Medveczky Balázs és Wunderlich József: „Mi nem csak öten vagyunk a színpadon, itt van velünk az összes Pál utcai fiú”
Zenészként vagy színészként gondolnak magukra? Milyen érzés, hogy úgy rajonganak értük, mint egy kétezres évekbeli fiúbandáért? Hogy engedik ki a fáradt gőzt két színházi évad között? A GRUND - vígszínházi fiúzenekar két tagjával, Wunderlich József és Medveczky Balázs színművészekkel beszélgettünk második Budapest Parkos fellépésük előtt.
Ezeket láttad már?
A Pál utcai fiúk című zenés darab előadásai a mai napig, közel kilenc évvel a premier után is teltházzal futnak a Vígszínházban. Az eredeti szereplők közül öten – Wunderlich József, Medveczky Balázs, Ember Márk, Zoltán Áron és Fesztbaum Béla – pedig a színházon kívül, együttesként vitték tovább a Pál utcaiak varázsát, 2017 óta A GRUND - vígszínházi fiúzenekar a fesztiválokat és a Budapest Parkot is meghódította.
Szoktatok izgulni színpadra lépés előtt, akár a színházban, akár egy koncerten?
Wunderlich József: Én szoktam. Nagyon új helyzetben, például premier környékén bennem van egy rossz fajta izgalom is, amit át kell transzformálnom alkotó energiává. Például tavaly a Budapest Parkban eggyel jobban izgultam, mint most, de ez alkalommal sem vagyok teljesen nyugodt, mert sok olyan helyzet adódhat, amire nem vagyunk felkészülve. Hiszen itt ritkán, évente egyszer lépünk fel.
Vannak más, ismerős helyszínek, például a Kultkikötő vagy a Vígszínház, ahol tudjuk, hová kell fordulnunk, ha gond van, ezért ott kevésbé van jelen bennem ez a kellemetlen feszültség. A jóféle izgalmat viszont nagyon szeretem, felturbóz, összeszívja a körülöttem lévő jó energiákat és én abból tudok dolgozni.
Medveczky Balázs: Alapvetően nem vagyok izgulós, inkább várakozásnak mondanám, ami megmutatkozik. De attól is függ, miről van szó, mennyire vagyok benne stabil, vagy mióta játsszuk az előadást, a Park vagy más koncertek előtt azért vannak pillangók a gyomromban.
„Sokszor nem lehet jól választani, csak választani” - interjú a Friss Csillag idei díjazottjaival
Könnyű zenésszé avanzsálni nyaranta, vagy alapvetően színészként gondoltok magatokra?
József: Hát, Bazsi alapvetően zenész volt, meg én is.
Balázs: Nem, Jóska tényleg zenész, de én sosem voltam. Nem jártam konziba, egy klasszikus zeneiskolában doboltam öt évet, de még csak nem is jazz, hanem klasszikus szakon.
József: De fontos, hogy Balázs édesapjára (Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester - a szerk.) szinte minden hazai zenész teljes szívvel és joggal felnézhet, úgyhogy ő ezt otthonról hozza, mint én is. Sokat hegedültem, Balázs sokat dobolt, és szerintem mindkettőnkben megvan az a fajta alázat, ami a zenéléshez kell - igazság szerint ez erről szól. Egyrészt a hangszerem és a zenei anyag, másrészt az egymás iránti alázatról. Például Balázs csodálatosan dobolja végig a koncerteket, szinte majdnem végig a háttérben van, közben pedig az egyik legfontosabb eleme a zenekarunknak.
Balázs: Vicces, mert eszembe jutott egy párhuzam, hogy az életben sem vagyok egy „gyerünk fiúk, utánam!” - típusú alfahím. Inkább megfigyelőként vagyok jelen, és érdekes, hogy a dobos szerepe is ilyen.
Nyolc éve zenéltek együtt: miben változtatok a legtöbbet zenekarként?
József: Nagyon sokat csiszolódtunk össze emberi, szakmai és előadói értelemben is, már sokkal többször érezzük, hol vannak bizonyos határok - legyenek ezek a saját vagy a közös határaink a zenekarral együtt. Ez nagy segítség, mert én például az elején új helyszíneken, új közönség előtt sokszor zavarban voltam, nem tudtam, hogy két dal között mondunk-e valamit, viccelődünk-e vagy sem, és ha igen, akkor meddig mehetünk el. Koncert után aztán mindig megbeszéltük, hogy sok volt-e a duma, túl profán volt-e a poénkodás, de mostanra ez már nem gond, összehangolódtunk.
Balázs: Néha elém kerül egy-egy régi kép a zenekarról 2019-ből vagy 2020-ból, amikor még kölyökarcú ifjak voltunk, és azt látva úgy érzem, hogy most már felnőttebbek vagyunk, de megmaradt a dolog kajlasága.
Ember Márk: „A rossz dolgokról is kell beszélni, de ez nem azt jelenti, hogy bevonzzuk őket”
Mennyire segítette a csiszolódást, hogy előtte is évekig együtt játszottatok a Vígszínházban?
József: Nagyon, anélkül nehéz lett volna, sőt, létre sem jön a zenekar. Nekem az is sokat hozzátesz, hogy most együtt játszunk Balázzsal a Büszkeség és balítéletben. Ott is valamennyire egymásra hangolódunk, de itt, a koncerteken egészen máshogy kapcsolódunk egymáshoz. Hiszen mi öten legtöbbször a színpadon, szerepeken keresztül találkozunk, itt pedig Balázs, Béla, Áron, Márk és Józsi vagyunk, ami különleges érzés.
Mi volt a legjobb emléketek az elmúlt nyolc évből?
Balázs: Mindegyik más, mindben van valamilyen pozitív és vicces, nem lehet kiemelni egyet.
József: Számomra az egy évvel ezelőtti Budapest Parkos koncert például ilyen, előtte nagyon sokáig be voltunk tojva. Nem tudtuk elképzelni, hogy milyen lesz itt sok ezer ember elé kiállni, aztán amikor az első két-három számot eljátszottuk és megéreztük, hogy gyerekek, ez működik, nem fogunk meghalni és nem lesz ciki, az fantasztikus volt.
A közönségetek egyébként jellemzően a Vígszínházból megy a koncertekre, vagy zenekarként ismer meg titeket, és utána lesznek színházbajárók?
Balázs: Eleinte úgy volt, ahogy az előbb mondtad, aztán elterjedt a híre A GRUND- vígszínházi fiúzenekarnak és egyre gyakoribbá vált, hogy valaki először ebben a formában találkozott velünk és azután kezdett el járni a Vígbe.
Hunyadi sorozatkritika: Ha a Trónok harcában elfogadjuk a brutalitást és a meztelenséget, akkor a saját történelmünkben miért botránkozunk meg rajta?
Körbekérdeztünk az első sorokban, és van, aki délután három-négy óta várt a kapunyitásra. Milyen érzés ez a fajta felétek irányuló rajongás?
József: Furcsa, én ezt nem tudom feldolgozni, illetve nem érzem, hogy kezdenem kellene valamit vele - nem is tudnék. Én egyébként rajongó típus vagyok, így tudom, hogy a rajongás jó dolog, örülök, ha adni tudok valamit a dalokon, a koncerteken vagy épp az előadásokon keresztül. Nekem az a dolgom, hogy jól játsszak, gitározzak és énekeljek, és ha egy rajongó lelke ettől megtelik szeretettel, csodálatos dolog. Viszont nincs személyes kapcsolódásunk, egyirányú a dolog, lehetetlen is lenne mindenkihez egyesével viszonyulnom. Örülök, ha a családommal és a barátaimmal van időm találkozni.
Balázs: Én viszont sosem voltam rajongó, inkább nagyon felnéztem bizonyos emberekre.
József: Rám is, amíg meg nem ismertél. (nevet)
Mit csináltok, amikor nem a színházban vagytok és nem zenéltek?
József: A gyermekeimmel és a családommal vagyok, és szerintem Bazsi is.
Balázs: Igen, illetve én nagyon szeretek semmit sem csinálni. Úgy értem, hogy sokszor fekszem az ágyon, és figyelek arra, hogy tudatosan pihenőidőt tartsak. Nem futok ide-oda, hanem töltődöm. Például most nyáron lesz három és fél hetem, amikor semmi nincs, és ilyenkor egyszerűen mindent kikapcsolok, meg is őrülnék szeptember elejétől, ha nem tenném ezt. Úgy érezném, mintha ugyanazt az évadot folytatnám tovább.
József: Én is azt érzem, hogy ki kell szállni kicsit a kerékből, azt mondani, hogy nyugi, most semmit sem kell csinálni, nincs produkció, nem kell előadni semmit.
Balázs: Így van, akár munkák árán is, de ezt meg kell tennünk magunkért.
Mit üzentek annak, aki még nem volt A GRUND- a vígszínházi fiúzenekar koncerten, miért jöjjön el?
József: Elég különleges helyzet a miénk, mert máshogy vagyunk jelen a színpadon, mint a legtöbb zenekar, A Pál utcai fiúk alatt közösen átélt alkotói folyamat hozta össze ezt a csapatot. A színházban is nagyon ritkán történik meg, hogy ilyen családdá kovácsolódjon egy társaság, és mi szerintem magunkkal hozzuk azokat a lelkeket is. Mi nem csak öten vagyunk a színpadon, hanem itt van velünk az összes Pál utcai fiú, nemcsak a Vígszínházból, hanem az egész országból, vagy akár az egész világból.
Azok is itt vannak, akik szeretik Molnár Ferencet, akik olvasták a regényt, akik rajonganak Nemecsek Ernőért, Boka Jánosért, a grundért, vagy ezért a gondolatért. Szóval szerintem ez pont eggyel többről szól, mint arról, hogy együtt zenélünk.
Balázs: Én nem is tudnám ennél jobban elmondani. Tapintható az a köztünk lévő kémia, amiről Józsi beszélt, nem úgy alakultunk, hogy „tudsz egy jó basszerost?”, hanem együtt, egy asztalnál jött létre A GRUND, és már volt múltunk, amire tudtunk építeni.
