81-ből 1: a zsűri tagja, Ott Anna meséli el, hogy milyen volt az Aegon-díj zsűrijében lenni
Az Aegon Művészeti Díj összességében nem is olyan hosszú története ellenére ma már talán az egyik legrangosabb Magyarországon évente odaítélt irodalmi díj. A rangját első sorban talán az adja, hogy minden évben elismert, független héttagú zsűri ítéli oda. Idén már tudjuk, hogy a 2018-as év irodalmi terméséből ez a zsűri Takács Zsuzsa A vak remény című összegyűjtött és új verseit tartalmazó kötetét díjazta. Arról, hogy milyen élvezet és munka is egyben az olvasás, milyen egy zsűriben ülni, arról a Hadik Kávéház művészeti vezetője, Ott Anna mesélt nekünk:
Ezeket láttad már?
A könyvek társaim gyerekkorom óta. Nem lettem irodalmár, olvasó lettem, személyiségemből adódóan pedig rajongó. Az olvasás átsegített a kamaszkoron, drog volt a keményebb szerek helyett, ami kiragadott a valóságból és messzire repített, volt gyógyír magányra és gyászra, rutin lett, a legalapvetőbb.
Szerencsés vagyok, hogy ez a szerelem, ez az alapvető a rutin lett a munkám. Öt éve dolgozom a Hadikban, mára egy második otthon lett, ahol megbíznak bennem, támogatják a döntéseimet és szabadon engedik a kreativitásom. Sokszor emlékeztetjük egymást a főnökömmel arra, hogy álljunk meg egy percre és legyünk végtelenül hálásak ezért. Az évek során az irodalmi élet kinyílt előttem, barátokat szereztem, van köztük olyan is, akit rongyosra olvastam azelőtt (meg persze ezután is), van olyan, akivel a közös munka és a közös cél kovácsolt össze minket.
Abban az évben, mikor elkezdtem a Hadikban dolgozni Péterfy Gergely Kitömött barbár című regénye nyerte az Aegon Művészeti Díjat. Azért vettem meg a könyvet, mert a borítón egy matrica virított, hogy elmondja, ő a győztes. Fogalmam sem volt róla, hogy mit jelent ez a díj, mégis éreztem, hogy valami fontosat jelöl. És nem tévedtem.
Amikor szerelem a munka: Ott Anna a GLAMOUR 2Szék vendége
Amikor szerelem a munka: Ott Anna a GLAMOUR 2Szék vendége
2017-ben addig kérleltem az egyik legfontosabb barátomat, Valuska Lacit (aki nem utolsó sorban máig és remélem még sokáig rengeteget segít, ha eltévednék az irodalom útvesztőjében), míg el nem vitt magával a Aegon-díj sajtótájékoztatójára. Winkler Nóra bemutatta a díjat, az Aegon képviseletében felszólalt az igazgató, hogy elmondja, milyen célokat fogalmaztak meg, a díj alapításakor, bemutatták a zsűrit, majd felolvasták a laudációt, hosszú, méltató indoklást, hogy miért az lett a nyertes, aki. Máig a gyomromban érzem, azt, amit akkor, amikor a laudáció legvégén a terem hátsó ajtaján besétált Krasznahorkai László, a győztes.
Aztán emlékszem a néma csendre 2018-ból, amikor a Katona József Színház színpadán Nádas Péter mondott beszédet, miután átvette a díjat a Világló részletekért.
Évekkel ezelőtt kezdtünk el beszélgetni arról, hogy milyen szuper lenne a Hadikban műsort csinálni az adott év Aegon-díj shortlist-eseinek (eddig még nem sikerült létrehoznunk, de ami késik, nem múlik). 2018 májusában ismeretlen szám hívott, egy férfihang bemutatkozott, majd azt mondta, az Aegon-díj csapatából keres. Megörültem azonnal, azt gondoltam, végre itt a mi időnk. Ám András nem az együttműködésről szeretett volna beszélni, hanem egy felkérésről. Azt kérdezte, lennék-e idén az Aegon-díj egyik zsűritagja. Elfogyott hirtelen a levegőm, hosszú másodpercekig nem tudtam válaszolni. Ő így folytatta: hét zsűritag lesz, egymás kilétéről egészen a döntés napjáig nem tudhatunk, a díjat 2019 áprilisban adják át, addig szigorú titoktartás köt, senkinek nem beszélhetek róla és most nincs is más dolgom, mint olvasni, hiszen 2018 legjobb könyvét keressük, a címért 81 könyv versenyez, márciusban újra beszélünk, addigra lenne szükség a saját tízes listámra.
A csendet ennyire erősen talán most tapasztaltam először és most értettem meg, mennyire fontos. Szakmai életem eddigi legfontosabb megtiszteltetése ért, ami ráadásul tíz hónapig minden napomat körvonalazta, aláhúzta és nem oszthattam meg senkivel. Egyedül maradtam újra a könyvekkel, ugyanolyan magányosan, mint amilyen magányos gyerek voltam, megint csak a könyvek maradtak, szám szerint 81.
Az események innen felgyorsultak, ráadásul pátosz nélkül nem is tudnám elmesélni a történéseket, így inkább csak tényeket közlök:
A zsűritársaim: E. Csorba Csilla, művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum volt főigazgatója, Gács Anna, irodalomkritikus, egyetemi tanár, a Szépírók Társaságának volt elnöke, Eszes Valéria, az Eötvös Gimnázium irodalomtanára, Kálmán C. György, irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, Kulcsár-Szabó Zoltán, irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár és Léva Balázs, televíziós szerkesztő, rendező.
Az idei 10 döntős: Dragomán György Rendszerújra, Garaczi László Hasítás, Kemény István Nílus, Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem, Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy, Márton László Két obeliszk, Simon Márton Rókák esküvője, Szvoren Edina Verseim, Takács Zsuzsa A vak remény, Tolnai Ottó Szeméremékszerek.
Aegon-díj idei nyertese Takács Zsuzsa A vak remény című kötet, Magvető
Az a két óra, amikor a döntést hoztuk, a beszélgetés, a vita már mindig velem lesz, meghatározó emlékem.
Büszke vagyok, hogy olyan könyvekről vitázhattam, amik közül szinte mindegyikért tűzbe mennék.
Munka volt, nagy munka.
