előfizetésem
Hírlevél
Szakértőt kérdeztünk, tényleg egy bankkártyányi mikroműanyagot eszünk meg hetente?
A mikroműanyagok mára már a modern élet elkerülhetetlen részévé váltak. Kimutatták a levegőben, az ivóvízben, az óceánokban, az élelmiszerekben, sőt az emberi szervezetben is, és egyre többen félünk attól, hogy komoly veszélyt jelentenek az egészségünkre nézve. De tényleg így van?
Hogy tisztábban lássunk ebben a témában, Simon Gergely regionális vegyianyag-szakértőt kérdeztük arról, hogy mit tud ma biztosan a tudomány a mikroműanyagokról, mely állításokat támasztják alá kutatások, és melyeket kell fenntartásokkal kezelni. A szakértő szerint az első és talán legfontosabb dolog, amit érdemes elfogadni, hogy a mikroműanyagokat gyakorlatilag lehetetlen teljesen elkerülni.
A mikroműanyagok valóban mindenhol jelen vannak
„Amit biztosan tudunk, az az, hogy mindenhol ott vannak és sajnos elkerülhetetlen, hogy kapcsolatba kerüljünk velük” - mondja Simon Gergely. „A kutatások szerint a mikroműanyagok egy része áthalad a szervezetünkön, ezt például a székletminták vizsgálatai igazolják. Azonban egy részük képes a szervezetben maradni, és az elmúlt években már számos emberi szövetben kimutatták a jelenlétüket.”
Bár ez elsőre ijesztően hangzik, fontos különbséget tenni aközött, hogy valamit kimutatnak a szervezetben, illetve aközött, hogy pontosan milyen hatással van testünkre. A tudomány ugyanis ezen a ponton még korántsem adott minden kérdésre egyértelmű választ. A szakértő szerint ugyanakkor vannak olyan hatások, amelyek mögött már meggyőző bizonyítékok állnak. Ilyen például, hogy a mikroműanyagok fokozhatják az oxidatív stresszt és gyulladásos folyamatokat indíthatnak el a szervezetben. Emellett egyre több kutatás vizsgálja azt is, hogy szerepet játszhatnak a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában.
Szomorú, de igaz: 2050-re az óceánokban több műanyag lehet, mint hal
Hogyan kerülnek a mikroműanyagok a szervezetünkbe?
Sokan elsőként a műanyag palackokra gondolnak, amikor a mikroműanyagokról hallanak, pedig a valóság ennél jóval összetettebb. A szervezetünkbe nem egyetlen forrásból jutnak be ezek a részecskék, hanem a környezetünk számtalan pontjából. „Belélegezzük őket a levegővel, jelen vannak a háziporban, különböző élelmiszerekben megtalálhatók, és kisebb mennyiségben italokkal is bejuthatnak a szervezetbe” - mondja Simon Gergely.
Talán meglepő, de a szakértő szerint ma már nem feltétlenül a palackozott italok jelentik a legnagyobb problémát. Az elmúlt években több gyártó is változtatott a csomagolási technológián, így a mérések alapján a PET-palackos vízben és üdítőben ma már kevesebb mikroműanyag mutatható ki, mint korábban.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a probléma megoldódott, hiszen a mikroműanyagok számos más forrásból továbbra is a szervezetünkbe juthat..
Nem csak maga a műanyag jelenthet problémát
A mikroműanyagokról szóló hírekben gyakran összemosódik két különböző kérdés: maga a műanyag részecske és a benne található vegyi anyagok. Simon Gergely szerint ezt fontos különválasztani. Számos műanyag ugyanis különféle adalékanyagokat tartalmaz - például lágyítószereket, égésgátlókat vagy biszfenolokat -, amelyekről már régóta tudjuk, hogy képesek beavatkozni a hormonrendszer működésébe, és több egészségügyi problémával is összefüggésbe hozhatók. Ezeknek az anyagoknak a kockázata tudományosan jóval régebb óta ismert, mint maguknak a mikroműanyag-részecskéknek a hatása.
Valóban egy bankkártyányi műanyagot eszünk meg hetente?
Ez az egyik legismertebb állítás, amely évek óta rendszeresen felbukkan a közösségi médiában és a sajtóban. Bár sokan tényként kezelik, Simon Gergely szerint ezt nem lehet ennyire leegyszerűsíteni. „Volt egy kutatás, amely ezt becsülte, de azóta ezt több oldalról is megkérdőjelezték. A probléma az, hogy a mikroműanyagok mérése még mindig nagyon új tudományterület. A különböző kutatócsoportok eltérő módszerekkel dolgoznak, ezért az eredmények sok esetben nem összehasonlíthatók.”
Jelenleg nincs megbízható adat, hogy mennyi mikroműanyag marad tartósan a szervezetünkben, és mennyi ürül ki természetes úton. A szakértő szerint ezt rendkívül nehéz vizsgálni, ráadásul az egyéni életmód és a környezet is jelentősen befolyásolja a kitettséget.
Már a méhlepényünkben is mikroműanyag van – hogyan védekezhetünk az élővilág csendes gyilkosai ellen?
Mennyire kell aggódnunk a mikroműanyagok miatt?
„Sokszor előbb jelenik meg egy anyag körülöttünk, mint hogy teljesen megértenénk a hatásait. Így volt ez korábban az azbeszttel, a DDT-vel vagy több más vegyi anyaggal is. Mire egyértelmű tudományos bizonyítékok születtek, addigra már évtizedek óta használtuk őket” - mondja a szakértő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy pánikba kellene esnünk. A mikroműanyagok kutatása még viszonylag fiatal tudományterület, ezért folyamatosan jelennek meg új eredmények.
Ha valaki most azt tervezi, hogy teljesen mikroműanyag-mentes életet fog élni, valószínűleg csalódni fog. „Nem lehet teljesen elkerülni őket. A levegőben is ott vannak, a háziporban is jelen vannak, gyakorlatilag mindenhol megtalálhatók” A jó hír viszont az, hogy a saját kitettségünkön tudunk csökkenteni, méghozzá egészen egyszerű hétköznapi döntésekkel.
A szakértő szerint érdemes odafigyelni arra, hogy minél kevesebbet használjunk erősen kopott műanyag eszközöket. Egy karcos műanyag vágódeszka, egy évek óta használt repohár vagy egy megviselt műanyag kulacs sokkal több mikroműanyagot bocsáthat ki, mint egy új, sértetlen eszköz. Éppen ezért, ha egy műanyag tárgy már szemmel láthatóan elhasználódott, jobb lecserélni.
Szintén fontos kerülni az ételek műanyag edényben történő melegítését. Bár sok dobozon szerepel, hogy mikrohullámú sütőben is használható, a hő hatására mikroműanyag válhat le a felületről. A szakértő szerint hasonló okból a műanyag teafilterek használata sem ideális. Kevésbé ismert, hogy a házipor is jelentős forrás lehet. A lakásban található műanyag bútorok, textilek és használati tárgyak idővel apró részecskéket bocsátanak ki, amelyek a porban felhalmozódhatnak. Ezért Simon Gergely szerint
a rendszeres portörlés legalább olyan fontos, mint a porszívózás, hiszen így kevesebb mikroműanyagot lélegezhetünk be.
A cél nem a tökéletesség
A mikroműanyagokkal kapcsolatban könnyű azt érezni, hogy úgyis mindenhol jelen vannak, ezért nincs értelme foglalkozni velük. A másik véglet pedig az, amikor valaki görcsösen próbál minden műanyagot kiiktatni az életéből. A jó irány valószínűleg a kettő között van. A jelenlegi tudományos bizonyítékok alapján a mikroműanyagok valóban olyan környezeti tényezőt jelentenek, amelyre érdemes odafigyelni, ugyanakkor még számos kérdés vár megválaszolásra. Addig is a legjobb stratégia nem a félelem, hanem a tudatos kockázatcsökkentés: ahol egyszerűen és észszerűen lehet, ott érdemes mérsékelni a kitettséget, miközben kritikusan kezeljük a közösségi médiában terjedő túlzó állításokat is.
Végső soron nem az a cél, hogy teljesen műanyagmentes életet éljünk - hiszen ez ma már lehetetlen -, hanem hogy a rendelkezésre álló tudományos ismeretek alapján olyan döntéseket hozzunk, amelyek hosszú távon valóban támogathatják az egészségünket.
