Így hasznosítsd a Hold mágikus hatását a mindennapokban

Sorozatunkban Nagy Emese asztrológus vezet be az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma elmagyarázza, hogyan hasznosíthatod a Hold mágikus hatását a mindennapokban.

Mutatjuk, hogyan rezeg együtt a természettel egy igazi boszorkány
Mutatjuk, hogyan rezeg együtt a természettel egy igazi boszorkány
Fotó: Kan Taengnuanjan/EyeEm/Getty Images

A legfontosabb spirituális könyvek után, mindennapi mágiák sorozatunk befejező részében nézzük meg, hogy egy igazi boszorkány hogyan rezeg együtt a természettel a Hold segítségével. Régen ez magától értetődő dolog volt, minthogy mikor mosunk vagy mikor vágunk hajat, ma már különleges tudásnak számít. Pedig régi alkímiai mondás, hogy minden születésben benne van a vége is, azaz abból, hogy mikor indítottunk el valamit, ki lehet következtetni, hogy hogyan fog véget érni.

Holdfázisok vizsgálata

Először is, ha tudni szeretnénk, hogy merre van az arra, akkor jobb, ha ismerjük a Holdat. Erre ma már remek applikációk vannak, nézzünk szét a piacon, mert sok ingyenes, de az alapokat szemmel is meg lehet állapítani. Először is Újhold van, amikor semmi nem látszik a Holdból és Telihold, amikor a legnagyobb, legkerekebb. Ha D betűt formál, akkor dagad, tehát a Telihold fele tartunk, ha C betűt, akkor pedig csökken, tehát az Újhold fele tartunk. Az ereje pedig mindig az adott fázis elején a legnagyobb, és ahogy közeledik a másik fázis, úgy gyengül. Tehát a növekvő erő úgy gyengül, ahogy közeledik a Telihold és ez fordítva is igaz. Azt, hogy éppen milyen jegyben áll, már csak számítógépen vagy applikáción tudjuk megnézni.

Mit csinálunk Újholdkor

Ekkor indítunk el bármit. Új projektet, rossz szokás elhagyását, ekkor kezdünk könyvet írni, edzeni járni, naplót írni, tényleg bármit, ez a jolly joker időpont és egy évben 13 is van belőle.

Ezekkel a mágikus szokásokkal minden reggeled varázslatos lesz

Mit csinálunk növekvő fázisban

Kulcsszavai a következők: ad, tervez, befogad, felépít, energiát tárol, erőt gyűjt. A növényeket, amelyek a föld felett nőnek, ilyenkor ültetjük, vetjük el, de ha már valamit elvetettünk és csak költöztetni szeretnénk, akkor azt is ebben a fázisban érdemes, ott már mindegy, hogy lefelé vagy felfelé nő.

Mit csinálunk Teliholdkor

Semmiképpen nem vállalunk műtétet, ha egy mód van rá. Minél közelebb az operáció a Teliholdhoz, annál nagyobb a rizikó, gyümölcsfák nemesítésére viszont kiváló időpont. A növények trágyázására is remek nap ez.

Mit csinálunk csökkenő fázisban

Kulcsszavai a következők: kimos, kilélegez, kiizzad, kiszárít. Műtétekre igen kedvező időszak, főleg ha kiszedni kell valamit, de a fogászati időpontjainkat is érdemes ide igazítani. A növények, amelyek a föld alatt nőnek, mint a répa vagy a burgonya, például kiválóan ültethetők ilyenkor. Az utóbbinál nagyon kell vigyázni, hogy még csak közelében se legyen az Újhold, szóval egyből a Telihold után jó ültetni. Továbbá a leveles zöldségeknek is ez az ideje, mint például a saláta, spenót, káposzta stb. Kiváló időszak a kártevők eltávolítására, féregirtásra, gyomnövények kiirtására. Ha a csökkenő fázis legvégén vagyunk, és már csak órák választanak el az Újholdig, akkor szuper alkalom a növény visszametszésére, de akár Újhold után is nyugodtan nekiveselkedhetünk. Ilyenkor jó foltot tisztítani, mosni is, hiszen ott is el kell engedni a szennyeződést.

Milyen csillagjegyben áll?

A Hold 29 nap alatt tesz meg egy teljes kört az állatövön, így ennyi idő alatt minden csillagjegyben tartózkodik. Azt, hogy mikor melyikben található, érdemes tudni, ugyanis az adott két és fél napban bizonyos tevékenységeknek sokkal jobb az energetikája. Ha rákeresünk az interneten, sok oldalon meg lehet nézni, de ingyenes applikációk is vannak, amik megmutatják. Bár sokszor ott is találunk egy kis leírást, hogy éppen most mit jó csinálni, összeszedtem azokat a megfigyeléseket, amelyeket én ismerek.

Ha Kosban áll a Hold – Mivel a fejjel van összeköttetésben, így a migrénesek különösen figyeljenek ilyenkor a megfelelő mennyiségű víz fogyasztására és a sok pihenésre. Egyébként pedig új kihívásokba jó belevágni, új életmódba és vigyázzunk, hogy ne kapkodjunk, ne legyünk hirtelen haragúak.

Eddig rosszul tisztítottad a kristályaidat, és nem is tudtál róla!

Ha Bikában áll a Hold – Új recept kipróbálása, művészetek (színház, kiállítás stb.) pártolása, szerelemmel, szexualitással való foglalkozás és vigyázzunk, hogy ne toljuk túl az élvezeteket és tartsunk némi mértéket.

Ha Ikrekben áll a Hold – Szellemi projekteket jó ilyenkor csinálni, ahol minél sokszínűbbnek kell lenni. Kezdjünk új könyvet, társasjátékozzunk, tanuljunk valamit. A testen a vállöv tartozik hozzá, szóval ezt a részt kíméljük és kényeztessük ilyenkor.

Ha Rákban áll a Hold – Az érzelmek elmélyülnek és előrelépnek, ne csodálkozzunk, ha érzékenyebbek vagyunk, mint máskor. Ilyenkor a máj tisztulásának van az időszaka, szóval nem ajánlatos szórakozni menni, inkább csináljunk valamilyen tisztítókúrát. Látogassuk meg a rokonainkat, vagy hívjuk fel őket, süssünk valami finomat magunknak vagy a családnak, de fürdőbe is jó ilyenkor lazítani menni.

Mutatjuk, hogyan ismerd fel a csillagjegyeket az öltözködésükről

Ha Oroszlánban áll a Hold – Határozottság uralkodik és az ember össze tudja szedni a bátorságát. Megterhelő lehet a szív és érrendszernek, azt ilyenkor különösen kímélnünk kell. Viszont ha egy témában a sarkunkra kell állni, akkor itt az alkalom, illetve hajat vágatni is ilyenkor szokás. Szeretkezzünk sokat, alkossunk, fessünk, legyünk termékenyek, bármi is legyen a kedvenc hobbink, de a napon töltött lusta délután is igen megfelelő energetikailag. Ha hosszú dús hajat szeretnénk, akkor ilyenkor jó fodrászhoz menni.

Ha Szűzben áll a Hold – Nagyon alkalmas az emésztőrendszer rendbetételére. Ha amúgy se ez a legerősebb terepünk, akkor ilyenkor különösen figyeljünk a kímélő étrendre. Tervezgetésre, aprólékos munkák elvégzésre, egészséges ételek készítésére igazán alkalmas időszak. Orvosi kivizsgálásra is jó ilyenkor menni, takarítsunk, rendszerezzük otthon a dolgokat.

Ha Mérlegben áll a Hold – Ha délután 3-5 között ezekben a napokban sokat iszunk, akkor nagyon jól ki lehet tisztítani a hólyagot és a veséket. Vegyünk valami szépet a lakásba, foglalkozzunk a párunkkal minél többet, hallgassunk új zenéket, olvassunk szépirodalmat, vagy menjünk kiállításra.

Ha Skorpióban áll a Hold – Minden gyógynövényt jó ilyenkor szedni és ültetni is. Nagyon erősen hat a nemiszervekre ez az időszak, így egy cickafarkos ülőfürdő lányoknak mindenféle baj megelőzésére szuper időzítés ezidőtájt. Ilyenkor nagyon jó okkult dolgokkal, pszichológiával vagy szexualitással foglalkozni, olvassunk, informálódjunk ezekben a témákban, de mindenféle rejtély felderítésére is nagyon alkalmas.

Ha Nyilasban áll a Hold – Masszázsra nagyon jó menni, sportban viszont csak az átlagot teljesítsük, mert könnyen elmehet a kedvünk, ha ilyenkor akarjuk túlterhelni magunkat. Utazni, bulizni, tanulni, tanítani, olvasni, tudást bővíteni, szintetizálni, meditálni, templomba menni viszont kiváló alkalom. Ha nagyon oda akarjuk tenni magunkat, akkor írjunk listát az egy hónapos és az egy éves terveinkről.

Ha Bakban áll a Hold – Bőrápolás mindenek felett! Sokkal jobban meghálálja a bőrünk, ha ilyenkor törődünk vele. Ezentúl a csontjaink, azon belül is a térdünk az, amit különösen kényeztetni kell. Egy olajos masszázs vagy borogatás igen jót tud tenni. A komolyabb, régóta halogatott nagy munkákat is jó ilyenkor elvégezni, de a közeli hegyre dombra is kimehetünk egy nagyot sétálni.

Ha Vízöntőben áll a Hold – Töltsük ezt az időt a barátainkkal, tegyünk minél többet a csoportért, kezdjünk lázadozni az irracionális szabályok ellen, akár otthon, akár a munkahelyünkön, társasozzunk, olvassunk filozófiát, elmélkedjünk, vitatkozzunk, cseréljünk eszmét másokkal minél több platformon.

Ha Halakban áll a Hold – Minden, amit ezeken a napokon magunkhoz veszünk, sokkal de sokkal intenzívebben hat. Lehet ez alkohol, nikotin, koffein, ne lepődjünk meg ha kevesebb kell belőlük. A testen pedig a lábakkal van összefüggésben, így a pedikűr és a lábfürdő remek ötlet ilyenkor. Olvassunk romantikus regényeket, vagy nézzünk ilyen filmeket, igyunk egy pohár pezsgőt a kádban, menjünk táncolni a kedvesünkkel, mindenképpen írjuk le az álmainkat és hallgassunk sok zenét.

Tudj meg többet az asztrológiáról:

Ez is érdekelhet

Hogyan juthatsz újra szexhez, ha szülő vagy?

Hogyan juthatsz újra szexhez, ha szülő vagy?

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói