Hadiállapotok szvingfronton - berobban az új lánycsapat
Rendkívül érdekfeszítő tud lenni, hogy mi késztet három friss, fiatal és rendkívül jó kedélyű lányt arra, hogy - feledve a mai kor oly divatos zenei irányzatait - egy közel 100 éves zenei műfajt válasszon álmai megvalósítására.
Ezeket láttad már?
A The Easy Babies formáció márpedig ezen a könnyűnek semmiképpen sem mondható úton, a szving világában indul el, hogy tehetségével és nem mellesleg csodálatos külső adottságaival utat törjön magának, ebben a könnyűnek cseppet sem mondható világban.
Előadásukban hallgatva a 30`-as 40`-es évek dalait, valamint elnézve őket azokban a katonai egyenruhákban, mondhatni mindez szemtelenül jól is áll nekik.
Az együttes a 40-es évek zenei világára fókuszál. Meséljetek arról az életérzésről amit a csapat képvisel?
Anikó: Bár az együttes repertoárja a 30-as 40-es évekből táplálkozik, vagyis egy rendkívül nehéz - háború sújtotta - időszakból, mi mégis szeretnénk megidézni azokat a momentumokat, amelyek akkortájt - ha egy kis időre is, de - feledtették a katonákkal és a lakossággal az átélt borzalmakat.
Szórakoztatni szeretnénk, jókedvet és derűt sugározni a mai közönségnek, felidézve az akkori kor szellemét! Személyes kedvencem a korabeli filmek azon jelenetei, amikor katonák táncoltatnak meg lányokat, de rendkívül sokat mondó az a kitartás és erő is, amely azokat a nőket jellemezte, akik a háborúból várták vissza párjaikat!
A zene mellett a The Easy Babies megjelenése is rendhagyó.. Honnan jött az ötlet,hogy éppen katonai egyenruhába bújtok?
Anikó: Az egyik legfontosabb szempont, hogy korhűen tudjuk ábrázolni az akkori szokásokat és viseleteket. Ehhez egyébként minden segítséget megkapunk a Első Magyarországi II. világháborús Amerikai Katonai Hagyományőrző és Hadiemlékeket Ápoló Kulturális Egyesülettől \ (paratroopers.hu )! De, hogy őszinte legyek, nem kellett meggyőzni bennünket arról, hogy az egyenruhában való éneklés a jó irány, hiszen amellett, hogy tiszteletet és rangot sugároz, még szemtelenül is szexi tud lenni egy hölgyön! ;)
Mennyire tudtok a stílussal azonosulni, hiszen nagyon fiatalok vagyok?
Melina: Kisgyermekkorunk óta éneklünk és sokféle stílusban kipróbáltuk már magunkat. Az együttes alakulása előtt mindhárman a popzenei stílust képviseltük. Aki igazán szereti a zenét, minden műfajban megtalálja a szépséget. A szving mindig közel állt a szívünkhöz, de más valamit hallgatni és énekelni. Ez egy teljesen ismeretlen terep volt számunkra. Szeretjük a kihívásokat, ezért hezitálás nélkül belevágtunk az együtt zenélésbe. Produkciónk alatt próbáljuk megragadni azokat az érzéseket, amiket mi magunk is tapasztaltunk. Nyilván nem fogunk tudni sosem úgy érezni, mint egy édesanya, akinek a férje vagy gyermeke a háborúban harcol, vagy éppen épségben hazatér, viszont mindannyian éreztünk már fájdalmat a saját életünkben. Ezeket az ellentétes érzéseket próbáljuk meg a hangunkon keresztül átadni. Mellesleg a katonáknak éneklő nők kacérkodása is jelen volt ebben korszakban. Azt hiszem, ez egész jól megy nekünk. :) Talán sok nő vágyik egy kicsit arra, hogy átélhesse ezt az érzést.
Mindhárman az X-faktor válogatóján indultatok korábban. Ott is ilyen jóban voltatok?
Melina: Eszter és én már a tábor első napján egy szobába kerültünk és hamar egymásra is találtunk, a tábor végére már mondhatni baráti viszony alakult ki köztünk. Anikóval szinte egy szót sem váltottunk az egy hét alatt, majd a mentorházban sem lett jobb a kapcsolatunk. Amikor megtudtam, hogy ugyanabban az együttesben fogunk énekelni, féltem attól, mi vár majd ránk, hogyan alakul a jónak korántsem mondható kapcsolatunk. Korábban sosem volt példa arra, hogy ekkorát csalódtam volna valakiben. Persze pozitív értelemben. :) Nagyot fordult velünk a világ, a közös próbák és együtt átélt élmények igazi baráttá kovácsolt össze minket. Mindhárman számíthatunk egymásra mind szakmailag, mind emberileg. Bár ahogyan egyik kapcsolat sem lehet zökkenőmentes, a köztünk lévő viták is elkerülhetetlenek, de igyekszünk ezeket mielőbb átbeszélni.
Szerintetek a szving műfajnak jelenleg van létjogosultsága?
Eszter: A swing a 30-as és korai 40-es évek Amerikájában kezdődött, ami mára viszonylag retrónak számít. Azonban ma is sok hangzást vesznek át, és dolgoznak fel zenészek, és építenek bele elektronikus számokba. Nem is beszélve az electroswing műfajáról, amit Parov Stellar zenéjén keresztül sokan ismerhetünk, és imádunk is egyben. Régi korok zenéje mindig előkerül újra meg újra, jazz klubbok nyílnak és retró karaoke bulikat tartanak Budapesten egyre több helyen! Mint ahogy a divatban, a korábban kedvelt stílusok darabjait újra láthatjuk az újságok címlapjaink, és lehet mi is oda kerülhetünk egyszer!
Íme a The Easy Babies bemutatkozó dala:
Mit tartogat a The Easy Babies számára a 2018-as év?
Eszter: Szerintem mindegyikünk nevében elmondhatom, hogy korábban soha álmodni sem mertünk arról, hogy TV-s szereplésekre, fellépésekre hívnak majd minket, interjúkat adunk, sminkes és fodrász készíti el a sminkünket és hajunkat. Az X-faktorban való szerepléssel kicsit belecsöppentünk ebbe a körforgásba, de korántsem olyan mértékben, mint amit ettől a produktumtól várunk. Reméljük, hogy minél többet lesz lehetőségünk színvonalas műsorokban fellépni, rendezvények, fesztiválok line-up-ját színesíteni, odavarázsolni az igazi autentikus hangulatot a szving zenével és tánccal. Nevető és táncoló közönséget szeretnénk látni, miközben mi is nagyon jól érezzük magunkat!