A GLAMOUR Talks with Rácz Zsuuzsa legújabb epizódjának két vendége ezúttal Bódis Kriszta kormánybiztos, író, dokumentumfilmes, társadalmi aktivista és Danó Éva teológus, a Várva Várt alapítvány krízis tanácsadója és szociális munkása. Bár mindketten egészen más háttérből érkeznek, mégis hasonló kérdések mentén alakult az életük.
Ezeket láttad már?
Mit lehet kezdeni azzal az élettel, amit a sorstól kapunk, hogyan lehet hatással lenni mások életére, és hol húzódik a határ a szolgálat és az önfeladás között? A GLAMOUR Talks with Rácz Zsuzsa podcast két vendége, Bódis Kriszta és Danó Éva elmesélik a személyes útjukat, melyben olyan fontos témák kapnak teret, mint a mélyszegénység, a társadalmi egyenlőtlenség, a hit, az alkotás, a civil munka vagy a politikai szerepvállalás kérdése.
Segítés lett a küldetése
Danó Éva elmeséli Rácz Zsuzsának, hogy mélyszegénységben, egy hatgyermekes családban nőtt fel, ahol a nélkülözés, a szégyen és a bizonytalanság a mindennapok része volt. Mégis éppen az iskola lett számára az a hely, ahol először megtapasztalhatta, ahogy fogalmaz
valaki meglátja bennem az embert.
Éva története később összekapcsolódott a segítő munkával. Szociális munkásként is azt tapasztalta, hogy a rendszer sokszor nem ad valódi lehetőséget arra, hogy egy-egy ember vagy család életében érdemi változás történjen.
A mozgás és az önismeret segít leginkább a gyógyulásban, mégis ezekre szánjuk a legkevesebb időt
Lehetőséget teremteni
Bódis Kriszta saját tapasztalatai felől kapcsolódik ehhez a történethez. Arról beszél, milyen sokáig tartott megértenie, milyen terheket cipel magával egy gyerek, ha olyan közegbe születik, ahol már egészen fiatalon komoly traumákkal és nélkülözéssel találkozik. Kriszta életében az alkotás már gyerekkorától fontos szerepet játszott.
Verseket írt, később filmezett és a médiában dolgozott, közben azonban egyre erősebben foglalkoztatta, hogy a nyilvánosságban miért nem jelenik meg megfelelően azoknak az embereknek a története, akik a társadalom perifériáján élnek. Innen vezetett az út a terepmunkához és azokhoz a közösségekhez, amelyekkel együtt kezdett dolgozni. Bódis Kriszta nem pusztán segíteni akart, hanem lehetőséget teremteni arra, hogy az érintettek maguk is alkothassanak, megmutathassák magukat, és elhiggyék, hogy képesek alakítani a saját életüket.
A közös alkotásból közösség, a közösségből pedig később egy olyan rendszer kezdett formálódni, amely hosszú távon próbálja támogatni a cigány gyerekeket. Így jutnak el a beszélgetésben a Van Helyed! alapítvány történetéhez is, amelynek célja, hogy ne egyszeri segítséget adjon, hanem éveken keresztül kísérje a gyerekeket.
A beszélgetésben az is szóba kerül, mi történik akkor, amikor egy civil kezdeményezés találkozik az állami rendszerrel. Bódis Kriszta számára egy ponton világossá vált, hogy ha valódi, rendszerszintű változást szeretne, akkor nem elég kívülről működtetni egy jól működő modellt. Ez az egyik oka annak, amiért politikai szerepet vállalt.
A beszélgetés sok fontos témája mellett szóba kerül a kirekesztés, a család, az anyaság, a párkapcsolat, a veszteség, az önállóság és az is, hogyan lehet felépíteni egy olyan életet, amelyben a másokért végzett munka mellett saját magunkra is marad energia. Kriszta ezzel kapcsolatban így fogalmaz.
a szolgálat és az önpusztító rabszolgamunka között nagyon nagy különbség van
Éva arról is beszél, hogy már fiatalon eldöntötte, nem akarja megismételni a szülei életét. A nehézségek és veszteségek ellenére ma már azt is látja, milyen sokat változott az élete és a gyerekei lehetőségei egyetlen generáció alatt.
Produkciós menedzsment: Csáti Melinda, Smink: Leányfalvi Vanda, Kozian Fanni, Haj: Szepeshelyi Gabriella
