Akkor is megosztanám ezeket, ha nem ez lenne a munkám - interjú Végh Dóri youtuberrel
A népszerű youtuber elmesélte, hogy milyen az élet tartalomgyártóként, hogyan találja meg az egyensúlyt a munka és a magánélet között, hogyan fogadja a negatív kritikát. Végh Dóri arról is beszélt nekünk, hogy milyen az élet Rómában, ahova néhány hónapja költözött a barátjával.
Ezeket láttad már?
Milyen érzés volt 18 évesen elkezdeni YouTube-csatornát indítani, és megosztani az életed az interneten? Mennyire féltél az emberek véleményétől?
Leginkább az ismerősöktől féltem, az nem nagyon zavart, hogy idegenek mit gondolnak rólam. Attól féltem, hogy elkezdem nagyon motiváltan, aztán nem jön össze, és minden ismerősöm végignézi a „bukásomat”. Nyilván kicsit nehezen indult be, szóval az első pár hónap elég stresszes volt. Viszont amikor elkezdtek nézni az emberek, az eszméletlen érzés volt. Hatalmas motivációt adott, hogy volt kinek csinálni a videókat, és láttam, hogy az emberek nézik és szeretik a tartalmaimat. Imádok kreatív dolgokat csinálni, ezért nagyon jó érzés volt látni, hogy heti rendszerességgel alkotok valamit, és az tetszik másoknak. Nagyon kreatív családban nőttem fel, ezért a kreatív tevékenységek már gyerekkorom óta örömöt okoztak. Ezt éreztem a YouTube-nál is, hogy valamit én elkészítek, végigviszem a procedúrát az elejétől a végéig, és ez az embereknek tetszik. Teljesen a felhők felett jártam. Korábban figyeltem sok youtubert és mindig úgy néztem az életükre, hogy ez egy álom; hogy az a munkájuk, hogy videókat készíthetnek. Nagyon élveztem az egészet, pont abban az évben érettségiztem, így nehéz is volt a tanulásra koncentrálni, mert a YouTube-ot annyival szívesebben csináltam. Nyilván leérettségiztem és tanultam rendesen, de a videók készítése sokkal nagyobb örömöt okozott.
A családod, a barátaid hogy fogadták, hogy elkezdtél YouTube-videókat készíteni?
A családom kicsit féltett, mert akkor ez még elég új dolog volt. Attól féltek, hogy később esetleg ebből hátrány érhet, hogy mindent megosztok, de támogatóak és izgatottak voltak. A barátaim nagyon mellettem álltak, az ő véleményüktől nem is féltem, inkább a kevésbé közeli ismerősöktől tartottam.
Mennyire ér negatív kritika? Például amiatt, hogy nem vagy már vegán?
Szerintem több kritika ért, amikor vegán voltam. Sokan nem értenek egyet a vegánsággal, én pedig nagyon hirdettem, szóval akkor voltak nagyobb kommentháborúk. Mostanában a leggyakoribb kritika, ami ér, az az, hogy nem hordok melltartót… ez például egyáltalán nem zavar. Inkább az zavar, ha tudom, hogy igazuk van a kommentelőknek. Ilyen volt például amikor már nehezen ment a Garázsmenet, nem voltunk motiváltak, és valaki megfogalmazta, hogy ezt látja rajtunk. Ez rosszul esett, az, hogy látszódott, és az, hogy igazuk van. Tudtuk, hogy változtatni kell valamit. De amúgy szerintem mindenki kap negatív kommenteket, aki az interneten jelen van, így erre én eléggé felkészültem, mivel nagyon sok YouTube-ot néztem. Bárkinek mondtam el, hogy elkezdek videózni akkor ez volt az első kommentje, hogy sok lesz a negatív kritika, szóval erre felkészültem. Szerintem amúgy kibírható, néha persze rosszabbul viselem.
Az évek során kicsit személyiségjegyeddé vált, hogy „szinglikirálynő” vagy. Ért ennek kapcsán kritika, hogy most komoly kapcsolatod van?
Szerintem inkább vicces megjegyzéseket kaptam, nem igazán kritikát. Szerettem azt az álláspontot, amit képviseltem, hogy a szingliségnek nem egy átmeneti állapotnak kell lennie, hanem tök jó és fontos egy ideig tudatosan szinglinek lenni. Erre nagyon büszke voltam és most is ezen az állásponton vagyok, viszont így, hogy együtt élek a barátommal, úgy érzem, hogy kevésbé hiteles ezt hirdetnem. Fontos, hogy jól érezzük magunkat szingliként, viszont egészséges kapcsolatban lenni is nagyon jó.
Nyilván sokat változtál, mióta elkezdted a YouTube-csatornádat. Hogyan reagálnak a nézőid ezekre a változásokra?
Azzal kapcsolatban például, hogy nem követem a vegán életmódot az volt a jó, hogy akkoriban már nagyon sok nem vegánsággal kapcsolatos tartalmat készítettem; így mire eljutottam oda, hogy nem vagyok vegán, a legtöbb ember nem azért követett, mert vegán vagyok, hanem a különböző más videóim miatt. Nagyon féltem amikor kitettem ezt a videót, de nem fogadták annyira negatívan, mint amennyire féltem. Persze néhányan csámcsogtak rajta, de a legtöbb nézőmet nem nagyon érdekelte. A személyiségem változása szerintem nem annyira drasztikus, mivel hetente töltök fel videókat, szóval ezeket végigkövetik a nézőim. Nyilván változtam az évek során, de nem kapok ezekkel kapcsoltban kommenteket.
Hogyan tudod szelektálni, hogy mit ossz meg az interneten? Például, mit vlogolj egy utazás során?
Ez azért nehéz, mert nagyon szeretek megörökíteni mindent. Ha egy nagyon szép helyen vagyok, nagyobb örömöt okoz a tudat, hogy ebből majd lesz egy videó, ami megmarad és nyugdíjaskoromban is meg tudom majd nézni, mint megélni a pillanatot. Ha például eldöntöm egy nyaraláson, hogy nem fogok videózni, akkor is van bennem egy rossz érzés, hogy ezt nem tudom majd visszanézni. Szerintem ez már nem csak az influenszerek problémája, hanem mindenkié, hogy ha meglát egy szép naplementét, az az első reakciója, hogy előkapja a telefonját és dokumentálja. Mivel én ennyire szeretem dokumentálni a dolgokat, nehéz, hogy ne fotózzak vagy videózzak, de van, hogy eldöntöm, hogy most nem fogok és akkor egy idő után el tudom engedni, csak az elején kicsit nehéz. De ha az utazás elejét nem vlogolom, tudom, hogy a közepén nem kezdhetek el videózni és akkor könnyebb megállni. Közben pedig ott van a barátom, aki három képet készít a legnagyobb látványosságokról, én meg mindent kirakok instasztoriba, vlogba, akkor eszembe jut, hogy itt lehetne posztot csinálni, készíthetnék Tiktokra vlogot…nem jó ennyire tartalmakban gondolkodni, de szerintem akkor is megosztanám ezeket, ha nem ez lenne a munkám, csak ilyen személyiség vagyok, hogy szeretek mindent dokumentálni, a munkámtól függetlenül.
Hogyan osztod be az idődet, hogy tudod elkülöníteni a munkát és a szórakozást?
Ez nagyon nehéz, főleg azért, mert én éjjeli bagoly vagyok, ilyenkor működik legjobban az agyam, ilyenkor tudok dolgozni. Most, hogy a barátomnak olyan munkája van, hogy heti ötször, 9-től 6-ig dolgozik, én is próbálok erre ráállni, hogy legalább a hétvégék szabadon legyenek. Eddig nem nagyon volt ilyen, mindig vágtam a videókat, ha engedte az időm az egyetem mellett, attól függetlenül, hogy hétvége vagy karácsony volt-e. Mióta a barátom dolgozik én is megpróbálok egy rendszert kialakítani, de nagyon nehéz, mert megszoktam, hogy éjszaka vágok. Nekem napközben rá kell vennem magam a dolgokra, akkor nem jön olyan könnyen. Nem érzem azt, hogy én vagyok a legjobb ember, hogy időbeosztással kapcsolatos tippeket adjak, de próbálkozom.
Szereted, hogy nincs kötött munkaidőd, vagy úgy érzed, hogy ez túl rendszertelen?
Nyilván minden munkának megvan az előnye és hátránya, de alapvetően nagyon szeretem, óriási szabadságot ad. Ez most nagyon privilegizáltnak hangzik, és lehet, majd egyszer elkerülhetetlen lesz, de jelenleg nem érzem magam képesnek arra, hogy egy irodai munkát csináljak. Nyilván, ha kellene, tudnám, de szeretem, hogy ilyen a munkám. Valószínűleg egy rendszerezettebb embernek könnyebb lenne, de próbálkozom és egyre jobb leszek benne, szerintem ezt is ugyanúgy meg kell szokni, mint egy irodai munkát.
Milyen a "Fashion Studies" szak a római egyetemen, miket tanulsz?
Elég teoretikus a szak, olyasmi, mint egy szabadbölcsész szak, a divattal a középpontban. Van olyan tárgyam, hogy divat és pszichológia, divattörténet, művészettörténet - nyilván az első szemeszterben minden egyetem teoretikusabb, de később sem lesz nagyon gyakorlatias, azok a képzések inkább Milánóban vannak. Nagyon érdekes amúgy, élvezem. Az egyetem nagyon szervezetlen, még mindig nem vagyok beregisztrálva a kurzusra, nem válaszolnak az e-mailekre, nagyon nehéz bármit is intézni. Megvannak az olasz rendszer hátrányai, a magyar rendszer központosítottabb, ami sokkal jobb. Talán annyiban más, hogy itt van egy nagy kampusz, egy egyetemi város. Minden karnak van saját épülete, vannak kávézók, éttermek, boltok, templom, könyvtár, az egész egy külön világ az egyetemistáknak. A járvány miatt kevesebb az ember, és főleg az órákra járnak be, szóval, ha nincs Covid akkor még nagyobb lehet a nyüzsgés.
Megszoktad már a római életet és olasz mentalitást?
Én nagyon szeretem és élvezem ezt az életformát. A madridi Erasmusom során belekóstoltam már ebbe a déli mentalitásba, és szerintem ahhoz képest nem annyira más. Talán még hangosabbak, még szenvedélyesebbek. Nagyon imádom a jó időt, azt, hogy az emberek ilyen barátságosak és kedvesek, nagyon szeretetteljesek az olasz emberek. Nagyon gyönyörű a nyelv, a kaja is finom - de egy kicsit már meguntam az olasz ételeket. Teljesen odavagyok Olaszországért. Nagyon lazán veszik az életet, ezért nekem is könnyebb így élnem. Úgy érzem, hogy az olaszok azért dolgoznak, hogy éljenek, nem azért élnek, hogy dolgozzanak.
Sikerült barátokat szerezni a Covid ellenére?
Nyilván nehezebb, de sikerült barátokat találnom. Sokan otthonról csinálják a kurzusokat és nincsenek Olaszországban, de be lehet járni az egyetemre, szóval ez segített abban, hogy tudjak ismerkedni. Főleg lányok vannak ezen a szakon, kialakult egy kisebb csapatunk. Mindenki hoz be ismerősöket a társaságba, velük szoktunk programokat csinálni.
Tudod tartani a kapcsolatot az otthoni barátaiddal, vagy félsz, hogy kimaradsz valamiből?
Régen sokat szorongtam ezen, de rájöttem, hogy nem változik semmi, sem otthon, sem itt, ha egy ideig nem látjuk egymást. Ha találkozunk, olyan mintha nem is külön töltöttünk volna az időt. Jó, hogy nagyon olcsók a repülőjegyek, megnyugtat, hogy ha valami fontos esemény van, akkor haza tudok menni.
Interjú: Bajmóci Vivien
