Egyedül maradtam a gyermekemmel, és jó lett volna, ha valakihez fordulhatok
Magyarországon jelenleg a kisbabák 10%-a, vagyis minden tizedik kisbaba egyszülős családba érkezik. Szám szerint 340 ezer nő és 64 ezer férfi neveli egyedül gyermekét, és csupán néhányan vannak azok, akik tudatos elhatározásból. A legtöbb esetben valamilyen trauma áll az egyedülálló szülők mögött. Nekik segít az Egyszülős Központ.
Vannak, akik beszélnek a változásról, és vannak, akik cselekszenek. Nagy Anna utóbbiak közé tartozik. Alig néhány éves volt a kisfia, amikor megalapította az Egyszülős Központot. Mint mondja, pontosan tudta, hogy mennyire fontos az egyedülálló szülők támogatása, hiszen maga is egyedül volt a fiával. Története több, mint érdekes, több, mint motiváló. Ilyen az, amikor egy anya, egy nő tettekre váltja a kételyeket.
Akik két ember helyett dolgoznak
Anyukám mondta egyszer: egy kisgyermek annyi felnőttet képes lefoglalni, amennyi felnőtt körülötte van. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint amikor hozzánk is átjön a család, a barátok, és hirtelen öten-hatan kezdünk el egyszerre foglalkozni az egy szem gyermekünkkel. Máskor pedig, amikor ketten vagyunk vele, zsonglőrködnünk kell az idővel: melyikünk lesz vele, ameddig valaki elfut a boltba tejért, vagy ki vigyáz a kicsire, ameddig valamelyikünk átveszi a csomagot.
Szülőnek lenni sokszor nehéz feladat, de van ennél sokkal nehezebb is: egyedülálló szülőnek lenni. Gondoljunk bele, hogy aki egyedül neveli gyermekét, annak nincs ott a segítség, ha jön a futár, forr a víz, vagy itt a nagybevásárlás ideje, és még sorolhatnánk azokat a mindennapi teendőket, amikor jól jönne még egy felnőtt a gyermek mellett.
“Sosem fogom elfelejteni, hogy a gyerekem lázas volt, de gyógyszertárba kellett mennem lázcsillapítóért. Hirtelen nem tudtam, hogy mit tegyek: a lázas gyereket vigyem magammal, vagy a lázas gyereket hagyjam otthon egyedül? Hogy milyen egyedülálló szülőnek lenni, azt leginkább az érintettek tudják. Nálunk ugyanis az, hogy kiszaladok a boltba, nem azt jelenti, hogy felkapom a kabátot és kiszaladok, hanem azt, hogy felöltöztetem a gyereket, összekészítem, és viszem magammal.
Nálunk minden sokkal komplikáltabb és nehezebb, minden döntést egyedül kell meghozni, minden nehézséget egyedül kell megoldani, és minden örömöt egyedül kell megélni. Többek között ilyen nehézségekkel néznek szembe az egyedülálló szülők nap, mint nap” - kezdi a beszélgetést Nagy Anna, az Egyszülős Központ alapítója, aki idén húsz éve indította el a szervezetet.
Ilyen ma Magyarországon egyedülálló anyaként örökbefogadni egy gyereket
“A civil kezdeményezések szinte mindig úgy indulnak, hogy egy adott problémára látszólag nincs megoldás, és ilyenkor az ember maga keresi a választ. Én is így voltam, amikor egyedül maradtam a kisfiammal, és nagyon-nagyon jó lett volna, ha valakihez fordulhatok, ha egy közösséghez tartozhatnék. Jó lett volna, ha valahol válaszokat kaphattam volna olyan hétköznapi kérdésekre, amelyek alapjaiban befolyásolták az életünket. Elkezdtem keresni, kutatni, hogy hol vannak ilyen közösségek, aztán kiderült, hogy sehol.”
Azóta eltelt húsz év, de az egyszülős családokkal kapcsolatban még mindig Anna szervezete az egyetlen, amely segítséget nyújt. Úgy tűnik, hogy az egyedülálló szülők támogatása máig nem tartozik a fontosnak ítélt ügyek közé. De miért is nem?
Áldozathibáztatás
Hiába élünk egy nyitottabb világban, az egyedülálló szülőket még mindig több előítélet övezi, mint amennyi empátia. Az áldozathibáztatásról nem is beszélve. „Sokan stigmatizálnak minket, mondván biztosan a mi hibánk, hogy egyedül maradtunk a gyermekeinkkel. Holott rengetegen vannak, akiknek meghalt a társuk, vagy akiknek menekülni kellett a kapcsolatból, és olyanokat is ismerek, akiket egyik napról a másikra elhagyott a párjuk.” Végső soron minden egyszülős család mögött van egy nehéz élethelyzet.
Nem számít, hogy mi történt, mert ha egyszer így történt, már nem az indok a fontos, hanem a cél, hogy az egyedül maradt szülő mindent megadjon a gyermekének. Ezért van szükség az Egyszülős Központra,
amely az első pillanattól kezdve segítséget nyújt az egyedülálló szülők számára, legyen szó nőkről vagy férfiakról.
Hogy valóban mekkora szükség van Anna kezdeményezésére, azt jól mutatja, hogy jelenleg kettő központ is működik. A budai Egyszülős Központot három éve indította Anna és csapata.
Egyedülálló anyaként is van esély a szerelemre
Az egyedülálló szülők legyenek büszkék magukra!
Az édesanya története tanúskodik arról, hogy mennyi erő van a nőkben, ami ha tettvággyal párosul, akkor valóban elindul egy változás. Anna szerint az egyedülálló szülőknek éppen ezt az erőt kell újra és újra felfedezni magukban, ugyanis sokan hajlamosak bukásként elkönyvelni, hogy egyedül maradtak. „Az egyedülálló szülőkhöz gyakran társul a bukás érzése. Sokan úgy látják, hogy ők azok, akik valamit elrontottak, akik valamit nem voltak képesek megcsinálni.
A világ még mindig így lát minket, és olykor mi magunk is hajlamosak vagyunk elhinni, mondván mi vagyunk azok a lúzerek, akiknek nem sikerült. Ezért fontos, hogy emlékeztessük magunkat: egyedül látunk el olyan feladatot, ami egyébként két embernek is komoly kihívás. Hiszen a gyereknevelés párban is nehéz. Legyünk büszkék arra, hogy egyedül is el tudjuk vinni a gyereket az óvodába, hogy mindig van otthon vacsora, és hogy elég pénzt keresünk ahhoz, hogy mindent megadjunk a gyermekünknek.
Legyünk büszkék arra, hogy nőként klasszikus férfi feladatokat is elvégzünk, még akkor is, ha kicsit nehezebb. És az egyedülálló férfiak is legyenek büszkék, hogy befonják a kislányuk haját, még akkor is, ha ez nem egyszerű.” A bátorítás és a lelki támogatás mellett azonban gyakorlati segítségre is szükség van. Az Egyszülős Központnál jogászok, pszichológusok segítenek személy szerint az érintetteknek, de korrepetálást is biztosítanak a gyerekek számára, valamint iskolai szünetben közös táborok szerveznek és gyermekfelügyeletet biztosítanak. De lakhatási támogatást, adományokat, élelmiszert és iskolakezdési támogatást is igényelhetnek az ide érkező egyedülálló szülők.
előfizetésem
Hírlevél
