Te a bőségre és a fejlődésre fókuszálsz vagy a hiányra? Most kiderül!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Karrier Kedd rovat idei utolsó cikkéhez érkeztünk, ezért búcsúztassuk el 2022-őt úgy, hogy elültetjük a bőségszemlélet magvait a gondolkodásunkban.

Carol Dweck kétféle szemléletmódot különböztetett meg: a fejlődésfókuszú (growth mindset) és a rögzült gondolkodásmódot (fixed mindset)
Carol Dweck kétféle szemléletmódot különböztetett meg: a fejlődésfókuszú (growth mindset) és a rögzült gondolkodásmódot (fixed mindset)
Fotó: Paul Bradbury/Getty Images

Te hogyan tekintesz a világra? A lehetőségeket látod még a legkeményebb helyzetekben is és a fejlődésre fókuszálsz, vagy azonnal összeomlik minden, amint egyetlen elem nem a terveid szerint alakul? Carol Dweck, a Stanford egyetem világhírű pszichológusa évtizedeken át kutatta, mitől van az, hogy egyesek még a legnehezebb körülmények között is képesek fejlődni, adaptívan állnak kihívások elé és észreveszik a lehetőségeket, míg mások összeroppannak a változástól, pedig ugyanolyan tehetséggel és készségekkel rendelkeznek. Dweck kutatásai során arra jutott, hogy a legjelentősebb különbség a sikeres és a kevésbé eredményes emberek között nem a tehetségben vagy a készségekben keresendő, hanem a szemléletmódban és a hiedelemrendszerben. Ez alapján Dweck kétféle szemléletmódot különböztetett meg: a fejlődésfókuszú (growth mindkét) és a rögzült gondolkodásmódot (fixed mindset).

Mi a különbség a kétfajta szemléletmód között?

A rögzült gondolkodásmódú személyek a hiányra, a nehézségekre fókuszálnak. Ha éppen jól alakulnak a dolgaik, akkor azt a véletlen szerencsének tulajdonítják, ahogyan azt is, ha kihívásokkal találják szembe magukat, ezért jellemző rájuk a tehetetlenség érzése. Tartanak az ismeretlentől és a bizonytalanság megbénítja őket, így keresik a kényelmeset és a biztonságosat. Nehezen tudják elképzelni, hogy kalandokba vágjanak bele vagy kilépjenek a megszokott kerékvágásból. Véleménykülönbség esetén arra fókuszálnak csak, hogyan védjék meg magukat. A tehetség számukra születési adottság és aláássák a törekvés szerepét és hatását. A rögzült szemléletmódú egyének nem vágnak bele a kalandokba és félnek attól, hogy ha belekezdenek valami újba, akkor kudarcot vallanak. A hiányszemlélet vezérli a gondolkodásmódjukat, miszerint nincs elég jó, nem lehet mindenki sikeres és boldog, és csak a kivételes személyiségek érnek el kiemelkedő sikert. A rögzült szemléletmódú emberek csak az eredményekre és a célra fókuszálnak és csak túl akarnak lenni a dolgokon, így nehezen tanulnak a hibáikból. Úgy gondolják, hogy ők olyanok, amilyenek, és ha már évekig vagy évtizedekig ugyanazokat a helyzeteket vonzották be az életükbe, akkor ezentúl sem lesz másképp. Nem hisznek abban, hogy tudatos törekvéssel változtathatnak az életükön és meghaladhatják önmagukat.

Ezzel szemben a fejlődésfókuszú emberek hisznek abban, hogy kitartással, kemény munkával és állhatatossággal képesek fejleszteni magukat és elérni a céljaikat. Úgy gondolják, hogy a közvetlen környezetükben is rengeteg a lehetőség, és arra fókuszálnak, hogy ezeket ki is aknázzák. Az erősségeikre fókuszálnak, és váratlan változások esetén sem esnek kétségbe. Azonnal arra gondolnak, hogyan tudnak rugalmasan alkalmazkodni a helyzethez és megnézik, mit tanulhatnak belőle és hogyan segítheti a megváltozott helyzet a céljaikat. Mások sikere inspirálja őket a további erőfeszítések megtételére. A fejlődésfókuszú emberek bőségszemléletben gondolkodnak. Arra helyezik a hangsúlyt, hogy mennyi eszközük van és mennyi örömforrás, támogató forrás van már most is az életükben, magas az önbecsülésük és bíznak önmagukban és az értékeikben. A rögzült szemléletmóddal szemben ők nem csak az eredményeket várják, hanem élvezik az utat, a folyamat maga elégedettséggel tölti el őket. A fejlődésfókuszú emberek ezt a szemléletet a gyakorlatban is alkalmazzák és boldoggá teszi őket a fejlődés és a haladás, hiszen számukra értelmes és jelentőségteljes célokért dolgoznak. Az élethosszig tartó tanulás pedig alapértékük. A fejlődésfókuszú egyének tudják, hogy ha felismerik az elakadásaikat, akkor már megtették az első lépést a valódi változás felé. Ezek a személyek, ha tudatosítják azokat az életterületeiket, ahol elakadtak, megteszik a szükséges lépéseket, hogy ezen változtassanak.

Carol Dweck kutatásai során jelentős különbséget fedezett fel a kétfajta gondolkodásmódot képviselők között a hiedelemrendszerben és abban, hogy mire helyezik a fókuszukat. Azt találta, hogy a fejlődésfókuszú személyek az üzleti életben, a cégvezetésben és a sportban is sikeresebbek, gyakrabban érnek el eredményeket, de az emberi kapcsolataik is harmonikusabbak, hiszen a kapcsolatokat sem statikus, megváltoztathatatlan, jó-rossz dualitásban képzelik el, hanem folyamatosan, dinamikusan változó kapcsolódásként, ahol szintén lehet fejlődni.

Ki irányít a karrieredben? Te vagy a lehúzó, motiválatlan hangok?

Ki irányít a karrieredben? Te vagy a lehúzó, motiválatlan hangok?

Szerencsére a szemléletmódunk nincs kőbe vésve, ezért hoztam néhány tippet, hogy erősíthető meg a fejlődésfókuszú szemléletmód:

  1. Építsd be a cégkultúrába! Cégvezetőként vagy menedzserként építsd be a fejlődésbe vetett hitet a kultúrába! Legyen lehetőség hibázni és megbeszélni a kudarcokat, hogy valódi tanulás történjen szervezeti és egyéni szinten egyaránt. Támogasd a készségfejlesztő programokat, a szervezetfejlesztést, a tréningeket és a coachingot. Ha a csapatod tagjai motiváltak a tanulásra és a továbbképzésre, támogasd ezeket a törekvéseket. Vezetőként tarts vezetői mentorálást a kollégáidnak, legyen vezetői utánpótlás-képzés, találj ki tehetséggondozó lehetőségeket! Vállalkozóként légy naprakész a szakterületeden történő változásokkal kapcsolatban, ismerd a trendeket és azt, merre tart az ipar, járj el szakmai konferenciákra!
  2. Alkalmazd a 4D módszert! Gondold végig, hogy mely életterületeiden vagy a legsikeresebb és hol vagy elakadva. Feloszthatod az életedet karrier területre és magánéletre, vagy személyes célokra, karrier célokra, kapcsolati célokra vagy alkalmazhatod a 4D módszert is! A 4D módszer során 4 dimenzióra osztod az életedet: fizikai, mentális, érzelmi és spirituális dimenziókra. A fizikai dimenzióhoz tartozik a fizikai egészséged, az egészséges életmód, a táplálkozás, de ide tartozik a cselekvés, a pénzkeresés is. A mentális dimenzió a tudásodat, az intelligenciádat, a mentális képességeidet jelenti, az érzelmi dimenzióba tartoznak a legközelebbi kapcsolataid, az érzelmeid megélése, az érzelmi intelligenciád, az empatikus készségeid, míg a spirituális dimenzióhoz tartozik az intuíció, a hitrendszered, a vallás, minden, amiben hiszel és ami vezérel egyfajta iránytűként a mindennapokban. Tekintsd át, hogy melyik dimenzióban vagy a legerősebb és miért. Valószínűleg ebbe a dimenzióba tetted a legtöbb energiát, ezzel foglalkoztál a legtöbbet eddigi életed során, ezt a dimenziót tapasztaltad meg a legnagyobb mértékben. Azt is nézd meg, melyik dimenzióban tartod magad a leggyengébbnek és miért. Ki fog derülni, hogy egyes életterületeken nem azért vagy kevésbé sikeres, mert nem érdemelnéd meg a boldogságot és az örömöt, hanem egyszerűen azért, mert nem tettél bele elég energiát vagy nem helyeztél akkora fókuszt arra a területre. A gyakorlatot segíti, ha az egyes területeket és dimenziókat egy 1-től 10-ig terjedő skálán képzeled el, ahol az 1-es azt jelenti, hogy semmilyen szinten nem vagy jó az adott dimenzióban, a 10-es pedig amikor tökéletesen meg tudod élni az adott dimenziót. Hová tennéd magad ezeken a skálákon?
  3. Készíts magadnak képzési tervet 2023-ra! Ahogy az üzleti életben is jellemző, hogy egyéni vagy csoportos fejlődési tervek készülhetnek a teljesítményértékelési folyamat részeként, úgy ezt a gyakorlatot átveheted te magad is és készíthetsz magadnak egy tervet arra nézve, miben szeretnél fejlődni 2023-ban. Találd ki, a fenti gyakorlatot alkalmazva, hogy mely életterületeidet lenne leginkább érdemes fejlesztened, vagy mely készségeket szeretnéd mindenképpen elsajátítani, majd tervezd meg, mikor indítod a tanulást, milyen vizsgákra lesz szükséged és honnan fogod tudni, hogy elérted a vágyott szintet és mit tudsz ennek érdekében megtenni.

Ha lemaradtál a Karrier Kedd korábbi cikkeiről:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szoboszlai Dominik visszatért, kész hisztéria szabadult el új fotói alatt

Szoboszlai Dominik visszatért, kész hisztéria szabadult el új fotói alatt

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Íme! A tökéletes esti arcápolási rutin, amitől másnap is ragyogni fog a bőröd (x)

Íme! A tökéletes esti arcápolási rutin, amitől másnap is ragyogni fog a bőröd (x)

Kocsival mentek nyaralni? Íme néhány tipp, melyekkel csökkenthetitek az utazás költségeit! (x)

Kocsival mentek nyaralni? Íme néhány tipp, melyekkel csökkenthetitek az utazás költségeit! (x)

Ezekre a dolgokra figyelj oda, hogy a nyaralás gondtalan legyen! (x)

Ezekre a dolgokra figyelj oda, hogy a nyaralás gondtalan legyen! (x)

5 termék, melyektől smink nélkül is ragyogóan szép lesz a bőröd (x)

5 termék, melyektől smink nélkül is ragyogóan szép lesz a bőröd (x)