Diverz divatkampányok: A divat kritikája és az inkluzivitás ünnepe
A Vogue története során mindig is merész, gyakran megosztó, de kétségtelenül úttörő szerepet vállalt (részben azért, hogy a divatlapok negatív konnotációját egyszer s mindenkorra törölje a köztudatból). A magazin a 2000-es évek első évtizedében – s azóta is többször – a divatot és a márka erejét használta fel társadalmi problémák kihangsúlyozására: hol a családon belüli erőszak, az olajkatasztrófák, vagy épp a terrorizmus témájával foglalkozott.
De persze nemcsak a Vogue-nak köszönhetjük a diverzitás térnyerését: számos neves brand megküzdött az inkluzivitásért, valamint kritikus megközelítéssel kezelte a szépség fogalmát és jelenségét, valamint tudatosan eltávolodott az idealista működéstől.
VOGUE ITALIA - 2008 július
A Vogue Italia 2008. júliusi lapszáma – Franca Sozzani, a lap akkori főszerkesztője bátran vállalta a kényes, társadalmi feszültségeket érintő témák feldolgozását – mérföldkőként vonult be a divattörténetbe: teljes terjedelmében a fekete nők szépségét, tehetségét és társadalmi-kulturális szerepvállalását hangsúlyozta, reagálva a divatipar homogenitására és hiányzó sokszínűségére.
A „Black Issue” kulturális jelentősége különösen az afroamerikai közönség számára volt kulcsfontosságú, hiszen a Barack Obama elnökségével induló korszakban rendkívüli súlyt kaptak az identitás és láthatóság kérdései. A szám egyik abszolút csúcspontjaként Naomi Campbell fotósorozatát jegyzik, There’s only one Naomi címmel, amely Meisel művészeti vezetésével, valamint Enninful, Mary Howard, Pat McGrath és Guido közreműködésével készült és itta be magát örökké a divattörténetbe.
VOGUE ITALIA - 2017 szeptember
Sozzani 2016-os halála után Emanuele Farneti folytatta a radikális, kísérletező szellemiséget. A Vogue Italia 2017-ben (a magazin történetében először) azonos nemű párok csókjával ünnepelte a feltétel nélküli szeretetet, valamint a különösen fontos szeptemberi lapszám megjelenését.
Mik azok a komfortsorozatok, és miért térünk vissza rendszeresen hozzájuk?
A címlapfotókat Mert Alas és Marcus Piggott készítette – az egyik verzión Lily Aldridge és Vittoria Ceretti, a másikon Edoardo Velicskov és Pablo Rousson, a harmadikon pedig Maria Carla Boscono és Federico Spinas főszereplésével. Fontos részlet, hogy Olaszország csak pusztán a lapszám megjelenése előtti évben, 2016-ban ismerte el törvényileg az azonos neműek élettársi kapcsolatát.
VOGUE PARIS - 2017 március
Ebben az évben, azonban egy országgal odébb evezve a 2017-es Vogue Paris márciusi száma is történelmet írt, amikor is először került transznemű modell a francia kiadás címlapjára Valentina Sampaio személyében. Franciaország ekkor rendkívül feszült politikai időszakot élt: a közelgő választások során Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnökjelöltje egyre nagyobb teret nyert, bevándorlásellenes és nacionalista retorikája pedig sokakat aggodalommal töltött el. Bár Le Pen – apjától eltérően – több társadalmi kérdésben mérsékeltebb hangot ütött meg, bevándorláspolitikájában kemény álláspontot képviselt.
Emmanuelle Alt főszerkesztő mindennek ellenére (vagy éppen ezért) bátor, határozott betűkkel hirdette a címlapon: „Transznemű szépség: hogyan formálják át a világot.” Alt az amerikai Vogue-nak adott interjúban így fogalmazott: „Ahelyett, hogy a világ folyamatos fejlődés irányába mozdulna – ahogy az természetes lenne –, az emberi jogok egyre kedvezőtlenebb irányba haladnak.
Ez a címlap éppen ezért született: hogy felhívja a figyelmet ezekre az aggasztó tendenciákra.
In a Barbie world
A Mattelnél 2016-ban debütált a So In Style „Barbie Diversity” termékcsalád, amelyben ezerarcú babák sorakoztak, a legkülönbözőbb testalkatokkal, magasságokkal, bőrszínnel vagy éppen egészségügyi kondícióval. Az inkluzivitás eszméjét középpontba állító kampányok újradefiniálták a klasszikus, hosszúlábú, szőkehajú, hibátlan Barbie (és szépség) képet.
Ezután Nemzetközi Nőnap alkalmából piacra dobták a „Barbie Celebrates Role Models” kollekciót, amely 2020-ban „Shero” babákkal bővült, a politikai, művészeti élet prominens nőalakjaival, sportólókkal, sőt: paraatlétákkal. A kampányt természetesen rendkívüli siker és lelkesedés övezte, egyrészről a gyermekek már játékaikban, kedvenc tárgyaikban is jóval hitelesebb formában ismerhettek magukra, másrészt az üzleti fókusz sem volt elenyésző, ugyanis az eladások növekedésével párhuzamosan a márka friss lendületet nyert.
Leborotváltam a hajam - És soha nem voltam még ennyire nő
H&M és a diverzitás - Egy sikertelen hadjárat
A diverzitás hangsúlyozása divatos és elvárt elem egy márka működésében, akárcsak a fenntarthatósági törekvések, amely gyakorta (akárcsak az inkluzivitás) fullad greenwashing kudarcba. Így járt a H&M is, míg a weboldal kövér betűkkel és vidám kampányfotókkal hirdeti állásfoglalását a sokszínűség mellett, a különbözőség azonban pusztán a bőrszínben ölt testet. A 2010-es évek végén még különös figyelmet fordítottak a változatos testalkatú modellek szerepeltetésére, amelyet például alacsony termetre szabott PETITE nadrágokkal is kiegészítettek (ezt a Topshop egyébként már hosszú évtizedek óta alkalmazza a működésében).
Végül sikertelen misszióként írta be magát a divat történelemkönyvébe, hiszen a következő fél évtizedben visszafordult a túlvilágian szép modellek alkalmazására. Természetesen nem tagadhatjuk a fast fashion üzletek apró, de annál fontosabb változásait, például míg a 2000-es évek elején kizárólag szettben vásárolhattunk fürdőruhát, úgy pár esztendővel később már egyéni arányainknak megfelelően válogathattuk össze a szükséges alsó és felsőrészt.
A sokk-kampányok élharcosa: a BENETTON
A Benetton esete különösen érzékletes példája annak, hogyan evolválódhat egy puszta reklám teljesértékű társadalmi állásfoglalássá, amely (az említett Mattel-mintához hasonlóan) egyik oldalon a termék eladását célozza, de ennél sokkal fontosabb, hogy jóval szélesebb kulturális és politikai diskurzusokat generál. A márka 1984-ben indította el ikonikus „United Colors of Benetton” kampányát, amely kezdetben a különféle rasszokhoz tartozó, egymást mosolyogva átölelő fiatalokat prezentált színes Benetton ruhadarabokban.
Kitalálta a piros talpakat, a divatvilág rockere lett belőle: Christian Louboutin sztorija
A kilencvenes évek elején azonban a kampányok radikális irányt vettek. 1991-től kezdve a Benetton elmozdult a klasszikus termékalapú reklámtól, és provokatív, gyakran nyers dokumentarista képekkel kezdett dolgozni. Egyes plakátokon például egy fekete nő szoptatott egy fehér újszülöttet, vagy épp összebilincselt kezű fekete és fehér férfialakok kaptak helyet a képeken, amelyek a társadalmi különbségekre, a rasszok közötti feszültségekre és a globális egyenlőtlenségek témájára reflektáltak.
1992-ben Oliviero Toscani fotós és kreatív igazgató újabb merész (sőt, sokkoló) reklámkampányt indított, amelyben valós háborús, ökológiai és szociális krízishelyzetekből származó, felkavaró fotók kaptak helyet. A Benetton stratégiája ezzel együtt természetesen jelentős üzleti sikert is elért: a vállalat forgalma a kampányok éveiben megduplázódott, és a márkanév ismertsége globálissá vált.
előfizetésem
Hírlevél
