5 románc a filmvásznon, amely a való életben is folytatódott

2016. május 31.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A hollywoodi romantikus filmek tele vannak túlzásokkal és hamisan csengő történetekkel, ugyanakkor – még ha minden más hibádzik is – előfordul az is, hogy a színészek között olyan szuperül működik a filmben eljátszott szenvedély, hogy a forgatás után a való életben is egymás mellett kötnek ki. A Vanity Fair ezekből a filmvásznon született, legendás románcokból válogatott, mi pedig hozzátettük a magunkét.

film, filmes románc, szerelmespárok a filmben, filmben az életben is párok, brad pitt, angelina jolie, anna paquin, humphrey bogart, lauren bacall, paul newman, liz taylor, richard burton, mr és mrs smith
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

1. Lauren Bacall és Humphrey Bogart


1945-ben Bogart kora egyik legrajongottabb színésze volt, éppen csak túl a Casablanca hatalmas sikerén, nem mellesleg pedig valódi szexszimbólum. Igaz, a nem túl szabályos arcú, alacsony termetű – a legenda szerint a Casablanca híres utolsó jelenetében Bogart sámlira állt, hogy jobban mutasson csókja a magas Ingrid Bergmannal – férfiról mai szemmel már nehéz ezt megérteni. Akkoriban azonban tényleg minden nő félelmetesen vonzónak találta. Kivéve a húszas évei elején járó, mai szemmel is gyönyörű Lauren Bacall-t, aki a történet szerint, amikor először látta a Casablancát, nem értetette, barátnőjének hogyan tetszhet Bogart. Két évvel később azonban, amikor a férfival a Szegények és gazdagok című filmet forgatták, Lauren és Humphrey meglehetősen összemelegedtek. Olyannyira, hogy a 25 év korkülönbség, Bacall anyjának és a film rendezőjének erőteljes tiltakozása, na meg annak a ténynek ellenére, hogy Bogart akkoriban éppen harmadik házasságában élt, a pár néhány hónappal később egybekelt (persze Bogart előbb elvált). Egy legendásan erős házasság és két gyerek született az ismeretségből, amely Bogart halála miatt csak tizenegy évig tarthatott.

2. Joan Woodward és Paul Newman

film, filmes románc, szerelmespárok a filmben, filmben az életben is párok, brad pitt, angelina jolie, anna paquin, humphrey bogart, lauren bacall, paul newman, liz taylor, richard burton, mr és mrs smith

Rugalmatlan, szigorú, túlszabályozott, ridegnek tűnő, és még csak nem is feltűnően csinos nő találkozása a veszélyes, ám eszméletlenül jó képű, átható tekintetű, ragyogó kék szemű, szőke hajú, atletikus testű, igazi álomférfival. Eleinte persze kölcsönös idegenkedés a másiktól, majd hatalmas romantikus összeborulás. Ez volt a klasszikus romantikus filmek egyik prototípusának, a Hosszú, forró nyárnak a története röviden, és valahogyan így képzeljük el Joan és Paul találkozását is. Habár arról nincsenek adatok, hogy a nő kissé fagyos külseje valóban fagyos természetet is takart volna, ám az állítólag igaz, hogy Woodwardot elsőre – akárcsak a filmben – nem nyűgözte le Paul Newman megjelenése és stílusa. Amint azonban a filmben szárba szökken, végül kivirágzik a románc, úgy a valóságban is, néhány éves barátságot követően, a film forgatása után szinte közvetlenül, Newman elvált akkori feleségétől és elvette Joant, akivel haláláig, azaz ötven évig élt együtt.

3. Elizabeth Taylor és Richard Burton

film, filmes románc, szerelmespárok a filmben, filmben az életben is párok, brad pitt, angelina jolie, anna paquin, humphrey bogart, lauren bacall, paul newman, liz taylor, richard burton, mr és mrs smith

A világhírű színésznő harmadik házasságában élt, amikor az 1963-ban forgatott Kleopátra című filmben szenvedélyes jelenetei a Marcus Antoniust alakító Richard Burtonnel olyannyira valóságosak voltak, hogy a két főszereplő a kulisszák mögött is viszonyba bonyolódott. Sokáig ezt nem tarthatták titokban, és nem is tartották, Taylor egy évvel később elvált, és hozzáment a szívtipró Richard Burtonhöz, akivel igazi se veled, se nélküled kapcsolatban éltek. Tíz évig bírták együtt, majd egy év különélés után újra összeházasodtak, hogy egy évvel később ismét váljanak. Igazi, legendás és kicsit drámai hollywoodi szerelmi sztori az övék.

4. Anna Paquin és Stephen Moyer

film, filmes románc, szerelmespárok a filmben, filmben az életben is párok, brad pitt, angelina jolie, anna paquin, humphrey bogart, lauren bacall, paul newman, liz taylor, richard burton, mr és mrs smith

A világ második legfiatalabb Oscar-díjasaként – tizenegy éves volt, amikor elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó díjat a Zongoraleckében nyújtott alakításáért – Anna Paquin karrierje a kezdetektől fényesen alakult. A tévénézők mégis leginkább talán a True Blood – Inni és élni hagyni című sorozatból ismerhetik, amely hét évadot élt meg. A vámpíros sorozat már csak azért is érdekes Anna számára, mert a 2007-ben kezdődő forgatáson ismerte meg későbbi férjét, ikergyermekei apját, a nála tizenhárom évvel idősebb Stephen Moyert. Ahogy Moyer egy interjúban később elmondta, már az első találkozáskor izzott körülöttük a levegő, a vonzalom pedig még tapinthatóbbá vált, amint elkezdődtek a forgatások. A többi már történelem, és úgy tűnik, a pár kapcsolata csak egyre boldogabb.

5. Angelina Jolie és Brad Pitt

film, filmes románc, szerelmespárok a filmben, filmben az életben is párok, brad pitt, angelina jolie, anna paquin, humphrey bogart, lauren bacall, paul newman, liz taylor, richard burton, mr és mrs smith

Szinte az egész világ fölhördült, amikor szárnyra kaptak a pletykák, hogy az álompár, Jennifer Aniston és Brad Pitt házassága válságba jutott. Az ok ráadásul egy "gaz" csábító, az akkor vad életviteléről híres Angelina Jolie miatt. Brad és Angie 2004-ben forgatta a nem túl remekre sikeredett Mr. és Mrs. Smith-t. Ezekre a darabokra szokták mondani, hogy nem lett volna nagy veszteség a világ számára, ha nem készülnek el, és ezzel Aniston talán egyet is ért, ám ha más haszna nem volt ennek az akció-komédiának, az az, hogy a házaspárt alakító két főszereplő valóban egymásba szerettek. A sztárpár hat gyermeket neveltek együtt, sokáig ők számítottak az igazi hollywoodi álompárnak, de aztán sajnos hosszú évek után igen viharos körülmények között szakítottak.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Drámai pillanatok a Sztárban Sztár All Starsban: két nagy esélyes is az elődöntő előtt búcsúzott

Drámai pillanatok a Sztárban Sztár All Starsban: két nagy esélyes is az elődöntő előtt búcsúzott

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

Fájdalmas együttlét - mutatjuk, mi állhat a háttérben (x)

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

Ezért őrül meg most mindenki az Etele Plázáért: nézd meg, mi vár rád! (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)

Ezt neked is látnod kell: itt a Kazar új őszi-téli kollekciója (x)