Mérő Vera: „Meglesz a jussa minden nőalázásnak. Mert szavazati jogunk még van”
Értjük, hogy be kell dobálni a megosztó, közbeszédet lekötő botránytémákat, amelyeken elrágódik a nép. Értjük, hogy vannak, akiknek alap, hogy használják a nőket. A méhüket, a testüket, a (vélt vagy rájuk oktrojált) társadalmi szerepüket. Terelésre, öncélúan, átgyalogolva rajtuk. De lenne ehhez nekünk is néhány szavunk.
Ezeket láttad már?
Upskirting. Ez a neve annak a jelenségnek, amikor titokban, engedély nélkül készítenek fényképet vagy videót valaki szoknyája vagy ruhája alá fotózva, jellemzően szexuális célzattal. Magyarul aláfotózásnak fordítjuk. A cselekmény súlyosan sérti az áldozat méltóságát és magánszféráját, több országban szexuális zaklatásként vagy egyéb bűncselekményként kezelik.
Itthon nem ez a helyzet: 2019-ben az akkor még kamasz politikai aktivista, Nagy Blanka szoknyája alá fotóztak be és osztották meg a képet meg több (konzervatív) orgánumban. Nemrég Cseh Katalinnal tették ugyanezt, minden különösebb következmény nélkül. Mert mi mással kezdenének ki egy nőt az eltérő politikai véleménye miatt? Megalázzák azzal, hogy nő.
Volt már ilyen, lesz is ilyen?
A Nagy Blankát érő, vérlázító aláfotózás után volt egy ellenzéki törvénymódosító javaslat, amely a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvényt (Btk.) módosította volna úgy, hogy külön tényállásként, szigorú büntetési tételekkel kívánta szankcionálni a szándékosan a sértett becsületét és intim szféráját sértő képfelvételek készítését, illetve hozzáférhetővé tételét.
Az akkori javaslat szerint a becsület csorbítására alkalmas szexuális tartalmú, vagy egyéb okból megalázó kép készítőjét, ha más bűncselekményt nem követ el, egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntették volna: aki a fotót közzéteszi, két évvel kalkulálhatott volna, és három évet kockáztatott volna, aki nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva követi ezt el. Volna, volna. Ugyanis a javaslat – meglepetés – nem ment át.
Mérő Vera: Kanye West nemcsak a feleségét alázta meg, de a feminista aktivizmust, a művészetet és téged is
Ez nem vicc
Mielőtt rátérnénk a Metropol oldalain közzétett aláfotózós sorozatra és felhívásra, hogy az olvasók készítsenek és küldjenek be hasonló képeket, nézzünk rá kicsit mélységeiben a jelenségre! Az upskirting – vagyis amikor valaki titokban, engedély nélkül készít felvételt egy nő szoknyája alá fotózva – nemcsak konkrét áldozatokat érint, hanem hatással van a nők általános biztonságérzetére is. Íme a legfontosabb következményei:
1. A testi autonómia megsértése
Az upskirting erőszakos határátlépés: azt üzeni, hogy a női test nyilvános látványosság, préda, amelyhez bárki önkényesen hozzáférhet. Ez aláássa a nők kontrollérzetét a saját testük fölött.
2. Állandó gyanakvás, szorongás
Még azok a nők is, akik soha nem voltak közvetlen áldozatok, elkezdhetnek bizalmatlanabbul viszonyulni a nyilvános terekhez, különösen, ha szoknyát vagy rövidebb ruhát viselnek. Ez fokozott éberséget, stresszt, öncenzúrát okoz és korlátozza a szabad mozgást.
3. A nyilvános terek visszahódítása helyett azok elkerülése
A nők kerülni fogják a leülést(!), a lépcsőket, vagy épp nem hordják azt a ruhát, amit szeretnének, mert félnek a titokban készített felvételektől. Mivel számukra így a közterek kevésbé biztonságosak, a férfiakhoz képest kevésbé lesznek használhatóak vagy hozzáférhetőek is, ami a szabadságérzetet korlátozza.
4. Az “apró” bántalmazások normalizálása
Amikor az aláfotózást viccnek, jópofaságnak vagy egyszerűen jelentéktelennek állítják be, az csökkenti a komolyabb zaklatások elutasítottságát is. Ha ezt meg lehet úszni következmény nélkül, miért ne lehetne mást is? Ez a társadalmi üzenet erősíti a bizonytalanságot és a félelemérzetet.
5. Hogy legyen egy (részleges) pozitívum is: megnő a sorstársi szolidaritás
Az aláfotózás miatt csökkenő biztonságérzet gyakran megerősíti a nők közötti szövetséget: jobban figyelnek egymásra, segítenek, ha gyanús helyzetet észlelnek. Ez pozitív válaszreakció lehet, de nem helyettesíti az intézményes védelmet.
Mérő Vera: Mindegy, milyen színű az aktuális hatalom, attól lesz legitim, hogy egy kicsit mindenki elégedetlen vele
Összefoglalva: az aláfotózás nemcsak egy “apró kellemetlenség”, hanem részét képezi annak a társadalmi dinamikának is, amely szűkíti a nők szabadságát és mozgásterét, és amelyben folyamatosan mérlegelniük kell: Mi véd meg jobban: ha észrevétlen maradok, vagy ha látható leszek?
Miközben az egész végtelenül megalázó, gyáva és aljas megsértése nemcsak a konkrét áldozatok, hanem minden nő méltóságának is.
Adóforintokból végzett nőalázás
Erre a fent leírt cselekményre hívja fel olvasóit a Metropol: Fotózza le, küldje be!
– írják, miközben még el sem halkult a "Motherless"-ügy, amelyről azt kell tudni, hogy egy darkwebes oldalon pont ilyen, utcán lőtt fotókat manipulálva, arctalan vademberek perverz, gyilkos szándékokkal, mit sem sejtő, köztereinket gyanútlanul használó lányok kínhaláláról fantáziálnak.
„Fotózza le, küldje be!" – írják, miközben minden ötödik magyar nő és lány szenvedett már el szexuális erőszakot, élte át a testi autonómiája brutális, fizikai megsértését Magyarországon. És szögezzük le: ez egy életen át elkíséri őket.
„Fotózza le, küldje be!" – írják, miközben szinte nincs olyan magyar nő, aki 13 éves koráig ne tapasztalta volna meg, milyen az utcai szexuális zaklatás, a catcalling, a kőművesfütty, a szia cica, van gazdád?
A házasságon belüli nemi erőszaktól a beleegyezés oktatófilmjéig: Mérő Vera végignézte a Bridgerton című sorozatot és elgondolkodott
„Fotózza le, küldje be!" – írják a Hello Kittys-babaházas, erősen pedofil (vagy efebofil) hangulatú szövegezéssel ellátott kép mellé, így az újabb kegyelmi botrány, a Szőlő utcai javítóintézet prostitútor vezetőjének kipattanó ügyének hajnalán. Azóta kiderült, hogy az egyik lefotózott áldozat éppen az érettségijére tartott a metrón.
Szóval értünk mindent, kellenek a közbeszédet meghatározó terelések. És ehhez olyasmiket kell csinálni, ami tényleg fáj azoknak, akiket érint, had’ „picsogjanak”, addig sem kell gazdaságról, jogállamról vagy bármilyen egyéb, kínos témáról beszélgetni. Kár, hogy a képekről levágott arcú – de persze a ruházatuk alapján a közvetlen környezetük számára felismerhető – nőket jó eséllyel nem az érdekli, melyik politikai oldal alázza meg őket. Illetve annyiban de, hogy a szavazófülkében majd jelzik, mit éreznek. Addig marad a szégyen és a megalázottság. Na meg a félelem. És tudjátok, mi a szép? Hogy a bocsánatkérés ismét elmaradt. Nem baj. Meglesz a jussa minden nőalázásnak. Mert szavazati jogunk még van.
