előfizetésem
Hírlevél
A magyar képzőművészet fenegyereke, aki krumplival és répával nyomtat Guccit és Chanelt
Pittmann Zsófi képzőművészt folklorisztikus ihletésű, hímzett falvédői tették ismertté. Nevéhez fűződik a világ, vélhetőleg legnagyobb cianotípiája, ami a fotózás hőskorát idéző eljárással készült a torinói lepelről.
A covid alatt létrehozott mű 2021 húsvétján lett látható, először egy ötemeletes pesti bérház gangjának korlátján fellógatva. Utóbb a várban, a Mária Magdolna-torony kiállítóterében került a nagy nyilvánosság elé.
A szelíden varrogató nőről szóló elképzeléseket végleg felülírtad ezzel a projekteddel – ha volt egyáltalán bárki, aki ilyen illúziókat táplált veled kapcsolatban. Mielőtt belevágnánk a bevezetőben említett műalkotás kalandos történetébe, avass be minket a cianotípia titkába.
Ilyenkor egy UV-fényre érzékeny vegyszerrel bevont papírra, vagy más anyagra kerül a negatív, majd a napfény hatására hívódik elő a ciánkék színű kép. Magam állítottam elő a vegyszert, és papír helyett egy 1900-as évekből származó huszonnégy személyes asztalra való damasztabroszt használtam, aminek a közepére került a torinói lepellel megegyező méretű, négyszáznegyvenszer száz centis negatív.
Azaz maga a kép. Ez az óriási terítő családi ereklye volt?
Nem. Gyakran kapok régi anyagokat, van, hogy stafírungokból jó állapotú ágyneműket; azokat nagyon bírom.
Kiktől kapod ezeket?
Azoktól, akik tudják, hogy „rongyokkal” foglalkozom. A hímzéseimet is mindig használt vásznakra csinálom, amiknek eleve nincs vadonatúj hatásuk – meg jobb anyagok is.
Hegedűs Andrea textilművész: „Elhatároztam, hogy hazajövök és nem fogok siránkozni”
Meséld el a beharangozott kép készítésének a folyamatát – ami felér egy akcióval, de nem szpojlereznék…
Lekentem a terítőt a vegyszerrel a műtermemben előző este, mert idő kellett arra is, hogy megszáradjon, miközben nem érhette fény.
Behúztad a redőnyt?
Beragasztottam fekete papírral az ablakokat. Száradás után a kelmét becsomagoltam fekete rongyokba, bőröndbe tettem, és kimentem vele az Egyetem térre, ami a szomszédomban van – és ami a munkaterületem volt.
Mindezt az éj leple alatt?!
Igen. Lent kiterítettem az abroszt, de ehhez sík felület kellett, előzőleg kölcsönkértem polifoamokat az aerobikoktatómtól. Szerencsére zárva voltak az edzőtermek a covid miatt, úgyhogy oda tudták adni. Az egész teret leraktam velük…
A lezárások idején?!
Konkrétan húsvétkor, amikor a teljes kijárási tilalom volt, de ki lehetett menni levegőzni, meg hajnalban még sötét van… Leterítettük a polifoamokat, azokra rá a fényérzékenyített terítőt: annak a közepére került a negatív, amit viszont üveglapokkal le kellett súlyozni. Úgyhogy a műtermemben a képkeretekből kiszedtem az üveglapokat. Hétméternyi üveg kellett hozzá. Dudás Szabolcs segédkezett, a fotós, akitől a cianotípia-technikát tanultam. Végül az egészet le kellett takarni délig, mikor föntről jön a fény, és nem vetül a felületekre árnyék.
Ott őriztétek?
Én őriztem, üldögéltem a téren, amíg dél nem lett. Szabolcsot addig elengedtem. Miután visszajött, vele és a gyerekeimmel csomagoltuk ki az abroszt.
Előjött végre a fénykép?
Elő, de utána még ki kellett mosni belőle az emulziót.
Helyben?!
Igen, az Egyetem téren. A házunkban a takarítónak van egy külön vízcsapja, szereztünk hozzá egy slagot, azzal kiöblítettük, és aztán felvittem magamhoz a terítőt.
Mázli, hogy a szomszédban laksz! Mit szóltak a lakók?
Gangos a ház. Onnan lett lelógatva az ötödikről a kész kép, húsvétkor. A szomszéd néni megdicsérte, a lakóknak is tetszett. Utána majdnem egy évig, fönn a várban volt kiállítva.
De a hímzés továbbra is szívügyed maradt?
Az nálam alap, ma is hímzek, vannak hímzés workshopjaim is rendezvényeken, ahol mindenki beszállhat megtapasztalni, hogy nem csak virágot lehet hímezni, hanem tulajdonképpen bármit, amit elő tudunk rajzolni. Pár évvel ezelőtt, mikor Kapolcson a Művészetek Völgyében mindennap tartottam kézimunka-foglalkozást „Nem szokványos házi áldás” címmel, jött olyan is, aki életében akkor fogott először tűt a kezébe. Még azt is meg kellett neki mutatni, hogy hogy kell befűzni a cérnát és egy csomót kötni a végére.
Fiatalok jöttek?
A fesztiválon elsősorban fiatalok vannak. De máshol a ruhatáros néni is odajött, hogy ő is szeretne hímezni.
A legújabb projektedben is felsejlik a konyhai falvédő emléke – konyharuha nyomvonalon.
Ez is egy workshop, aminek a címe Hamis gulyás.
Van valami köze a leveshez?
Annyi, hogy világmárkákat hamisítunk a gulyásleves egyéb hozzávalóinak segítségével: krumplival és répával nyomtatunk Guccit, Chanelt. Tartottam három workshopot, ahol márkalogós konyharuhákat csinálunk. Mindenki maga faragja ki a krumplit, sniccerrel vágjuk ki a nyomómintákat.
A világmárkák logóit?
Igen. Az, hogy van egy Gucci konyharuhád, vagy egy Versace, elég menő, nem?! Imádom csinálni, ahogy a résztvevők is, mert szórakoztató.
Még nem figyelt fel rád a Gucci?
Nem, de általában nem is konyharuhában vonulnak föl a kifutón. Viszont már hívtak a Piros Orrtól a bohócdoktorok is, és vannak más, hosszú távú tervek.
Kiss Miklós: „Az alkotás olyan, mint egy drog, nem tudom abbahagyni”
Egy 2024-es projekteddel a bennünk élő örök gyereket szólítottad meg, bár nekem a házinyomda krumpliból ötlete is erre hajaz. Hogy jött a közös színezés eljárásával kivitelezett óriási Farkas Berci-portré ötlete?
Az még a 2019-re nyúlik vissza, mikor volt egy kiállításom a Ráday utcában, ahová besétált valaki, aki nagyon kedves dolgokat írt a vendégkönyvbe. Kiderült, hogy ő dr. Bokor Nándor fizikus, aki egyetemi tanárként optikai dolgokkal foglalkozik. Pár munkámra már előzőleg felfigyelt, és miután összeismerkedtünk, mutatott sok mindent, többek közt egy olyan képet, ami különböző vonalvastagságokból megrajzoltan állt össze.
Ez engem azért érdekelt, mert arra gondoltam: ezt az eljárást át lehetne tenni a hímzésbe is. Végül aztán a „közös gyerek” egy felnőtt színező lett, a covidlezárás alatti programozómunka eredményeként, amit Picaround márkanéven levédettünk.
Digitális detox?
És relax. A felnőtt színezés nagy divat lett, jó kikapcsolódás.
Tehát, ha egy spirálkörökkel ékes papírlapot kapok ajándékba, díszcsomagolásban, ne szaladjak ki a világból?
Semmiképp. Főleg, ha kapsz mellé egy jó filctollat is. Első körben legyártottunk néhány kifestőt, magyar írók arcképével: ez a szívügyünk volt. Miután vége lett a covidnak, jött az ötlet, hogy csináljuk egy nagy, közös színezést. Az volt az első szabad tavasz… A Bartók Béla úti Tranzit kávéház kirakatára felkerülő, két négyzetméteres Bartók-portré közösen készült, bárki beszállhatott a színezésbe. Körülbelül négy óra alatt lett meg. A kifestendő rajz függőlegesen lett feltéve, a gyerekek színeztek legalul.
Aztán mertetek még nagyobbat álmodni.
Ez volt a száz négyzetméteres Farkas Berci-kép, ami szintén az Egyetem téren készült, de ezt már csak vízszintesen, a földre terítve lehetett elkészíteni.
Hason fekve színeztetek?
Ki hogy. De itt nem színeztünk, hanem festettünk, úgyhogy a fizikus barátommal együtt, középről kezdtük. Farkas Berci is jött, neki meghagytunk egy darabot, hogy ő fejezze be a képet. Nagyon élvezte.
Interkozmosz 44 volt a rendezvényetek címe.
Mivel Farkas Bertalan és Kubaszov űrrepülésének a negyvennegyedik évfordulójára időzítettük, napra pontosan – ráadásul negyvennégy spirálkörből készült a kép. Egy ilyen színezéssel létrehozott óriásportréhoz olyan valakit akartam találni, akit mindenki ismer a világban is. Barátok, támogatók segítségével készült a kép, meg persze bárki beszállhatott a színezésbe. Végül a kész kép felkerült a jogi egyetem erkélyére: azok, akik színezték, addig semmit sem láttak belőle, csak a csíkokat. A portré egyébként azzal a kékkel készült, ami az Interkozmosz logójának a színe, és ez az űrhajósruha színe is.
Stylist: Gál Nóra, Smink és haj: Kozian Fanni
