Az Emily Párizsban sztárja új, torokszorító szerepben brillírozik

Az igaz történeten alapuló francia Bámulatosak március végén jelent meg a mozikban, és azonnal belopta magát a nézők szívébe. A sztori maga sem egyszerű, ám ahogy azt a rendezőpáros elénk tárja, egyenesen lenyűgöző. Kihagyhatatlan moziélmény!

Claire és Jeanne ikertestvérek, egy észak-franciaországi kisvárosban élnek és egész életüket a zene és a zongoratanulás tölti ki. A cselekmény kezdetén apjuk szigorú felügyelete mellett készülnek a felvételire a rangos Karlsruhe Konzervatóriumba, mely lakóhelyükhöz közel, a határ túloldalán található. A felvételi sikerül, így a lányok az első eufória után a teljesítménykényszer és a rivalizálás magasabb szintű, mérgező légkörében találják magukat, mely egymással való kapcsolatukat is próbára teszi.

Bár a narratíva középpontjában továbbra is a szülői elvárások és a családtagok által meghozott, személyes áldozatok állnak, a lányok a szakma csúcsa felé vezető úton a külvilág nyomását is megtapasztalhatják – és nemcsak zenei téren. Mivel gyerekkoruk óta a zenei karrier állt életük és gondolkodásuk középpontjában, kortársaik, egy fiatal közösség megtapasztalása is kihívást jelent számukra: a történet nemcsak a zene iránti elkötelezettséget és a tökéletesség iránti vágyat, hanem az identitás, az önmegvalósítás és a családi dinamikák miatt kialakuló belső konfliktusokat is feltárja.

A film egyik legnagyobb erőssége a családtagok közötti kapcsolat mély és kifinomult ábrázolásában rejlik: Claire, akit Camille Razat alakít, magabiztos és ambiciózus, míg Jeanne (Mélanie Robert), kifinomult érzékenységével és sebezhetőségével nővére árnyékában él. Feszült, ugyanakkor szeretetteljes viszonyukat a túlzó apai (Franck Dubosc) elvárások, majd az értelmetlenül szigorú és nárcisztikus Klaus Lenhardt professzor (August Wittgenstein) manipulatív oktatási módszerei teszik próbára – ezeken keresztül a film emberi és átérezhető képet ad a művészi álmok árnyoldaláról is.

A mű érdekessége, hogy a két rendező is testvérpár, Frédéric és Valentin Potier, akik ezzel filmmel léptek be az egészestés mozik világába. A film valós eseményeken alapul: az ismert francia zongorista páros, Diane és Audrey Pleynet igazi története, akik azzal írtak történelmet, hogy egy, a karrierjük csúcsán kialakult ízületi betegség miatt, mely a kezeiket támadta meg, minden előadandó zongoradarabot átírtak oly módon, hogy mozdulataik lassúsága miatt két zongorán, négy kézzel játszották le ugyanazt a dallamot.

Ez a film a tökéletes példa arra, hogy nemcsak sztárokkal lehet jó filmet csinálni

A rendezők elegáns stílusban mutatják be a klasszikus zene világának intenzitását és határozott nyerseséggel azokat az áldozatokat, melyekre ez a világ a művészeket kényszeríti: a zongoristák kézmozdulataira fókuszáló közeli felvételek szó szerint megragadják a betegség okozta fizikai fájdalmakat, miközben a sztori a lelki sebek és a lassan meghiúsuló álmok útján is végigvezet bennünket.

Bár egyes kritikák szerint a lassú tempó időnként feszültséget kelthet azokban, akik gyorsabb, pörgősebb történetvezetésre vágynának, a film pontossága és érzelmi mélysége miatt ez a megoldás mégis mély benyomást tesz a nézőre.

Művészi összetettség

A szereplők kiválasztása és felkészítése is kulcsfontosságú volt, hogy a Razat és Robert által megformált karakterek hitelesen mutassák meg az összetett testvéri kapcsolatot – a feszültséget, a rivalizálást, de ugyanakkor az egymás iránt érzett mély szeretetet is. A film lassú, a mély jellemfejlődésre épített narratívája szándékosan tér el a gyors tempójú, általános klisék vonalától. A rendezők hittek abban, hogy a néző számára a lassan kibontakozó konfliktusok, a kottaszerűen pontos jelenetsorrend és a finom érzelmi rétegek feltárása lehetővé teszi, hogy a néző mélyebben bevonódjon a történetbe és átérezze a belső küzdelmek feszültségét is.