Mobiltelefonnal rögzítette új klipjét a Roy és Ádám

Ez is érdekelhet

Ha így szeded a magnéziumot, sokkal jobban érzed majd a hatását

Ha így szeded a magnéziumot, sokkal jobban érzed majd a hatását

2018. november 6.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Roy és Ádám Trió legújabb slágergyanús dalának szövegét Roy középiskolás korszaka ihlette, mégis a dalszöveget Ádám írta. Hangulatában kicsit nosztalgikus, mégis mai, modern szám született. A dal zenei producere Szakos Krisztián, akinek neve szinte már garancia, hogy egy igazi popsláger születhessen.

A fiúk egy remek hangulatú videóklipet is készítettek hozzá, melynek érdekessége, hogy szinte az egész mobiltelefonnal forgatták, mégis filmes hatású, profi zenés videó született. A klipben megjelenik a Hollán Ernő utca is, mely a dalszövegben többször visszaköszön. Még érezhető benne a nyár hangulata, mely modern, mai rádiós hangzásával hamar a közönség nagy kedvence lehet.

Roy és Ádám Trio 20 éves jubileumi koncert az Egri Szimfonikus Zenekarral közösen a MOM kultban lesz Budapesten 2019 februárjában.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)

Ezeket a problémákat okozhatja a hirtelen fogyás (x)