Ilyen Dusik Bori igazából

2015.június.24.

Ha valaki azt mondta volna nekem egy évvel ezelőtt, hogy az életem teljesen meg fog változni, elhagyom Prágát, az Elysian üzletvezetője leszek, és a gyerekkori szerelmemmel költözöm össze, minden bizonnyal egy nagyot nevetek. De mégis megtörtént.

Nem vagyok jártas bloggolásban. Általában a sajtónak nem magamról, hanem az Elysianról vagy más projektekről beszélek. Jól érzem magam a "háttérben", de itt-ott kivételt tenni sem rossz. Remélem, tetszik majd a Gardróbnaplóm és elnézitek nekem, ha túl sokat írtam.

Köszönöm Acsai Kingának a szép fotókat!

Íme Bori mai szettje:

Ez a póz, öltözködés és hajviselet vagyok igazából én. Nem titkolom, hogy nem igazából tudok magas sarkúban járni és sokáig szoknyákat sem hordtam. Éppen az esti Ladies Night eseményre készülök, amit A másik ajtóval együtt szervezünk; olvasom a leveleket és a nyári programjainkat szervezem. Sokat vagyok úton, és lehet, hogy reggel 7-től estéig meg sem állok. Ha éppen nem "meetingelek" a showroomban vagy a Sarki Fűszeresben találtok meg.

Mindig is karriertudatos, keményen dolgozó nő szerettem volna lenni, és ez sikerült is, de sajnos csalódottan kell mondanom, hogy az igaz világban nem lehet mindig egyszerre gyorsnak, effektívnek vagy multifunkcionálisnak lenni és közben tervezői ruhában és tűsarkúban mozogni, futni vagy éppen a nap mindennapi akadályait átugrálni. A gyerekkori énem ezért gyakran csalódott is. Hollywood újból hazudott. 

Farmer: H&M
Trikó: HolyGhost
Kabát: Kateřina Geislerová
Cipő: Adidas
Nyaklánc: Katdot jewelry
Szemüveg: Ofotért




Ez is érdekelhet

Ezek az öngyilkosság jelei - így segíthetsz, ha ezt tapasztalod a környezetedben

Ezek az öngyilkosság jelei - így segíthetsz, ha ezt tapasztalod a környezetedben

Divathírek

Ismét itt az aranyláz - ezek a legdivatosabb ékszerek most

Ismét itt az aranyláz - ezek a legdivatosabb ékszerek most

G-Életstílus

Így leszel csinos és vonzó 38-as méret felett!

Így leszel csinos és vonzó 38-as méret felett!