Az összes férfi hűtlen? Avagy előzd meg, hogy megcsaljanak!

Vallomás: én is léptem már félre. Csúnya dolog, csatt egy pofon. A vallomásomat leöblítendő indítsátok el az egyik kedvenc énekesem témához passzoló dalát. Találó kis aláfestő zene lesz!

A férfi vadászlény, míg hajtja a tesztoszteron, az izgalmat és a változatosságot keresi – tiszta sor, kismilliószor megfogalmazták már, mindenki tudja. Ahogy általában azt is, hogy meglehetősen kényelmesre gyúrtak bennünket. Miközben marja lelkünket a sikeréhség, kifogásokat keresünk arra, hogy miért nem cselekszünk, és folyton kitolt határidőket szabunk magunknak. Holnap megcsinálom. Nem, inkább majd holnapután. Na, majd a jövő héten. Ebben a hónapban már nincs rá időm. És így tovább… A halogatás csapdája az örök várakozás. A mi biológiai óránk is ketyeg, de nem siettet. Van időnk várni az újra, ami szebbé, jobbá, illetve kielégítőbbé teheti az életünket, és ez bizony – bármennyire fáj beismerni – párkapcsolati téren sincsen másként. Míg a nők többsége általában szent meggyőződéssel áll bele egy kapcsolatba – számukra a párjuk az isten –, a férfiak gyakran csak a fent említett várakozási szakasz űrkitöltésére választanak partnert. Magyarán úgy állnak a témához, hogy ha majd találnak egy igézőbb és illatosabb – palvinbarbibb – virágot, majd átszállnak arra. A romantikus nővel szemben a férfi sokkal nyersebb, azt mondja, ha nem ismeri (és kóstolta meg) a világ összes finomságát, honnan tudná, hogy melyik falat a kedvence? Fenntartjuk a "programváltoztatás jogát", ami nem túl bizalomgerjesztő, de legalább annyira manipulálható tulajdonság. Egyetlen ügyben nem ismerünk tréfát: a szórakozásban. És mi volna szórakoztatóbb időtöltés a vadászatnál?

Kinek mi számít megcsalásnak? A gondolat? A tett? Vagy egy harmadik fél iránt kialakult érzelem? A félrelépés gondolata szerintem mindenkiben – férfiban és nőben egyaránt – megfogan legalább egyszer a kérdés, hogy az illető képes-e megtagadni a kísértést. A fantázia nem ördögtől való, engedni annak már annál inkább… Az ellenállás akaraterő kérdése, és nyilván függ a párkapcsolat állapotától. Sok párnál a szex sem feltétlenül számít megcsalásnak, sőt, amondóak a felek, hogy a tartós kapcsolat mozgatórugója a nyitottság. Ha például a kedves, "minden férfi hűtlen" elvvel élő, és ebbe beletörődő hölgyismerősömet vesszük alapul, esetében a szex tulajdonképpen már nem is csalfaság, hiszen kimondatlanul is engedélyezett – a hűség fogalma így értelmét veszti. Én azonban maradnék a klasszikus felfogásnál: a szex (és annak bármilyen formája) már bizony hűtlenség. Nálam a csók sem fér bele – mondjuk az akkor sem, ha nyitott kapcsolatra, vagy édeshármasra gondolok. Innentől fogva pedig az érzelmi megcsalás már csak hab a tortán, rettentően felbosszant, amikor valaki egy párkapcsolat burkából hiteget egy kívülállót (elhagyom majd, és boldogok legyünk – persze, sohanapján kiskedden!), hiszen azzal mindenkit megaláz. Ami azonban az áltatóknál is jobban dühít, amikor a porig alázott megcsalt fél megbocsát… Oké, egyszer még azt mondom, rendben, szereti a párját, és elfogadja, hogy emberek vagyunk, hibázhatunk. Na, de másodszor már morgok…

Eljutottunk a harmadik fortélyhoz, a folytonos megújuláshoz. Miért keresne a férfi új és újabb kihívást, ha különösebb küzdelem nélkül otthon is kalandozhat? Sajnos sok párkapcsolat idővel unalomba fullad. Hablatyolhatok én itt ösztönzésről, kötődés kialakításról, ha férfi nem kapja meg otthon a kielégítő szexet, máshol keresi majd. A szexuális nyitottság (nagyon-nagyon) fontos, a pároknak már a kapcsolat elején beszélni kellene a határokról, akkor hamar kiderülne, ki mire vágyik. Az intimtudás folyton bővíthető, rengeteg apróság rejtezik egymás testén ahhoz, hogy egy életre kitartson a felfedezés izgalma. Igen, de ehhez kívánatosnak kell maradni egymás számára – a testen kívül az elmét is szükséges izzásban tartanunk! Ne legyenek a kapcsolatban se tabuk, se megalázónak tartott szexuális helyzetek. Ha valami a szexben nem passzol, ti sem illetek össze. Vagy legalábbis esélyessé válik a hűtlenség. A vágy ugyanis megtagadhatatlan, ha a partneredben él valamiféle ki nem teljesedett szexuális fantázia, az bizony előbb-utóbb utat tör magának. Ha összeadódik az otthoni ingerhiánnyal, a hűtlenség a maga szükséges titkolózásával, illetve tiltottságával könnyen szexuális ajzószerré válhat. Ez azonban nem azt jelenti, hogy minden szexuális játékot vállalj be csak azért, hogy magad mellett tartsd a férfit! Igen, egy kapcsolatért küzdeni kell, de nem meghasonulva, vagy behódolva. Van az a pont, amikor muszáj belátni: nincs tovább. Ez a pont egyébként általában sokkal korábban jön el, mint amikor a nők belátják és elfogadják…

Most, hogy a befejezés előtt visszaolvastam, eléggé hímsovinisztának tűnik a bejegyzésem, pedig még véletlenül sem annak szántam. Hiszem, hogy a férfiaknak is rengeteg áldozatot kell hozniuk a kiegyensúlyozott párkapcsolatért. Egy férfimagazin blogján valószínűleg az udvarlás fontosságáról írnék, arról, hogy csak azért ne alakítsanak ki viszonyokat, hogy legyen kivel – szó szerint – elb@szni az időt, illetve arról szólnék, hogy a nőnek mindig szeretettnek és vonzónak kell éreznie magát. De legyen szó férfiról, vagy nőről, az önkontroll a vággyal szemben hosszútávon hasznosíthatatlan, a megoldás – vagy segítség? – mindig a partner "erejében" rejlik. Éppen ezért azt gondolom, hogy hölgyismerősömből az aktuális csalódottsága szólt a "minden férfi hűtlen" kijelentése mögül. Vannak hűséges férfiak – pontosabban fogalmazva, tudnak a férfiak hűségesek lenni. Minden a balanszon múlik. Mert bizony egy párkapcsolatot nem kialakítani, hanem egyensúlyban tartani nehéz. Nehéz, de nem lehetetlen.
Ti mit gondoltok a témáról? A szerzői Facebook oldalamon bátran kötekedhettek, beszólhattok, vagy helyeselhettek! :)

L