Sokak számára tabu, mások esküsznek rá: mit jelent a nyitott kapcsolat?

2025. június 30.
A nyitott kapcsolat tabunak számít, és ha a felek belevágnak, szigorú szabályokat igényel azért, hogy senki se sérüljön
A nyitott kapcsolat tabunak számít, és ha a felek belevágnak, szigorú szabályokat igényel azért, hogy senki se sérüljön
Fotó: Klaus Vedfelt/Getty Images

A hagyományos párkapcsolati minták helyett egy olyan formát vizsgálunk meg, amely sokak számára tabunak számít: a nyitott kapcsolatot. Aki benne él, általában nem beszél róla. De vajon mitől működik egy ilyen kapcsolat? Hol húzódnak a határok, és milyen szabályok szükségesek ahhoz, hogy ne sérüljenek az érzelmek? Szakértő segítségével jártuk körbe a kérdést.

Nem létezik teljesen egységes definíció arra, hogy mit is értünk nyitott kapcsolat alatt. Annyi azonban biztos, hogy ez egy lehetőség, amelynek tartalma a kapcsolatban élő két ember megállapodásától függ. Dr. Drelyó Ágnes pszichológussal beszélgettünk.

Mit nevezünk nyitott kapcsolatnak?

Nyitott kapcsolatról akkor beszélhetünk, ha nyílt, őszinte kommunikáció mellett, egyenlő erőviszonyokkal és feltételekkel, egy már meglévő, stabil kapcsolatban mindkét fél számára megjelenhet egy második személy. Bár nem feltétlenül alakul úgy, hogy mindkét félnek lesz egy másik partnere, a lehetőség adott, és az eredeti pár közös döntése határozza meg, hogy mikor és hogyan léphet be az a bizonyos második fél.

Az erőviszonyok szempontjából az a kiegyensúlyozott, ha mindkét fél élhet a lehetőséggel. Amikor csak az egyik partner tölt időt az új második személlyel, addig az eredeti partner – bár mindez ugye jóvá van hagyva – mégis egyedül marad a tudattal, hogy a párja éppen egy másik ember társaságban boldog, és bizony ez érzelmileg és mentálisan megterhelő lehet. Mivel minden ember más, a nyitott kapcsolatok számos formát ölthetnek – ez csupán egy lehetőség.

Mitől működik egy ilyen kapcsolat?

Érett személyiségek szükségesek hozzá. A nyitott kapcsolat sokszor jól hangzik, ám szigorú szabályokat kíván, amelyeket ha nem tartanak be a felek, könnyen vezethet megcsaláshoz vagy a kapcsolat felbomlásához. Fontos, hogy a párok érzelmileg monogámok maradjanak, és ne merüljön fel bennük a kapcsolat érzelmi elköteleződésének a gyengesége. Gyakran hosszú ideje együtt élő párok választják ezt a formát a kapcsolat színesítése érdekében. Még a legnagyobb érettség és empátia mellett is előfordulhatnak nehézségek és mélypontok egy nyitott kapcsolatban.

Ezért fontos azt hangsúlyozni, hogy a létrehozott szabályrendszernek alkalmazkodnia kell az új helyzetekhez. Ez azt jelenti, hogy amennyiben szükséges, újra és újra módosítani kell a szabályokon, hogy a párkapcsolat tagjai számára a helyzet érzelmileg biztonságos maradjon.

glamour plusz ikon Korkülönbség, titok, kötődés: Tabudöntő vallomás egy szerelemről, amely kívül esett minden megszokott kereten

Korkülönbség, titok, kötődés: Tabudöntő vallomás egy szerelemről, amely kívül esett minden megszokott kereten

Hogy maradhat érzelmileg biztonságos a helyzet?

Akkor tekinthető biztonságosnak, ha kizárólag a szexualitásról szól. Amikor ugyanis már érzelmek is kialakulnak, rendkívül tudatosnak és kontrollált viselkedésűnek kell lenni ahhoz, hogy az új második fél szerepét megfelelő keretek között lehessen tartani. Az új kapcsolat hétköznapi terhek nélkülisége, az így megélt szabadság könnyedebb, felszabadító élményt nyújthat, ami rendkívül csábító lehet.

Az új ingerek hatása erős lehet, és ha az egyik fél figyelmét elvonja az eredeti kapcsolatról, az hosszú távon káros lehet. Az eredeti kapcsolat stabilitása és szervezettsége ellensúlyozhatja ezt. Egy jó nyitott kapcsolat olyan, mint egy bumeráng – végül visszatérünk az alap kapcsolathoz.

Jó, hogy itt vagy! Ez a prémium tartalom csak a GLAMOUR közösség tagjainak érhető el – és te közénk tartozol.

Mit tegyünk, ha erősödnek az érzelmek egy harmadik fél iránt?

Ha érzelmek kezdenek kialakulni, érdemes szünetet tartani. Az érintett félnek pedig meg kell próbálnia arra a kérdésre válaszolni, hogy mi is van az ő eredeti párkapcsolatával. Miért is tudott érzelmileg intenzívebben elkezdeni kötődni az új második félhez? Érdemes megvizsgálni, hogy ezek az érzések közös munkával visszahozhatóak-e az eredeti kapcsolatba. Ha nem, az veszélybe sodorhatja az eredeti szövetséget.

Mi kell a nyitott kapcsolathoz?

Szabályok és kiegyensúlyozott viszonyok. Mindkét félnek azonos jogokat és kötelezettségeket kell vállalnia, amelyeket nyílt és átlátható kommunikációval lehet biztosítani. Fontos azonban, hogy amit elméletben elfogadhatónak tartunk, az a gyakorlatban érzelmileg nehezebben megélhető lehet. Előfordulhat, hogy a megállapított szabályok valamelyik fél számára szenvedést okoznak – ez egy teljesen természetes emberi reakció. Ilyenkor a nyitott kapcsolat állapotát akár ideiglenesen vagy akár véglegesen is meg kell szüntetni.

Ha az egyik fél számára továbbra is fontos ez a forma, az szakításhoz vezethet, mivel alapvető szabály, hogy nem bánthatják egymást. Ha a kapcsolat bármelyik fél számára érzelmi bántalmazássá válik, az már nem a nyitott kapcsolati műfaj kereteihez tartozik.

glamour plusz ikon Létezik-e szerelem érintés nélkül? – Egy aszexuális párkapcsolat igaz története

Létezik-e szerelem érintés nélkül? – Egy aszexuális párkapcsolat igaz története

Milyen fontos pontjai lehetnek a szabályrendszernek?

Például lényeges kérdés, hogy hol történhet meg az új második féllel való együttlét. A közös otthon általában tabu – sem kávé, sem más célból ne jelenjen meg ott az új partner. Az a szerencsés, ha mindenki máshol, az eredeti kapcsolatot nem érintő, nem befolyásoló helyen éli meg a vágyait, hogy az otthon intimitása ne sérüljön. A közös otthon kell, hogy legyen az a biztonságos zóna, ahol a pár újra egymásra találhat.

További fontos szabály lehet, hogy ki lehet az új második személy – ismerős vagy idegen? Hiszen előfordulhat, hogy a felek találkoznak egymás új partnerével például a munkahelyen, amely kellemetlen helyzeteket szülhet. Ez minden párnál másként működik: egyénfüggő, hogy kinek hol húzódnak a lélektani határai.

Általában mit osztanak meg egymással a nyitott kapcsolatban élő felek?

Ezt az elején kell tisztázni. Vannak párok, akik csak annyit tudnak, hogy van valaki, de részleteket nem osztanak meg. Ennek oka, hogy minél többet tudunk a másik félről, annál inkább hajlamosak vagyunk túl sokat gondolkodni rajta. Könnyebb, ha nem tudunk semmit – így nem alakul ki „kognitív” versenyhelyzet. Hogy ki mire vágyik, egyénfüggő. Ami fontos, hogy az eredeti partnerünket ne tartsuk bizonytalanságban. Tehát az időkereteket érdemes betartani, illetve időben jelezni a partnerünk számára, hogy mikor és mennyi időt töltünk majd az új partnerünkkel.

Tabuk lehetnek a nagy családi ünnepek (karácsony, újév stb) ahol pontosan az eredeti kapcsolat megerősítése és támogatása céljából, az eredeti partnerünkkel kell, hogy megéljük ezeket az eseményeket. Ha ilyenkor távol maradunk, vagy az új partnerrel éljük át, az már nem a nyitott kapcsolat kategóriája, hanem inkább a poliamoriára jellemző.

Mire kell odafigyelniük azoknak, akik nyitott kapcsolatot választanak?

A kettesben töltött idő felértékelődik, ezért azt tudatosabban kell tervezni. Az ilyen kapcsolatok nehézsége, hogy egy-egy élmény, ha nincs jól kommunikálva, könnyen fájdalmassá válhat. Ami két hete még elviselhető volt, most megterhelőbb lehet érzelmileg – és ezt őszintén meg kell beszélni. Olyan megoldást kell találni, amely újra biztonságot ad mindkét félnek. Ha a biztonságérzet elveszik, akkor már nem nyitott kapcsolatról, hanem egy széteső házasságról beszélünk, amelyből nem biztos, hogy vissza tudnak térni a felek.