Iskolakezdés tudatosan – így lesz pénztárcabarát a szeptember

2025. augusztus 27.
A gyerekek sokszor szégyellik otthon, még a szüleik előtt is, hogy az iskolában rendszeresen bántalmazás éri őket
Az iskolakezdés előtti időszak anyagi terhei jelentős kihívást jelentenek a szülők számára
Fotó: Kránicz Dorottya

Sok szülő fejében, már a nyaralás hevében is az iskolakezdés, és a várható költségeinek problémája zakatol. Amikor a tengerparton belénk hasít a felismerés, hogy a gyerek lába jócskán kilóg a tavalyi strandpapucsból, akkor pontosan tudjuk, hogy ez igaz lesz a tornacipőre, ruhákra, és hosszasan folytathatnánk a sort, amit nem tudunk megúszni a kötelezően megvásárolandó felszerelésig. És persze drága gyermekünk, már az új iskolatáskát is kinézte magának, ami háromszor annyiba kerül, mint amit eredetileg szántunk rá.

Sorozatunkban Molnár- Simon Tímea közgazdász, független pénzügyi tanácsadó segítségével olyan, a mindennapi életre vonatkozó változásokra, lehetőségekre adunk egyszerű és logikus magyarázatot, amelynek köszönhetően egyfajta tudatosságra tehetünk szert, ami hozzájárulhat egy nyugodtabb, anyagilag kiszámíthatóbb élethez.

Augusztus végére csúcsosodik ki ez a folyamat: minden iskoláskorú gyereket nevelő családban előkerülnek a listák, a boltokban vadászunk a legjobb ár-érték arányra, és közben próbálunk lavírozni a gyerek „de ezt mindenképp szeretném” kívánságai és a családi kassza valósága között.

glamour plusz ikon „Én csak egy lány voltam” - Mit tanulhatunk 2025-ben Jane Goodalltól? Többet, mint hinnéd!

„Én csak egy lány voltam” -  Mit tanulhatunk 2025-ben Jane Goodalltól? Többet, mint hinnéd!

Egy országos kutatás szerint átlagosan 80 000 forintba kerül egy gyermek beiskolázása, de amikor a szakértő rákérdezett a 90 ezres pénzügyi közösségében, a válaszok 20 000 és 100 000 forint között szóródtak. Ez jól mutatja, mennyire sok múlik azon, hogyan állunk hozzá: elővesszük-e a tavalyi, még jó állapotú eszközöket, bevállaljuk-e a tesótól örökölt holmikat, vagy inkább mindent újan veszünk meg. Nem mindegy az sem, hogy az 100 forintos füzetet választjuk, vagy az 1000 forintos dizájnverziót, ami ugyebár ugyanazt a célt szolgálja, csak jobban néz ki.

És akkor most nézzük meg, milyen pénzügyi kapaszkodók segíthetik a családi kasszát a nyár végén –

mert szerencsére több lehetőség is van.

Dupla családi pótlék – augusztusban két utalás: Az egyik legkézzelfoghatóbb segítség, hogy augusztusban kétszer érkezik családi pótlék: a szokásos havi összeg mellett előre utalja a Magyar Államkincstár a szeptemberit is. Ez konkrétan azt jelenti, hogy augusztus 4-én megkapjuk a rendes havi támogatást, majd augusztus 22-én a szeptemberről előrehozott összeget. Fontos tudni viszont, hogy emiatt szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.

glamour plusz ikon A pénzügyekhez való értés nem kiváltság, hanem alapvető jog – nőként is

A pénzügyekhez való értés nem kiváltság, hanem alapvető jog – nőként is

Egészségpénztár – több mint orvosi kiadás

Sokan nem tudják, de az egészségpénztár nem csak gyógyszerekre és orvosi vizsgálatokra használható. Beiskolázási költségekhez is igénybe vehető, gyermekenként akár 290 800 forintig (ez a 2025-ös minimálbér összege).

  • Óvodásoknál: elszámolható a ruházat (cipő, nadrág, sapka), rajzeszközök, technikai felszerelés, digitális taneszközök (például laptop), sőt, tankönyvek is, ha az óvoda igazolást ad róla.
  • Általános és középiskolás gyerekeknél: ide tartoznak a tankönyvek, füzetek, írószerek, sportfelszerelések (sporttagozatnál), hangszerek (zenetagozatnál), kötelező olvasmányok az iskola igazolásával, valamint digitális eszközök, mint a laptop vagy nyomtató.
  • Felsőoktatásban: tandíj, pótvizsga díja, kollégiumi vagy albérleti díj, valamint digitális eszközök is finanszírozhatók.

Ráadásul az egészségpénztári befizetések után 20% adójóváírás jár, amit visszakapunk a számlánkra. De itt van egy nagy „ha”: csak akkor jár ez a kedvezmény, ha van fizetett SZJA-nk. Tehát ha például KATA-s vállalkozók vagyunk, vagy SZJA-mentesek (például négy- vagy többgyermekes anyaként), akkor nem érdemes a mi nevünkre nyitni számlát. Ilyenkor jobb megoldás, ha az apuka rendelkezik egészségpénztárral, és az ő nevére történnek a befizetések.

SZÉP-kártya – új funkcióval

Idén egy újabb lehetőség is megnyílt: a SZÉP-kártya felhasználási köre kibővült, így akár a gyerekszoba berendezésére is fordítható. Gondoljunk csak egy új íróasztalra, székre, szőnyegre vagy kisebb bútorokra – ezek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a gyereknek legyen egy inspiráló és kényelmes tanulósarka. Ez a megoldás főleg azoknak a családoknak jöhet jól, akik amúgy is rendelkeznek SZÉP-kártya kerettel, de nem feltétlenül utazásra vagy éttermi fogyasztásra szeretnék elkölteni.

Regisztációhoz kötött tartalom logo Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!

És egy extra tipp: ha az iskolai menza SZÉP-kártya partner, akkor akár a gyerek ebédjét is így fizetheted vele majd szeptembertől.

A nagy egyensúly

A szeptemberi indulás tehát nem csak a gyerekeknek kihívás, hanem a családi kasszának is. De ha tudatosan használjuk a rendelkezésünkre álló lehetőségeket – legyen az a családi pótlék előrehozott utalása, az egészségpénztár rugalmassága vagy akár a SZÉP-kártya adta extra mozgástér –, akkor sok tízezer forintot is megtakaríthatunk.

glamour plusz ikon Egy pillanat alatt ellophatják az arcképed a neten, ha nem teszed meg ezeket a lépéseket

Egy pillanat alatt ellophatják az arcképed a neten, ha nem teszed meg ezeket a lépéseket

A kulcs az, hogy megtaláljuk a középutat: olyan tanszereket, kiegészítőket és körülményeket biztosítsunk a gyerekünknek, amelyekkel ő örömmel és szívesen tanul, miközben a családi költségvetés sem roppan meg teljesen. Ez a fajta egyensúly nemcsak a pénztárcánknak ad biztonságot, hanem nekünk, szülőknek is nyugalmat – hiszen tudjuk, hogy mindent megtettünk azért, hogy a gyerek jól érezze magát az iskolában, miközben a család pénzügyi stabilitását is megőrizzük.