előfizetésem
Hírlevél
Miért rivalizálnak a nők egymással, mikor szövetségesek is lehetnének?
Miért érezzük sokszor kellemetlennek más nők társaságát? Miért nehéz őszintén örülni egymás sikereinek, és miért hallgatjuk el a saját örömeinket? A női rivalizálás sokszor láthatatlan, mégis mélyen beivódott a mindennapjainkba – csendes elfordulás, elmaradt gratulációk, kimondatlan feszültségek formájában. De vajon tényleg természetes, hogy a nők egymás versenytársai? Vagy csak egy régi, tanult minta él tovább bennünk?
Zsuzsi, 36 éves irodavezető, nemrég mesélte: „Valahogy más nők társaságában sosem érzem magam teljesen szabadnak. Visszafogom a sikereimet, nem beszélek arról, ha boldog vagyok. Mintha bűntudatom lenne a jólétem miatt.” Nem Zsuzsi az egyetlen. Sokan érezzük úgy, hogy más nők előtt mintha más szabályok érvényesülnének. Ne legyél „túl sok”. Ne vidd túl messzire. Ne ragyogj fényesebben. De vajon honnan ered ez a belső visszafogottság?
Szanyi Tímea coach szerint már egészen kisgyermekkorban elindul a kép: milyen egy „elfogadott lány”. „Legyél szép, de ne kihívó. Legyél okos, de ne féljenek tőled a fiúk. Segíts, alkalmazkodj, de ne nyomd el a társaid. Ezek a kettősségek észrevétlen belső konfliktusokat generálnak.” A női nevelés gyakran büntető jellegű, ha valaki „túl hangos”, „túl eleven” vagy épp „túl sikeres”. Ez a belső üzenet később is dolgozik: ha fényeznek, irigyek lesznek rám. Ha női közegben vagyok, jobb, ha nem hirdetem az örömeimet.
Nem, a munkahelyedet nem kell utálni, sőt, boldog is lehetsz az irodában
A női rivalizálás és annak társadalmi gyökerei
A rivalizálás nem egyéni hiba – hanem tanult minta. „Sok nő a mai napig abban nő fel, hogy a saját értékét a férfiak által kapott figyelem méri. Ez pedig automatikusan versenyhelyzetet generál a nők között” – mondja Szanyi Tímea. A kulturális narratívák – a „nők veszekednek, a férfiak megoldanak”, vagy a „csak egy lehet a legszebb” – ma is jelen vannak. Ezek tudattalanul is erősítik a versengést, és gyengítik a nők közti szolidaritást.
A rivalizálás sokszor nem nyílt. Inkább csendes. Nem lájkolsz egy posztot. Elhallgatod a dicséretet. Nem jössz el a barátnőd sikerére rendezett kiállításra. „A nők néha néma elfordulással függesztik fel a kapcsolatot” – mondja Tímea. „Ez a fajta passzív rivalizálás sokkal nehezebben felismerhető, mégis nagyon mély nyomot hagy.”
A társadalmi üzenetek szerint a nőnek inkább legyen férfi barátja, mert az kevésbé bonyolult. Pedig valójában a nők egymásnak több szinten is tudnának támaszt nyújtani – csak sokszor a bizalom nem alakul ki, vagy megsérült egy korábbi tapasztalat miatt.
Ha nincs belső iránytű, a külvilág szabja meg az utat.
Az önismeret hiánya pedig fokozhatja a rivalizálást. „Ha nem tudom, miben vagyok értékes, akkor kintről keresem a visszajelzéseket. Ez pedig automatikusan versenyt indít el, más nők elismerése vagy bukása válik mértékké.”
„Nincs pénzem betétre, ezért nem megyek iskolába” – A menstruációs szegénység szomorú magyar valósága
A belső szilárd értékrend megvédhet a féltékenységtől – mert tudom, mit jelent nekem a siker. Tudom, mitől vagyok értékes. Szakértőnk szerint az önismereti munka kulcs ahhoz, hogy más nők sikerét inspirációnak, és ne fenyegetésnek éljük meg.
A női rivalizálás élettani hatásai
Ha valakit más nők közelében rendszeresen fenyegetésként ér a másik jelenléte, az nemcsak pszichésen hat – hanem a testre is. A kortizolszint, azaz a stresszhormon mértéke ilyenkor emelkedik, míg a kötődést, empátiát támogató oxitocin szintje alacsony marad. Ez megnehezíti az együttérzést, a kapcsolódást – és fokozza az elszigetelődést.
Ugyanakkor kutatások igazolják, hogy amikor nők támogató közegben vannak – amikor dicsérnek, biztatnak, megerősítenek –, akkor megnő az oxitocintermelés, csökken a szorongás, és nő a bizalom. „A hormonháztartás nemcsak a testünk működését szabályozza, hanem a kapcsolódásaink minőségét is” – teszi hozzá Szanyi Tímea.
Sokan éreztek már éles, nehezen megmagyarázható szégyent más nők ítélete miatt. Egy tekintet, egy megjegyzés, egy elhallgatott dicséret is tud rombolni. De vajon mi van a megalázó szándék mögött? „A legtöbb bántó viselkedés mögött nem valódi erő, hanem fájdalom van. Az, aki másokat megaláz, gyakran saját el nem ismert hiányait vetíti ki. Ilyenkor a másik nő csak tükör – és azt törik be benne, amit magukban sem tudnak elfogadni.”
A szolidaritás tehát nemcsak a másikért tett gesztus – hanem önmagunk felé is tett lépés. Ha képes vagyok más nő sikerének örülni, az azt is jelenti: saját magamban sem az ellenséget látom.
Albina Mali-Hočevar: a nő, aki a történelem viharaiban talált önmagára
Hogyan épülhet újra a női szövetség?
A női szolidaritás nem adottság – hanem döntés. Olyan viselkedési forma, amely új tanulást, bátorságot és bizalmat kíván. „A női szövetség ott kezdődik, ahol már nem mások visszahúzása ad erőt – hanem a másik felemelése. Amikor nem hasonlítgatok, hanem kapcsolódom.”
Ez azonban csak akkor történhet meg, ha képesek vagyunk elengedni a „jó nő vagy rossz nő” kategóriákat, és elkezdünk árnyaltabban látni. A közösségi élmények – női körök, mentorprogramok, együttműködésen alapuló projektek – segíthetnek újraépíteni azt, ami évszázadok alatt megbomlott: a nők közötti természetes, támogató kapcsolódást. Amikor egy nő dicséri a másikat. Amikor támogatja, nem rivalizál vele. Amikor kiáll érte. Ezek apró döntések – de forradalmi következményekkel.
„Ha egy nő elkezdi megengedni magának, hogy önmaga legyen, az nemcsak rá hat. A környezete is megváltozik. Mert más nők is látják, hogy lehet másképp. Hogy nem kell versenyezni. Lehet együtt nőnek lenni.” – mondja Szanyi Tímea.
A kimondott igazság mint szövetség
Ahogy Adrienne Rich, amerikai költő és feminista fogalmazott: „A női szövetség nem csak személyes ügy – politikai tett is. Minden alkalommal, amikor egy nő kimondja az igazát, egy másik nő hangját is erősíti vele.”
Világvége hangulat 2025-ben? Így őrizd meg a mentális egészséged a krízisek közepette
A nők közti valódi szolidaritás ott kezdődik, ahol a sikerek nem fenyegetők, hanem inspirálóak. Ahol a kapcsolódás fontosabb, mint a pozíció. Ahol a bátorság nem azt jelenti, hogy eltiporjuk egymást – hanem hogy kiállunk egymásért. Ez az a hely, ahol nem kell visszafogni magunkat. Mert a fény nem kevés, hanem osztható.
