Megfejtettük, miért imádják annyian A Fehér Lótuszt

2025. április 19.
glamour fehér lótusz borító
A Fehér Lótusz sötét humorú szatíra, kritizálja a modern társadalmat, de nem csak ebben rejlik a sikerének titka
Fotó: Profimedia

A Fehér Lótusz az HBO egyik legnépszerűbb sorozata, amely 2021 óta nyűgözi le a közönséget. A tizenöt Emmy- és két Golden Globe-díjjal kitüntetett produkció harmadik évada a megszokott szerkezettel tért vissza, mégis sikeresen megdöntötte a sorozat nézettségi rekordját. Lássuk, mi lehet a titka ennek a páratlan diadalnak.

A Fehér Lótusz tulajdonképpen meg sem születhetett volna a pandémia nélkül. Az HBO 2020-ban kétségbeesetten kereste fel Mike White filmrendezőt, egy olyan ötlet reményében, amelyet meg lehet valósítani egy Covid-biztos buborékban. White-nak volt egy tökéletes történet a tarsolyában, és azzal is pontosan tisztában volt, hogy a körülmények végre egyedülálló szerzői szabadságot biztosíthatnak számára.

A sorozat a klasszikus „whodunit” narratívára épül, amelynek során megtudjuk, hogy bűncselekmény történt, viszont nemcsak a tettes, az áldozat kiléte sem ismert. Az első két évadban egy-egy holttest, míg a harmadikban egy lövöldözés jelzi a néző számára a tragikus végkimenetelt, ezután visszarepülünk az időben, és kezdődhet a feltárás. A széria az önismétlés ellenére is működik – de mégis hogyan?

Mesteri történetmesélés

A Fehér Lótusz sötét humorú szatíra, amely borotvaéles kritikával illeti a modern társadalom problémáit, a gazdasági egyenlőtlenséget, az etnikai feszültséget és az elavult, szűk látókörű normákat. A felvonultatott karakterek kezdetben felszínesnek tűnhetnek, de sokkal árnyaltabbak, mint azt gondolnánk. Nehéz lenne egyértelműen jónak vagy rossznak bélyegezni őket, hiszen kiváltják a szimpátiánkat, olykor mégis erkölcsileg megkérdőjelezhető a viselkedésük.

Összetettek, és épp ettől valószerűek.

A sorozat a felső középosztálybeli vendégek és a szállodai dolgozók küzdelmeit tárja elénk Hawaiin, Olaszországban és Thaiföldön. Minden évadban új szereplőgárda érkezik, ami frissítőleg hat az ismétlődő szerkezetre, ugyanakkor pár karakter visszatérése azt is biztosítja, hogy folytatólagos maradjon a történet. Az álomszerű luxusnyaralás tisztulást ígér a látogatóknak, az elvonulás pedig felszínre is hozza rejtett titkaikat és elnyomott feszültségüket, eltérő mértékben billentve ki őket az egyensúlyukból.

glamour plusz ikon A kétszeres Oscar-díjas Robert de Niro tényleg ezért az vállalta élete első sorozatát?

Ifjabb Bódi Guszti már nem akarja visszaszerezni a volt feleségét: „Túlléptem Adrin...”
Jó, hogy itt vagy! Ez a prémium tartalom csak a GLAMOUR közösség tagjainak érhető el – és te közénk tartozol.

Drámai atmoszférateremtés

A Fehér Lótusz zsenialitását a lenyűgöző látvány és hang is tükrözi. A kíméletlenül hosszan kitartott statikus snittek lehetővé teszik, hogy a szellemes párbeszédeken keresztül kibontakozzon a színészek fantasztikus játéka, egyúttal reflektálásra, az emberi természet mélyebb pszichológiai rétegeinek feltárására biztatva a nézőt. A vizuális megoldások szoros összhangban vannak a történettel és az elidegenedett szereplők kapcsolati dinamikájával, ehhez intelligens képi metaforákat használnak.

Az egzotikus környezet esztétikája szöges ellentéte a nyomasztó feszültségnek, ami sokszor kimondatlanul nehezedik a szereplőkre. Még ennél is izgalmasabbá teszi az összhatást a nyugtalan zenei aláfestés, amelyet az első két évadhoz Cristóbal Tapia de Veer szerzett. Kifinomult eszközökkel tárul tehát elénk, hogy a privilegizált élet önmagában nem boldogít, és az idilli kikapcsolódás nem szabadítja fel az embert a problémái fojtogatása alól, hacsak nem kezd el valóban magába nézni mindeközben.

Nem lát, nem hall, nem beszél

A szimbolikus motívumokban gazdag széria megannyi üzenetet hordoz a szemfüles nézők számára. A sárból kiemelkedő tiszta és szép fehér lótusz például a spirituális újjászületés jelképe, de akár a gazdagok világának látszólagos szépsége és tisztasága mögött rejlő valós erkölcsi kérdések ellentéteként is értelmezhető. Mauin Sydney Sweeney és Brittany O’Grady a pszichoanalízist, a feminizmust, az imperializmust és a kolonializmust taglaló műveket olvasnak, elmélyítve a társadalmi kommentárt.

Szicíliában Testa di Moro szoborfejek sokasága emlékeztet a vágy, a féltékenység és az árulás tematikájára. Igazi gyöngyszem az utalás Michelangelo Antonioni A kaland (1960) című klasszikusára, amikor Aubrey Plaza Monica Vitti nyomdokaiban sétál az őt övező férfi tekintetek között. Koh Samuin az ösztönök által uralt majomelme, a tudatos jelenlét és a spiritualitás kerül előtérbe, de fontos szerepet kap a hármas szám szimbolikája is: három gyerek, három barátnő, egy édeshármas, három halott.

glamour plusz ikon Bridget Jonest már nem tudjuk úgy ünnepelni, mint 25 évvel ezelőtt

Ifjabb Bódi Guszti már nem akarja visszaszerezni a volt feleségét: „Túlléptem Adrin...”

Mit lehet tudni a folytatásról?

A Fehér Lótusz összességében egy bravúros, kontemplatív hangulatú produkció, amely egyszerre szórakoztatja és elgondolkodtatja a közönséget, így üde színfolt a streaming dopamin-függő világában. Sikerének titka a minőségi kidolgozottság, amely a sorozat minden részletére kiterjed. Az HBO már hivatalosan megerősítette a negyedik évadot, amelynek a helyszínéről már zajlik a találgatás. Az eddigiek alapján valószínűleg továbbra is egy Four Seasons Hotel lesz a házigazda.

A negyedik évadban szeretnék egy kicsit kimozdulni a sziklákra zúduló hullámok nyelvezetéből, de a Fehér Lótusz szállodákban mindig van még hely további gyilkosságoknak.” – nyilatkozta titokzatosan Mike White a Deadline magazinnak. Várhatóan 2027-ben érkezik a folytatás, és legnagyobb örömünkre nem az lesz az utolsó szezon.