íme tehát az első "előtte" kép Krisztiről és Fanniról:

Tudnotok kell, hogy a csajok keményen dolgoznak, heti több órát edzenek annak érdekében, hogy egyre erősebbek, kitartóbbak legyenek.

Célunk az egyre tónusosabb, szálkásabb, zsírtalan izomzat kialakítása.

Hogy segítsek nektek is a változásban, most bemutatom az egyik kedvenc gyakorlatom, mely rendszeres része a csibéim erősítő óráinak is, hiszen gyönyörűen formálja az oly annyira kritikus popsi/comb területet, és plusz Jolly Joker, hogy bárhol, bármilyen eszköz nélkül végezhető. Ha az idő engedi, javaslom, húzzatok edző cipőt, és nyomás ki a szabadba! A természet adta energiáknál nincs jobb, tessék ügyesen használni őket! 

Kattints a videóra:

De mint már annyiszor említettem, edzhetünk, mozoghatunk bármennyit, nincs valódi fejlődés és változás egy egészséges diéta nélkül. Ne feledjétek, nem kevesebbet kell enni, nem nélkülözni kell, csupán okosan, tudatosan kell megválasztanunk, összeválogatnunk a bevitelre kerülő tápanyagokat. Célunk, hogy testünk magától kezdje el kívánni, követelni az egészségesebb, könnyebb és táplálóbb ételeket. Aki ismer, vagy követ Instagramon, jól tudja, hogy egyszerűen IMÁDOK a konyhában tevékenykedni, új egészségesebbnél egészségesebb és szuper finom falatokat sütni-főzni. Fogadjátok sok szeretettel egyik kedvenc és egyben legegyszerűbben elkészíthető süti receptemet, melyet reggelire vagy edzés előtti energiatankolás gyanánt szoktam fogyasztani. Könnyen beszerezhető pénztárcabarát összetevőket tartalmaz, és csodálatos kiegészítője lehet a napi tápanyagbevitelünknek.

Remélem, hogy minél többetekre hatott ösztönzően ez a bejegyzés, és töltött fel lelkesedéssel, kitartással. Ha még több gyakorlat ötletre, táplálkozási tippre van szükségetek, keressetek, kérdezzetek bátran, vagy kövessetek az Instagramon (@beatanagy). Figyeljétek továbbra is a blogot, mert hamarosan egy szuper meglepetéssel készülünk nektek! Gyönyörű tavaszi napokat, sétáljatok, mozogjatok sokat a szabadban, töltődjetek fel, puszi!

Beu

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője