Szaszák Zsolt: „A Jégvarázs az elmúlt 15 év leggrandiózusabb produkciója lesz”

A Madách Színház tetőteraszán beszélgettünk Szaszák Zsolt színésszel, lentről felszűrődött a Jégvarázs próbája. A színész Kristoffként lép színpadra a Disney musicaljében.

Kristoff nem tipikus Disney-hőslovag.

Az elején nem szimpatikus, nem a szerelem motiválja, de egyszer csak felébred, minden tiszta hó, és megjelenik egy gyönyörű lány, Anna, akinek segíteni akar. A casting-folyamatban Hansnak is meghallgattak, jobban kacsintgattam azzal a figurával, hiszen róla kiderül aztán, hogy nem éppen egy jó fej srác. Ez színészi feladatként sokkal izgalmasabb.

Végül felhívott Szirtes Tanár Úr, és azt mondta, hogy mind a két figurára el tudtak volna képzelni, de mivel ugyanúgy nézek ki, mint Kristoff, így erre a szerepre választottak ki. A színész önző, így mindig azt keresi, ami számára a legizgalmasabb tud lenni. Amikor elkezdtünk próbálni, rájöttem, hogy lehetőségem van nyíltszínen beleszeretni valakibe. Megmutatni azt, hogy mikor van az a pillanat, amikor ez a fiú szép lassan rájön arra, hogy ezt a csinos, de elkényeztetett királylányt – akivel addig csak veszekedett – szereti. Mindezt úgy, hogy ne legyen nyálas és csöpögős.

A Disney úgy csinál színpadi előadásokat, hogy az a szülőknek is örömet okozzon. Hiába egy mese, mégis hiteles figurákat kell bemutatni.

Én abszolút azt az utat választottam, hogy nem mesejátékot játszom, hanem emberként reagálok. Emberként leszek ideges, emberként nézek rá egy szép lányra. Számomra az a játszható út, ha egy embert mutatok be. A mesék viszont tele vannak csodatételekkel. Mennyivel egyszerűbb lenne Toldiként a petrencés rudat felemelni, és Buda irányába mutatni. Egyszerűbb és olcsóbb is. Most a Madách Színház komplett színpadát át kellett építeni, hogy a Jégvarázs csodái megszülethessenek.

Jégvarázs a színfalak mögött – így készültek Anna szerepére a Madách Színház színésznői

Olyat nem lehet mondani, hogy varázsolok, de nem történik meg a csoda. Kétszer is láttam az előadást Londonban, a látvány hatására mind a két alkalommal könnybe lábadt szemmel ültem már a tizedik percben. Fél éve az olvasópróbán, zárt körben láthattuk a díszletterveket. Akkor azt mondtam Sánta Lacinak, ha mi, magyarok technikailag ennek a 80 százalékát meg tudjuk csinálni, már jók vagyunk. Ellent kell mondanom magamnak itt a Madách Színház tetőteraszán ülve. Ez az elmúlt 15 év leggrandiózusabb produkciója lesz, és nagyon örülök, hogy benne lehetek. Hogy megbízott bennem a vezetőség, mi több, a Disney is, hiszen a jogtulajdonosok is beleszóltak a döntésbe.

Megérkeznek a jelmezek is hamarosan.

Most vagyunk túl az első öltözéses próbán, törte is a lábamat a csizma. A fetrengős, trikós próbaruhák után hirtelen megkapsz egy értékes jelmezt, amire vigyázni kell. Jön a kérdés, hogy ugrom fel úgy az asztalra, hogy ne repedjen ki a nadrágom feneke? Bejönnek a kellékek is, amikre szintén nagyon kell vigyázni. Vannak speciális szereplőink is, Olaf és Sven, hozzájuk nem lehet csak úgy hozzányúlni. Féléves próbafolyamat után ez most egy egészen új helyzet. Ha egy porszemet elveszel vagy hozzáadsz, minden átalakul.

És ha már asztalra ugrást említetted: néhány hónapja az MVM Dome-ban a HAIR koncert Bergereként ugrottál az asztalra, akkor a Duda Éva Társulattal léptél színpadra. Sokfelé játszol, sokféle előadásban. Mikor érezted azt először, hogy megérkeztél? Hogy befogadott a zenés színházi szakma.

Nem gondolom azt, hogy megérkeztem. Az elmúlt 4-5 évben látványosan beindult a zenés színházi pályám – bár most is olyan furcsán érzem magam, ahogy a pálya szót mondom. Az ember mindig más miatt szorong. Én most amiatt, hogy én nem vágyom többre, csak minden maradjon így. Na, jó, talán az önálló estemen volt egy pillanat... Igazaból nem is értettem, hogy mit keresek egy önálló esten, ami az enyém. (nevet.)

Sokan vagyunk fiatalok a szakmában, akik szerencsés helyzetben vannak. Az én helyzetem kifejezetten szerencsés, de nagyon sok munka van mögötte. Az MVM Dome például egy ajándék, ami miatt összetehetem a két kezem. 9000 ember előtt elkezdeni az I Got Life-ot... Felidézem a pillanatot, és mosolyognom kell az emléktől.

Volt olyan szereped, amire már kisgyerekként is vágytál?

Soha nem vágytam szerepre. Mi – Gadó Anita, Kardffy Aisha, Zámbó Brigitta, Tóth Dominik – a Budapesti Operettszínház stúdiósai voltunk, együtt csináltunk vizsgaelőadásokat. Mi nem színészek akartunk lenni. Mi a Rómeó és Júlia musicalben akartunk játszani. A fiúk általában Mercutiot, a lányok Capuletnét, ezek számítottak a menő szerepeknek. Aztán rájöttünk, hogy azért ezen kívül még vannak tök jó musicalek, vagy akár prózai szerepek, amiket jó lenne eljátszani... Mi is volt a kérdés?

Hogy vágytál-e szerepre?

A Rómeó és Júliában benne lenni. Azóta már megkaptam Verona hercegét, most Tybalt vagyok, jövőre a Dadára gyúrok. (nevet.) A Dorian Gray, ami most a vágyott szerepem, de igazából nincs olyan figura, aki nélkül elképzelhetetlennek tartom a további pályámat.

Mikes Anna: „Nagyon tüzes lánynak gondolom magam”

Itt a Madách Színházban otthon érzed magad?

Sok a fiatal, az egykori osztálytársakkal bejönni dolgozni örömteli és megtisztelő dolog.

Mennyi izgalmas feladat a Mamma Mia!-tól egészen A nyomorultakig.

A túlélések száma talán egálban van a halálok számával. A nyomorultakban lelőnek, Jézusként keresztre feszítenek, a Mamma Mia!-ban meg élvezem, hogy életben maradok. Ez igaz a Jégvarázsra is.

Van olyan pillanat, amit nagyon vársz ebben az előadásban?

Hogy meghajoljak a premieren, hogy elkezdjük játszani, és igazán élvezni. Próbálni nem szeretek, bevallom, az nekem mindig egy kínlódás. Nem tudom a szöveget, a dolgomat. A premierre viszont mindig minden összeáll. Ha visszanézek, és azt érzem, hogy mindent elkövettem, hogy jó legyek az adott előadásban, akkor részemről nyugodt vagyok. A többiről meg úgyis a nézők döntenek.

Hófehérkeként eltemették, újjászületett Evitaként: Rachel Zegler a 2025-ös londoni nyár sztárja!

Mennyire vagy maximalista? Meg tudsz magadnak bocsátani, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elképzelted?

Meg. A színésztársadalomból én még mindig kilógok kicsit. Azt szoktam mondani, hogy feljöttem vidékről szerencsét próbálni, bejött és itt ragadtam. Nagyon sokat dolgozom, és próbálok mindig abban a helyzetben a legtöbbet kihozni magamból, amiben éppen vagyok, legyen az próba vagy előadás. A teherbírásom hatalmas, de jelenleg nincs időm maximalistának lenni.