„A virágoknak vannak érzéseik, hol boldogok, hol szomorúak” - Kertrendezésben is segít a feng shui
A fengsuj a harmonikus térrendezés művészete és tudománya: legfőbb célja, hogy a természettel való együttélés minél inkább fenntartható és esztétikus legyen. A fengsuj szíve-lelke a kert, szó szerint és átvitt értelemben is! A kertművelés és az önművelés fogalma szorosan összekapcsolódik a Tao életszemléletében, a kert egy metaforája a belső lelki világunknak is. A bölcs ember olyan, mint a lusta kertész: ismeri a természet törvényeit, és megteremti a feltételeit annak, hogy az élet virágozni tudjon körülötte, erőlködés nélkül.
Permakultúrás kert és feng shui
A fengsuj szerint a harmonikus kert olyan, hogy szinte alig lehet megmondani, emberi kéz alkotta-e, vagy magától lett olyan, amilyen – persze egy kis karbantartás és tervezés mindig szükséges hozzá. A wu wei, vagyis a cselekvés nélküli cselekvés elve megjelenik a permakultúrás kertészetben és tájrendezés filozófiájában is: minimális beavatkozásokat eszközöljünk csupán, melyek azt a célt szolgálják, hogy a növények szimbiózisban élhessenek és virulhassanak.
Ne akarjuk minden áron rákényszeríteni a valóságra a saját elképzelt ötleteinket, inkább teremtsünk olyan működőképes ökoszisztémákat, melyek hosszú távon fenntarthatóak a mikrokörnyezetünk mikroklímájában. Lehetőleg egyáltalán ne használjunk növényvédő és rovarirtó vegyszereket, mert mérgezik a földet, a levegőt és a víz körforgását – ha szükség lenne rájuk, az azt jelzi, hogy a dolgok elrendezésével van probléma, és amíg ennek a problémának a gyökerét nem oldjuk meg, addig ezek a szerek szélmalomharcok eszközeiként szolgálhatnak csupán.
A Négy Mennyei Király
A feng shui szerint négy égi lény őrzi a házunkat, melyek a házunk négy oldalán kívül helyezkednek el. A bejárat előtti részt a Vörös Főnix szimbolizálja, aki tágas, légies terekben tud jól kibontakozni, és szereti a vöröses, lilás, narancs és sárga tűz-színeket. Ez azt jelenti, hogy a ház bejárata és az elülső kert kapuja között minél nagyobb teret érdemes hagyni a fengsuj szerint (ez a Ming Tang, vagyis a Fényes Előtér), és tüzes színvilágú növényeket, illetve kerti kiegészítő tárgyakat telepítsünk erre a területre, így megerősítjük a bőség, a termékenység, a jószerencse energiáit.
Ha a ház bejárata nagyon közel van az utcafronthoz, akkor a fengsuj szerint érdemes az előszobát minél inkább telepakolni növényekkel és vöröses árnyalatú kiegészítőkkel, hogy meg tudjon valósulni a Vörös Főnix birodalma, és a Ming Tang elve. A ház háta mögött a Fekete Teknős őrködik, aki úgy érzi magát biztonságban, ha valamilyen magas hegy, domb, fa, szobor, vagy esetleg kerti tó található ott, így tudja pozitív védelmező energiáit legjobban kibontakoztatni. Növények közül a nagyméretű örökzöldek a legideálisabbak erre a területre, vagy gyümölcsfák, és a dombra épített sziklakert-kompozíciók.
Különösen jó megvalósítás, ha ez a sziklakert dombocska egy teknőspáncél formájára hasonlít, vagy ha például a kerti tavunkba élő teknősöket költöztetünk, amennyiben ezt a környezeti körülmények lehetővé teszik. De például egy kert végi kisház, vagy sufni is pozitívan hat a Fekete Teknős elégedettségére, biztonságos energiát nyújthat a telkünknek.
A teljesen üres, nyitott hátsó udvar alacsony méretű növényekkel nem ajánlott a fengsuj szerint, mert így hiányoznak a házat védelmező energiák.
A ház bal oldala a Zöld Sárkány territóriuma, aki a yang-os maszkulin energiákat képviseli. Akkor elégedett, ha dús növényzet veszi körül, minél nagyobb nyüzsgéssel, minél több élettel. Jó helyen vannak a ház bal oldalán a madáretetők és a színes, illatos virágok, amik bevonzzák a madarakat és a méheket. A tűzrakó helyeket, grill szetteket, kerti partik színhelyét érdemes inkább bal, mint jobb irányban elhelyezni. Továbbá a szélcsengőket és a vízcsobogókat is, melyek aktív áramlásban tartják a kert energiáit, valamint a fényes égősorokat, fáklyákat, gyertyákat is.
A ház jobb oldalánál az égi Fehér Tigris őrködik, aki a yin-es feminin energiákat szereti és testesíti meg. A Tigris visszahúzódó, magányos lény, a csendet, a nyugalmat és az árnyékot szereti. Ezt a részt érdemes a legüresebben hagyni, fehér virágú növényket, esetleg borostyánt vagy más árnyékkedvelő növényeket telepíteni ide. Jó helyen lehet itt egy kerti meditációs kuckó, vagy egy hintaágy, ahova főleg relaxálni és olvasni járunk. Jó kiegészítő itt például az imazászló és a kerti szobrocskák, amelyek nyugalmat, szépséget, női energiákat jelenítenek meg.
A fengsuj szerint ilyen a tökéletes hálószoba
Szabálytalanság és szabályosság harmóniája
A fengsuj szerint a harmonikus kertben nincsenek túlzottan szabályos, mesterséges formák, de nem is túlzottan kaotikus: az esztétikusan dzsumbujos, élettel teli összképre érdemes törekedni. A steril pázsitok, az izolált cserepekben elhelyezett, egymástól távoli növények; az egyenes sorba rendezett fák, tökéletesen szabályos térkövek és egyenes kerti járdák nem támogatják annyira a harmonikus csí-áramlást, mint a girbe-gurba ösvények, lekerekített formák, spirális alakzatok.
Viszont célszerű, ha ízlésesen megfűszerezzük az összképet minimális szabályossággal, egy-egy jól elhelyezett szimbólum formájában. Például klasszikus kerti fengsuj dekorelem a tavacska közepén álló, szabályos félkör alakú híd, ami a víztükörben látszódó “másik felével” egy egész kört rajzol ki: ez a yin és a yang egységét, a kozmikus harmóniát jelképezi és erősíti.
A négy nemes növény
A fengsuj szerint a négy nemes növény: a szilva, az orchidea, a bambusz és a krizantém. Érdemes őket előnyben részesíteni a ház és a kert bármely részén, ahol jól érzik magukat. Elsősorban élő formájukban, vagy például szilvafa és bambusz anyagú kerti bútorok képében. Festményen, vagy más dekoráción ábrázolt módon is jó őket megjeleníteni, viszont a műanyagból készült művirágok nem táplálják a pozitív energiákat a fengsuj szerint.
„A természet csendjét tiszteletben kell tartani” - Herbert Anikóval beszélgettünk
A virágok lelkéről
Jüan Csung Lang úgy fogalmaz: „A virágoknak vannak érzéseik, hol boldogok, hol szomorúak, ébren vannak és alszanak. Amikor részegnek tűnnek, vagy csendesnek és fáradtnak, vagy az idő párás, akkor szomorúak.
Amikor napfürdőt vesznek, a törékeny kis testük védve van a széltől, akkor boldogok.
Amikor a régiek tudták, hogy egy virág hamarosan nyílik, akkor odaköltöztek mellé, hogy végignézzék, ahogy a virág átlép a felnőttkorba, majd megöregszik, és meghal. Ami pedig a zajongást, és a közönséges, vulgáris szószaporítást illeti: nos, ezek minden virág szellemére nézvést sértő tevékenységek. Az ember inkább üljön egy szó nélkül, mint aki megkukult, minthogy megsértse a virágokat.”
előfizetésem
Hírlevél
