Szécsi Böbe várva várt szóló albuma megjelent, hallgasd meg itt

2022.március.2.

Bár Szécsi Böbe neve már régóta ismert zenei körökben, ezúttal egy teljesen más világba enged betekintést most megjelenő Poisoned Paradise című első szólólemezével. Az anyagon szereplő nyolc dalt az intróval együtt az énekes-dalszerző saját maga írta és hangszerelte, és a hét főbűn tematikája mentén tárja elénk igencsak sokszínű spektrumát.

Szécsi Böbe várva várt szóló albuma megjelent, hallgasd meg itt
Fotó: Rédling Hanna

A GLAMOUR Women of the Year-jelölt BÖBE korábban megjelen három kislemezdalát (Heart Is Where the Poison Is, Wish I Could Be You, Forbidden Fruit) összekapcsolta az, hogy mindegyik borítóján valamilyen virág jelent meg, amelyekhez mögöttes jelentés is társult. Most a lemez megjelenésével a helyére kerülnek az utolsó puzzle-darabok is: a dalok mindegyike az egyik főbűnt szimbolizálja. Megjelenik tehát a bujaság, a harag, a kapizsiság, a büszkeség, a mohóság, az irigység és a lustaság is.

Miért akar egy fiatal lány meghalni? - Erről szól Szécsi Böbe első saját szerzeménye

Mindezek persze nem szó szerint, hanem átvitt értelemben, mint inspiráció vannak jelen, és a dalok nagyrészében különböző párkapcsolati helyzeteken keresztül vizsgálhatjuk őket. Többek közt megismerkedhetünk a megcsalt fél nézőpontjával, de találkozhatunk az elérhetetlen, plátói szerelem érzésével, a tiltott gyümölccsel, a toxikus párkapcsolaton belüli versengéssel vagy éppen azzal, mi történik, ha elmúlik a lila köd. A sokszor mély és személyes ihletettségű szerelmi dalok mellett azonban olyan globálisabb témák is felmerülnek, mint a social media okozta önképzavar, illetve a mai, felgyorsult világ énközpontúsága. Az egészet pedig a záró, Broken Wings című dal összegzi, amiről BÖBE a következőképp mesél:

Ez a lemez záró akkordja: azt a pillanatot ábrázolja, amikor a mennyország kapujában állunk, és el kell számolnunk az életünkkel. A dal üzenete, hogy nem vagyunk tökéletesek, hibázunk, és valahol mind bűnösök vagyunk.

De a nem csak tematikájában, hanem zeneileg is sokszínű poïsoned paradïse minden dalát BÖBE maga írta és hangszerelte, sőt, producerként is maga jegyzi a lemezt, míg a felvételben és mixelésben AnnaElza volt segítségére. Saját bevallása szerint számára az alkotáshoz egyszerűen ez is hozzátartozik, és végtelenül élvezi azt a szabadságot, amit az önállósága nyújt a folyamatban. Úgy érzi, számára ez a természetes módja annak, hogy a “bittersweet-popként” aposztrofált, saját kis zenei világát a legautentikusabb módon tárja a közönség elé.

Hallgasd meg a teljes albumot itt:

Ez is érdekelhet

Mi a hatása az ezer éve nem látott bolygóegyüttállásnak az életedre?

Mi a hatása az ezer éve nem látott bolygóegyüttállásnak az életedre?

G-Szex

6 szex utáni szokás, ami még közelebb hoz a párodhoz

6 szex utáni szokás, ami még közelebb hoz a párodhoz

Szépséghírek

Így lehet tökéletes a frufrud a hajtípusodnak megfelelően

Így lehet tökéletes a frufrud a hajtípusodnak megfelelően