előfizetésem
Hírlevél
A ruha, mint művészeti médium – A ruhaszobrok varázslatos világa
Grandiózus tömegek, strukturált sziluettek és bravúrosan szerkesztett szabásminták – a címlapokon, kifutókon és vörös szőnyegeken csillámló ruhaköltemények már jóval többnek bizonyulnak, mint puszta estélyik és formális viseletek. A ruhaszobrok múzeumi környezet, performatív prezentációs formátumok és képzőművészeti inspiráció nélkül is méltán kiérdemlik, hogy „műalkotásnak” nevezzük őket.
Földi Kinga
A textilszobrászat legjelentősebb magyar kortárs képviselője hajdanán ékszerekkel és ruhakölteményekkel, vagy ahogyan a művész hivatkozik rájuk, „hordható szobrokkal” debütált az iparművészeti szcénában. Eleinte a rokokó stílusra jellemző fodrokat stilizált, hajtogatott origami-rétegekbe ültette át, bátran építkezett a ruha teljes felületén, a kompozíciókat gyakran látványos fejdíszekkel koronázta meg. A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének meghívására Kinga háromdimenziós ruhaszobrokat készített a Magyar Nemzeti Operaház 2013-as évadnyitójára.
A díszlettervezési feladat keretében két, nagyszoknyával ellátott, háromméteres próbababát dekorált – a vízálló szövetet a tesszelláció technikájával alakította, amely (az origamiból ismert geometrikus hajtogatási módszerként) lehetőséget ad bonyolult, ismétlődő mintázatok és plasztikus felületek létrehozására. Munkáiban évről évre egyre hangsúlyosabbá vált a kísérletezés gyakorlata, amely végül organikusan a textilplasztika műfajába vezette át.
Csernus Imre új könyve ezúttal sem kímél: épp ezért van rá szükségünk
Ezzel párhuzamosan megőrizte kötődését a divathoz, alkotásaiban továbbra is jelen van az öltözékek formanyelvének hatása, ám a pliézett, hajtott rétegek mára ruhák helyett fluid, kéregszerű installációkban öltenek testet. Egy évvel ezelőtt, 2024-ben egy átfogó életműkiállításon prezentálta alkotói hitvallásának átalakulását: az Óbudai Múzeum Goldberger Textilipari Gyűjteményében a hernyóselyemből komponált rokokó ruhaszobrok a természet leképezését feltételező textilplasztikák mellett kaptak helyet.
Roberto Capucci
Roberto Capucci Földi Kingához hasonlóan folyamatosan kísérletezett a textillel, alkotói módszerét a plasztikus formai alakítás, már-már szobrászi gesztus képezte. A karakteres művészeti irányt 1978-ban fogalmazta meg, amikor létrehozta híres „Colonna” ruháját: a darabban a klasszikus építészet stílusjegyei a szatén finom struktúrájával keveredtek. Az akhantusz-levélből álló aranyló övrész egy statikus szoknyában folytatódott – a sziluett egyértelműen egy korinthoszi-oszloptípus jellegzetességeit fogalmazta meg ruha formátumban.
Cappucci munkásságában az 1980-as évek jelzik az abszolút kreatív kiteljesedést, azonban a valódi áttörés az 1995-ös Velencei Biennálén érkezett el, ahol tizenkét önálló, viseléstől független textilplasztikát prezentált, amelyeket Jean Clair válogatott be a századik jubileumi kiállításra. Három évvel később készült el szintén ikonikus „Oceano” ruhaszobra, amelyet különböző kék árnyalatú taftrétegek borítanak, a korallok texturájára és vonalvezetésére reflektálva. Ebben az évben már érzékelhetően több réteggel és hajtással, drámaibb kompozíciókkal kísérletezett a korábbi jóval stilizáltabb megjelenésekhez képest (például az „Emalite” lépcsőzetes, futurisztikus kialakítása).
Tele van műanyaggal a ruhatárad – és még csak nem is tudsz róla
Iris Van Herpen
Iris Van Herpen a coute műfajűra autonóm vizuális nyelvként tekint, amely a divat limitáló kereteit elhagyva képzőművészeti jelentésrétegeket aktivál. A test határain túlnyúló kompozíciók létrehozása új dimenziókat nyit meg a textil mint médium számára, a szobrászat transzdiszciplináris lehetőségeit térképezi fel. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy Iris Van Herpen esetében nem csupán a textil tulajdonságaira és az anyag viselkedésére kerül a hangsúly, hanem a textil és az emberi test viszonyrendszerére – a kinetikus részletek akkor kelnek életre, amikor a hordozója mozgásba lép.
Erre egy kitűnő példa: a Roots of Rebirth kollekció a micélium finom szövedékeit idézi – a lézervágott szövetekből építkező légies struktúrák, a kézzel hímzett gyökérmotívumokkal díszített, áttetsző anyagokból álló többrétegű sziluettek a gombabirodalom állandóan mozgó viselkedését utánozzák. A Casey Currannal közösen megalkotott kinetikus fejdíszek szintén a metamorfózis folyamatos mozgásának szimbólumaiként működnek.
Guo Pei
Avagy Kína legismertebb couture-tervezője. Bár minden couture kollekciója – végtelenül precíz kivitelezésének, érzékeny színpalettájának és anyagkombinációinak, modern hercegnő-imázsának köszönhetően – végérvényesen beleégett a divat történelemkönyvébe, az említett tervezőkkel ellentétben Guo Pei-t nem minden esetben a textil mint médium kérdésköre foglalkoztatja, ezáltal nem nevezhetjük szigorúan ruhaszobrásznak.
Mégis nem hiányozhat a felsorolásból a tervező SS18-as Elysium sorozata, amelyben aranyvirágok lebegik körül a csillámló mozaikszemekből és fonalakból burjánzó ruhakompozíciót, ahol a gazdagon hímzett aranytojás-szoknya egy ndebele-gyűrűs nyakékbe torkollik.
Megfejtettük, miért imádják annyian A Fehér Lótuszt
A virágokkal díszített, áttört aranyketrec ruha szintén jellegzetes darabja a kollekciónak, akárcsak a pliszírozott rétegekből építkező mélykék A-vonalú ruha, amelynél a monumentális fejdíszben tér vissza az aranymotívum. A túlzó kontúrok, a kézi gyöngyözések és hímzések fontos komponensei Guo Peti művészetének – a kínai császári viseletek öröksége, az európai barokk ruhasziluettek, a gótikus katedrálisok építészeti formái és történeti ornamentikák egyaránt visszaköszönnek a munkáiban. Egyik legikonikusabb műve, a Da Jing névre keresztelt arany- és ezüsthímzéssel borított grandiózus ruha, két teljes éven át készült – Guo ezzel az öltözékkel határozta meg saját haute couture világának alapköveit.
