Ha ez az egy dolog hiányzik, nem fog működni a kapcsolat, még ha szerelmesek is vagytok
Megbízhatunk a partnerünkben. Megoszthatjuk vele a gondolatainkat, az érzéseinket, és nem kell amiatt aggódnunk, hogy esetleg továbbadja, vagy felhasználja őket ellenünk. Ez a pszichológiai biztonság definíciója, ami sok kapcsolatban nincs meg, pedig sokkal fontosabb, mint hinnéd!
A pszichológiai biztonság, a bizalom és a hűség fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Minden emberi kapcsolatban szerepet játszanak, hiszen csak azokhoz tudunk feltétel nélkül, szeretetteljesen és őszintén kötődni, akitől ezeket megkapjuk – a párkapcsolatokban viszont kiemelten fontosak. Úgy is mondhatnánk, hogy elengedhetetlenek, ha harmonikus és sikeres párkapcsolatot szeretnénk létrehozni, hiszen bajtársiasság nélkül lehetetlen hosszú távon együttműködni.
Épp ezért most szakértő segítségével jártunk utána annak, hogyan lehet megteremteni a pszichológiai biztonságot egy párkapcsolaton belül, és mikor is érjük el a bizalomnak azt a fokát, amikor már tényleg teljesen transzparensek vagyunk a másikkal. Egyáltalán érdemes annyira megbízni a másikban, hogy teljesen átlátszóak legyünk előtte?
A párkapcsolatok sikeressége nagyban függ a pszichológiai biztonságtól
Gaál-Soproni Anita klinikai szakpszichológus szerint a pszichológiai biztonság és a bizalom a komoly, elkötelezett kapcsolat alapja. Általa őszintén, nyitottan és sérülésmentesen tudnak a felek egymáshoz kapcsolódni; nélküle viszont kétkedve, játszmázva fogadhatják egymást, ami könnyen mehet a kapcsolat rovására is. A pszichológiai biztonság ezért elengedhetetlen egy párkapcsolat harmonikus és sikeres működéséhez.
„Ha a bizalom megtörik, megjelenik a félelem, és kétségek merülhetnek fel a kapcsolat folytatásával kapcsolatban. Ha viszont megvan a bizalom, kevesebb félreértés, féltékenység és konfliktus lesz a párkapcsolatban, sőt, még azok is elkerülhetők. Ilyenkor ugyanis mindkét fél őszintén meg tudja mutatni, fel tudja vállalni önmagát, amitől a párkapcsolat még jobban elmélyülhet, és érzelmileg stabillá válik” – mondja a pszichológus.
„Sokszor nézek egy filmet, és ismerős - a végén kiderül, hogy én fordítottam”
De vajon hogyan teremtsünk olyan légkört egy párkapcsolatban, ahol mindkét fél biztonságban érezheti magát? Ahol nincs titkolózás, nincs szükség játszmákra, ahol mindenki nyíltan, bátran és őszintén kifejezheti magát anélkül, hogy a másik miatta félelemben élne?
A biztonságos tér kialakítása
Csak így lehet elnyerni a másik bizalmát. Először is, már az elejétől kezdve őszintének kell lenni – ez mindennek az alapja. Ha a konkrét és célzott kommunikáció nincs meg a kezdetektől, akkor nagyon nehezen lehet megcélozni az érzelmi bizalmat. Itt nem az a cél, hogy az életed minden részét és minden gondolatodat megoszd a partnereddel, hanem az, hogy a fontos dolgokat igen. Az őszinteséggel ugyanis érdemes vigyázni: mindig ügyelni kell a határok betartására, mert a személyes korlátok teremtése nemcsak számodra, hanem a partnered számára is biztonságos teret eredményezhet.
Ezek a határok lehetnek mentálisak, fizikálisak, szexuálisak vagy éppen pénzügyiek – igazából teljesen mindegy, mert hosszú távon mindegyik a párkapcsolatod előnyére válik. A lényeg, hogy legyen külön autonómiád (neked és a párodnak is), melyeket, ha mindketten tiszteletben tudtok tartani, már eleve sokat tesztek a biztonságos pszichológiai tér kialakításához. Ezt aztán szavakkal, tettekkel, meghallgatással, megértéssel, különböző nonverbális kommunikációval és testbeszéddel is tudjátok erősíteni: a kötelékek ugyanis érintéssel mélyülnek el a legjobban, melyeket akkor is érdemes rendszeresen gyakorolni, ha nem vagytok kifejezetten „bújós” alkatok.
A pszichológiai biztonság elősegítését ezenkívül önismerettel és bizonyos tulajdonságok tudatos fejlesztésével is lehet támogatni: ilyen például a megbízhatóság, a kitartás, az elszántság, az elszámoltathatóság és a titoktartás képessége. Illetve a hűség, a másokért való kiállás, a sebezhetőség, a nyugalomra és a harmóniára való törekvés és megteremtési igény, valamint a rendszeres felelősségvállalás is azon jellemvonások közé tartozik, melyekkel azokat az embereket szoktuk azonosítani, akikben megbízunk. Mindezek aktívan hozzájárulnak ahhoz, hogy ne csak mi érezzük magunkat biztonságban egy párkapcsolatban, hanem a partnerünk is bízni tudjon bennünk.
Ha te is a harmincas éveidben keresed a párod, ezt a Netflix sorozatot látnod kell
A bizalom fokozatosan alakul ki, nem egyik pillanatról a másikra
Persze ez nem megy egyik pillanatról a másikra, mert a bizalom sokszor nem magától értetődő: a legtöbb ember bizalmatlan, és úgy vallja, hogy a bizalmat ki kell érdemelni, mert ekkor kerül igazán megbecsülésre. Ha már az első pillanattól transzparens, azzal magunkat állítjuk céltáblává, ami sokszor sülhet el rosszul. Fontos tehát, hogy a pszichológiai biztonság megteremtését ne siettessük el, és ne akarjuk egyik pillanatról a másikra megteremteni, hanem fokozatosan, apró lépésekben haladjunk. Ilyenkor válhat ugyanis rendszeressé, állandóvá, végül pedig maradandóvá és örökké a bizalom a párkapcsolatokban.
„A bizalom felépítése fokozatosan történik. A tempót a pár tagjainak korábbi tapasztalatai, közös élményei, emlékei és a személyiségük is befolyásolja. Egy jó párkapcsolat kialakítása és fenntartása időt és energiát igényel, a rendszeresség ezért kiemelten fontos” – mondja Gaál-Soproni Anita pszichológus, aki szerint a pszichológiai biztonság kialakításában kulcsfontosságú tényező lehet az önismeret, a felelősségvállalás, az őszinte kommunikáció és a transzparencia.
„Nagyon fontos, hogy legyen lehetőség rendszeres és tiszta kommunikációs helyzetekre, amikor mindkét fél megoszthatja egymással az érzéseit, a gondolatait, a félelmeit, a problémáit és a vágyait, anélkül, hogy tartanának a másik fél elutasításától. Ha pedig képesek vagyunk felelősséget vállalni, elismerni a hibáinkat és bocsánatot kérni a másiktól, akkor a bizalom még tovább mélyülhet.” A szakértő szerint ehhez azonban az is elengedhetetlen, hogy a párok a már korábban megbeszélt egyezségeiket és ígéreteiket betartsák: ha ugyanis az egyik fél rendszeresen megszegi azokat, az nem a bizalmat, sokkal inkább a bizalmatlanságot fogja megerősíteni.
Az elveszett bizalmat pedig csak nehezen lehet újjáépíteni, mert mindig ott fog a szemünk előtt lebegni, hogy lehet, mégsem számíthatunk annyira a partnerünkre, mint azt szeretnénk. A párkapcsolati bizalom tehát nemcsak az őszinteséget és a felelősségvállalást foglalja magában, hanem a másikba vetett hitünket is: azt, hogy akármi is történjen, számíthatunk, támaszkodhatunk rá, ő pedig mindig ott lesz nekünk.
Több bizalmi párkapcsolatnak több bizalmi szintje is létezhet
Ettől függetlenül előfordulhatnak kételyek és bizalmatlanságok, főleg a kapcsolatok kezdetén – de ekkor is fontos, hogy tudassuk a másikkal őket, hiszen a párunk csak így tudja eloszlatni a kételyeinket, és megérteni az érzéseinket. A pszichológiai biztonság kialakulása ezek után szintenként tud tovább fejlődni. „Az első szint, mikor a felek megbíznak abban, hogy a másik nem fog fizikailag ártani nekik (tehát elmennek vele egy olyan randevúra is, ahol más nincs körülöttük).
Ezt követi az, mikor bíznak abban, hogy a másik nem fogja szándékosan megbántani őt érzelmileg. Egy magasabb szintre pedig akkor léphetnek, mikor már képesek megosztani egymással a legmélyebb érzéseiket és gondolataikat. Sőt, akár olyan dolgokat is, melyektől sebezhetővé válnak” – mondja a pszichológus, aki szerint ehhez a harmadik fázishoz tartozik a hit, a politika és az erkölcsi nézetek kérdése, valamint a közös döntéshozás és a jövőbeli tervezések is. Hogy ez már a teljes, 100%-os bizalom lenne-e? Ezt még a szakértő szerint is nehéz meghatározni.
A pszichológiai biztonság ugyanis egy folyamat, ami nem egyik pillanatról a másikra lesz jelen egy kapcsolatban, hanem szépen lassan, fokozatosan alakul ki. „Ahogyan a pár tagjai különböző krízisekkel, kihívásokkal szembesülnek, egyre nagyobb lesz a pszichológiai bizalmuk. Az emberek bizalmi szintje viszont egyéni, mert nagymértékben függ a személyiségtől és az egyéni élményektől. Akár attól is, hogy találkoztak-e már nagy bizalomvesztéssel az életük során, illetve azt sikerült-e nekik feldolgozni.”
Nem az a kérdés, hogy egy anya pótolhatja-e az apát, hanem hogy egyáltalán feladata-e?
Könnyen előfordulhat tehát, hogy egy pár, aki már gyermekkora óta ismeri egymást, hamarabb jut el egy ilyen szintre, mint azok, akik egy vakrandi keretén belül találkoztak, vagy hónapokon át távkapcsolatban éltek. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a bizalom kialakulása nem a megfelelő ütemben haladna;
csupán azt takarja, hogy időre van szükség a teljes biztonság kialakulásához.
Ami teljesen természetes.
A párkapcsolati bizalom elengedhetetlen, de soha ne vidd túlzásba!
De vajon létezik olyan, hogy túlzott bizalom egy párkapcsolatban? Persze. És ez nem feltétlenül jó dolog – sőt, Gaál-Soproni Anita szakpszichológus szerint, ha a „túlzott” jelzőt használjuk, az már semmiképpen sem lehet jó, mert a túlzott dolgok hosszú távon nem egészségesek. „A túlzott bizalom akkor fordulhat elő, ha a felek nem tartják tiszteletben a másik határait, vagy vakon megbíznak egymásban, ami miatt könnyen befolyásolhatóvá válhatnak. Ekkor az egyéni különbségek elmosódnak, a határok eltűnnek, ez pedig számos problémához vezethet, akár a kommunikáció terén is.
A túlzott bizalom elfedi a másikkal kapcsolatos problémák kifejezését, ami miatt megszűnhetnek az őszinte, konstruktív, problémamegoldó beszélgetések, melyek a párkapcsolatok sikerességéhez hozzájárulnak.” Ha tehát pszichológiai biztonság a cél, akkor semmiképpen ne siettesd, adj időt magadnak, magatoknak arra, hogy mindent a maga ütemében tapasztaljatok és éljetek meg.
Elő lehet segíteni, fel lehet gyorsítani élmények megszerzésével vagy tudatos jellemfejlesztéssel, ám még akkor is ügyelj arra, hogy soha ne legyél teljesen transzparens. A teljes nyíltság, a túlzott bizalom ugyanis a párkapcsolatokon belül sem egészséges: mindig törekedj arra, hogy megtartsd az autonómiádat. Ettől lesz hosszú távon is sikeres, boldog a párkapcsolatod.
előfizetésem
Hírlevél
