Az érzelmi intelligencia lesz az új státuszszimbólum, az oka meglepő

„Az érzékszervi benyomások először a limbikus rendszerhez futnak be, csak ezt követően jutnak el az agy racionális részéhez, vagyis először érzünk, és csak utána gondolkodunk. Ha nem tanuljuk meg felismerni és lefordítani mindazt, ami bennünk zajlik, az érzelmeink ülnek a volánnál. Ilyenkor a düh, a szorongás, a sértettség vagy éppen a lelkesedés vezeti a buszt, és ha nem figyelünk, időnként gondolkodás nélkül a szakadék felé kanyarodik.

Az érzelmi intelligencia ennek a folyamatnak a tudatosítása, hiszen segít észrevenni, hogy mi történik bennünk, miközben éppen beszélünk, döntünk vagy írunk egy e-mailt, és nem engedni, hogy az első impulzus automatikusan cselekvéssé váljon” - írja a kérdésre, amelyben azt feszegetjük, miért is van szükség az EQ-ra a mindennapokban, majd az érzelmi intelligenciát négy készségre bontja. Az önismeret arról szól, hogy felismerjük, mit érzünk, és miért pont azt. Az önszabályozás azt jelenti, mit kezdünk ezzel az érzéssel a gyakorlatban.

Ez az egy dolog meghatározza, hogy valakit kellemes embernek gondolnak-e az ismerősei

Például elküldjük az indulatos üzenetet, vagy várunk vele egy napot? A társas tudatosság azt mutatja meg, hogy mennyire vesszük észre, mi zajlik érzelmileg a másik emberben. A kapcsolatmenedzsment pedig azt, hogy képesek vagyunk úgy kommunikálni, dönteni, határt húzni, hogy attól hosszú távon a kapcsolat is erősebb legyen. Ez már messze nem az a szint, hogy „húzd meg a határaidat”, sokkal inkább érzelmi mintázatok felismeréséről és célzott megváltoztatásáról beszélünk.

Az EQ elviszi a teljesítmény nagy részét

Az érzelmi intelligenciát sokáig puha, „nőiesnek” címkézett készségnek tartották, amit legfeljebb HR-es tréningek színpadán emlegettek. Szakértőnk viszont egészen mást gondol. Több millió kitöltött érzelmi intelligencia-teszt adata alapján azt állítja, hogy az EQ a teljesítményünk több mint feléért felelős.

„A kiemelkedően teljesítők döntő többségének magas az érzelmi intelligenciája, és átlagosan jelentős, évente magas bérkülönbség is mérhető azokhoz képest, akik érzelmileg kevésbé tudatosan működnek. A logika tehát egyszerű. Hiába, hogy gyors felfogásúak vagyunk, ha nem bírjuk a frusztrációt, összeomlunk a konfliktushelyzetben, vagy, ami még rosszabb, hogy sosem tudunk nemet mondani. Hiába értesz a technológiához, ha a csapatod háromhavonta lecserélődik, mert mindenki kiég körülötted."

Aludj jól, szeress jobban: az érzelmi jóllét titka éjszaka kezdődik

A technikai tudás egy szintig bevisz az ajtón, de az, hogy hosszú távon hiteles és működőképes maradsz, azon múlik, hogyan kezeled a saját és mások érzelmeit. A szakértő meglepő adatot is közöl, mely szerint az emberek körülbelül egyharmada képes pontosan beazonosítani a saját érzéseit. A többség csak annyit mond: „ideges vagyok”, “rossz napom van”, miközben a felszín alatt teljesen más munkál, többnyire félelem, szégyen, düh vagy gyász. Amikor az alapélmény homályos, nehéz tudatosan reagálni rá.

Innen nézve érthető, hogy miért vált az EQ státuszszimbólummá - és nem azért, mert menő EQ-tréningről posztolni a LinkedInre, hanem mert valódi, mérhető előnyt ad annak, aki képes tisztábban látni saját magát és a másikat.

Az EQ mint luxuskompetencia

Úgy tűnhet, mintha az EQ egy nehezen elsajátítható képesség lenne. Mert ahhoz, hogy valaki rendszeresen visszajelzést kapjon a viselkedéséről, reflektálhasson a saját mintáira, legyen tere hibázni, hozzáférjen coachinghoz, pszichológushoz, fejlesztési programokhoz, olyan munkahelyi és társadalmi közeg kell, amely ezt támogatja. Egy nagyvállalati közép- vagy felsővezető számára ma már nem szokatlan, hogy személyre szabott fejlesztést kap kifejezetten az érzelmi kompetenciáira.

Egy több műszakban dolgozó operátornak, egy alulfizetett tanárnak, ápolónak vagy ügyfélszolgálatosnak viszont sokszor az is luxus, hogy legyen tíz perce egy nap végén átgondolni, mit érzett aznap, nemhogy tréningre járni vagy naplót írni, ahogy azt Travis Bradberry javasolja. A paradoxon itt válik igazán élessé. Az EQ mindannyiunk túléléséhez kellene egy olyan korszakban, ahol a bizonytalanság, a változás és az állandó nyomás az alapbeállítás.

A legnagyobb, tudatosan kamatoztatott előnyt mégis azoknak adja, akiknek eleve jobb a pozíciójuk, több az idejük és a pénzük, hogy foglalkozzanak vele. Így válik az érzelmi intelligencia valódi luxuskompetenciává. Jó hír, hogy az érzelmi intelligencia fejleszthető, hiszen mindannyiunknak vannak érzelmei, és mindannyian reagálunk rájuk valahogy. A feladat, hogy megfigyeljük ezeket, és bízzunk a saját benyomásainkban.

MI vs. EQ

Az érzelmi intelligencia mellett ugyanakkor a mesterséges intelligencia is egyre nélkülözhetetlenebb, amely ma már szöveget ír, képet generál, kódot javít, jogi beadványt fogalmaz. Néhány év alatt oda jutottunk, hogy bizonyos technológiai tudás gyakorlatilag tömegcikké vált. Az érzelmi intelligenciával kapcsolatban viszont – legalábbis jelenleg – nincs ilyen gyorsbillentyű. A MI képes érzelmeket elemezni szövegekben, hangban, arckifejezésekben, képes empatikusnak tűnő üzeneteket gyártani, és gigantikus adathalmazokban azonosítani viselkedési mintázatokat.

De nem képes átélni, amiről beszél. Nincs gyomorszorítása, amikor szóba kerül egy leépítés. Nem szorul ökölbe a keze egy igazságtalan főnöki megjegyzéstől. Nem remeg a hangja, amikor nemet kell mondania valakinek, akit szeret. „Az agyunk mindezzel szemben úgy van beprogramozva, hogy elsőbbséget adjon az érzelmeknek. Először reagálunk érzelmileg, csak utána próbáljuk „észérvekkel” megmagyarázni, mi történt. Az érzelmi intelligencia ennek a két rendszernek a hídja: mennyire vesszük észre, hogy valójában félelmet, szégyent, dühöt, gyászt vagy örömöt érzünk, és mit kezdünk vele.”

Ebben pedig nem fog utolérni az MI. Lehet, hogy jobban felismeri majd, mit érzünk, mint mi magunk. Lehet, hogy precízebben kategorizálja a hangszínünket vagy a szóhasználatunkat. De a döntés, hogy mit kezdünk a saját félelmünkkel, szégyenünkkel, dühünkkel, továbbra is emberi feladat marad.