Mennyire jó ötlet egy párként ugyabban a projektben dolgozni?

2018.november.2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szigeti Zsófi, a Shaibo énekesnője Amszterdamba költözött

Zsófi blogjának előző részét, amelyben bemutatja a kedvenc helyeit Amszterdamban, ide kattintva olvashatjátok

!

Nemrég értem vissza Amszterdamba, ugyanis az őszi szünetben hazautaztam Magyarországra, néhány Shaibóval kapcsolatos teendő miatt, illetve, hogy pihenjek picit. A pihenésből nem sok valósult meg, de annyi baj legyen.

Az új dalokhoz kapcsolódóan szerettünk volna csinálni egy fotózást, ami harmóniában van az új zenei iránnyal, illetve amivel felfrissítjük a social oldalakat. Ha figyeltetek akkor láthattátok, hogy az ide beküldött fotóim 80%-át Sivák Zsófi készítette. Zsófival egy éve ismerkedtünk meg, egy egyszemélyes fotózás alkalmával. Szerintem viszonylag sok fotóssal dolgoztunk már együtt (akiket szintén nagyon kedvelek), de Zsófival érzem azt a közelséget, határtalanságot amitől kellően be tudnak indulni a kreatív energiáim, így nem volt kérdés, hogy ez úttal is vele szeretnénk dolgozni.

Szigeti Zsófi, Shaibo

Eddig a koncerteket leszámítva mindig stúdióban fotóztunk, úgyhogy ezúttal úgy döntöttünk, hogy inkább izgalmas helyszíneket keresünk. Így jutottunk el a Józsefvárosi Piactól a Liberté kávéházon át Marillai Évi (az INQ concept és a Wonderlab alapítója) showroomjába az EVA's ROOM-ba.

Egyébként az egész fotózást Évi stylingolta, szerintem vele is kábé egy éve ismerkedtünk meg, és azóta minden egyes "jelenésemért" ő tehető felelőssé. Legtöbbször INQ-s darabokat szoktunk használni fotózás vagy koncert esetén is, de nagyon szeretem Éviben azt, hogyha éppen nem talál pont olyan darabot a kollekciójából amire szükségem lenne, akkor gond nélkül nyúl más tervezők ruháihoz, vagy (többször előfordult) a saját szekrényéből válogat.

Shaibo

Ezúttal is összeállított nekünk öt szettet, amik eléggé különbözőek voltak, mégsem éreztünk idegennek őket magunkon. Ez pedig szintén nagyon jó érzés. Mivel barátok is vagyunk, tökéletesen eltalálja, mit szeretnék viselni, aktuálisan milyen hangulatban vagyok.

A fotózás mellett nagy boldogság volt, hogy végre elkezdtük felvenni az új Shaibo dalt. Elsőként a dobokat rögzítettük, úgyhogy itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy bemutassam nektek a zenekar egyik közreműködő zenészét, Kovács Mikit.
Mikit ismerhetitek Antonia Vai zenekarából vagy a Jónás Vera Experimentből, bár ezekben a zenekarokban már nem játszik, ugyanis ő is kiköltözött Amszterdamba, hogy a Zeneakadémián tanuljon jazz-dob szakon. Egyébként mi egy pár vagyunk (:D).

Kovács Miki

Itt merül fel teljesen jogosan a kérdés (tisztelet a kivételnek), hogy mennyire jó ötlet egy párként ugyanabban a projektben dolgozni... Őszintén, nem tudom. Amikor összejöttünk, komoly beszélgetéseink voltak ezzel kapcsolatban, és arra jutottunk, nem jó ötlet együtt dolgozni pároknak, főleg a mi esetünkben nem, mert mind a ketten nagyon erős akarattal és elképzelésekkel bírunk. Másfél évig tartottuk az elhatározásunkat, de idén augusztus 4-én volt egy koncertem a Budapest Jazz Clubban. Miki csak egy pillanatra beült a dobok mögé megnézni valamit, összenéztünk, és valami más volt, mint addig, azt éreztem, hogy ha most akarnánk működne. De ez ott annyiban is maradt. Majd később, amikor a Shaibóban világossá vált, hogy az addigi dobosunkkal, Ádámmal nem tudunk együtt dolgozni, keresnünk kellett valakit, aki az egyetlen hátralévő koncertet el tudja játszani. Miki mindig is szerette a Shaibót, és rengeteget hallgatta koncerteken, stúdióban stb., úgyhogy teljesen egyértelmű volt, hogy elsőként hozzá fordulunk, és azt kell mondjam, nagyon jó érzés volt a szerelmemmel alkotni valami egészen újat.

Ha visszatekintek erre a hétre, nagyon sok munkát és örömöt látok. Iszonyú boldoggá tesz a tudat, hogy akikkel együtt dolgozunk a zenekaromban és a zenekarom körül egytől egyig a barátaim, szeretteim. Alkotóként a legfontosabb dolog számomra, hogy olyan közegben tevékenykedhetek, ahol csak a támogatást és a húzást érzem, hiszen így leszek igazán produktív és elégedett.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

10 alkalom, amikor Emma Watson bebizonyította, hogy a kevesebb több

10 alkalom, amikor Emma Watson bebizonyította, hogy a kevesebb több

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

PR

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)

Ha valami igazán ütős illatot keresel a nyári bulikhoz, mutatjuk, mit válassz (x)