Dr. Béres Eszter: Az önszeretet ott kezdődik, hogy teljes odaadással gondoskodsz a lelkedről és a testedről

2025. október 10.
Dr. Béres Eszter eredetileg jogász volt, majd HR-vezetőként folytatta karrierjét. Missziója, hogy támogassa az embereket önfejlesztésükben.
Dr. Béres Eszter eredetileg jogász volt, majd HR-vezetőként folytatta karrierjét. Missziója, hogy támogassa az embereket önfejlesztésükben.
Fotó: GLAMOUR Hungary

Újrakezdeni, változtatni sosem késő, sőt, néha muszáj. A testi-lelki egészség megteremtése és fenntartása ma már nem luxus, hanem alapszükséglet. De merre induljunk, hogy megtaláljuk az igazi önmagunkat? Dr. Béres Eszter képzésben lévő integrál coach-csal beszélgettünk.

Ügyvédnek tanult, majd fiatalon HR-vezető lett. Személyes életének transzformációja azonban az integrál coaching, a holisztikus életszemlélet és az ájurvéda felé vezette. Missziója, hogy ne csak egy coach legyen a sok közül, hanem olyan eszközöket adjon a hozzá fordulók kezébe, amivel önmaguk mentorává válnak. Dr. Béres Eszterrel beszélgettünk.

Eredetileg ügyvéd vagy. Miért nem ezen az úton indultál el?

A pályaválasztáskor még nem voltam elég bátor ahhoz, hogy mást válasszak, valami olyat, ami nem a megszokott. Bár nem volt annyira régen, akkoriban sokkal inkább számított a megfelelés, a biztonság, a társadalmi elvárások. Emellett volt bennem egy hatalmas adag bizonyítási vágy is – magamnak, a szüleimnek és kifelé is: hogy

én ezt meg tudom csinálni!

A jogi pálya egy gyönyörű út, rengeteg lehetőséggel, de számomra száraznak bizonyult. Hiányzott belőle az ember, a jelenlét, a kreativitás és a valódi kapcsolódás. A szakvizsgám után már teljesen egyértelmű volt számomra, hogy nem kezdem el az ügyvédi tevékenységet – mert az én utam másfelé vezet.

Tíz éve vezetőként dolgozol HR-területen. Hogy jött az életedbe a HR a jog után?

A HR – ahogy sok minden más az életben – véletlenül talált meg. A külföldön töltött ügyvédjelölti éveim alatt adódott egy lehetőség, amiből végül egy közös vállalkozás elindítása lett. Ekkor kezdtem egyre intenzívebben belemélyülni a HR világába, miközben a jogi oldalon sok munkajogi kérdéssel is foglalkoztam. Öt intenzív külföldi év után, amikor hazaköltöztem, már HR-területen helyezkedtem el. Így észrevétlenül vittem véghez egy karrierváltást – visszanézve ez egy elég bátor döntés volt, de ott és akkor nem gondolkodtam rajta sokat: egyszerűen mentem az érzéseim és az intuícióm után.

glamour plusz ikon Ott talált rá a szerelemre, ahol legkevésbé várta: Pakai Erzsébet Albániában kezdett új életet – ezt az országot neked is látnod kell!

Ott talált rá a szerelemre, ahol legkevésbé várta: Pakai Erzsébet Albániában kezdett új életet – ezt az országot neked is látnod kell!

Nőként fontos volt számodra a szakmai kiteljesedés?

A függetlenség és a kiteljesedés mindig is nagyon fontos volt számomra, emiatt részben nehezen is viselem a korlátokat. Mindig figyeltem arra is, hogy milyen cégnek dolgozom, és az milyen értéket képvisel – mert hiszem, hogy a munka csak akkor adhat valódi értelmet és energiát, ha összhangban van a saját belső értékeinkkel.

Nemrég integrál coach lettél, és megszületett a body & mind. Minek az indíttatására indultál el ezen az úton?

Fiatalon lettem vezető, épp betöltöttem a harmincat, és őszintén: elég nagy volt a kabát. Ez az időszak nagyon meghatározó volt számomra. Egyrészt itt kezdtem el foglalkozni az önismerettel – a pályamódosításhoz hasonlóan ez sem tudatos döntésből fakadt. Egy céges tréning kapcsán találkoztam először egy coach-csal, és ez a közös munka, bár más keretek között, de azóta is tart vele. Sokáig hagytam, hogy daráljanak a mindennapok, és sokáig hittem, hogy minden rendben van úgy, ahogy van. Mondhatjuk, hogy nem voltam tudatos. Lassan kezdtem el kinyílni, levenni a szemellenzőt, észrevenni, hogy lehet másképp is élni és vezetőként működni.

Egy coachképzéssel indultam a Corvinus Egyetemen, ami stabil szakmai alapot adott. Az igazi fordulatot azonban az integrál coaching hozta meg: egy holisztikusabb irányzat, amely az embert teljes egészében nézi – testtel, elmével, lélekkel együtt. Ami igazán különleges benne, hogy nemcsak a célt és a viselkedést fejleszti, hanem a „működésmódot” (way of being) is – kognitív, érzelmi, szomatikus (testi) és kapcsolati szinten egyszerre. A fókusz nem pusztán a problémamegoldásra irányul, hanem a tartós kompetenciaépítésre: önmegfigyelésre, önszabályozásra és az önfejlesztő képesség megerősítésére. Ez a szemlélet nemcsak a munkámhoz, hanem a saját életemhez is sokat ad, mert

számomra a tudatosság ma már nem eszköz, hanem létforma.

A személyes életed történései, megoldáskeresései tereltek erre az útra?

Igen, abszolút. A saját példámon keresztül érzem és látom, hogy mekkora teremtő ereje van a pici, apró lépéseknek, a szokások kialakításának és az új eszközök beépítésének. Nem kell óriási változtatásokban gondolkodni ahhoz, hogy valami elinduljon – sokszor a legapróbb rutinok teremtik meg a legnagyobb fordulatot. Ami még fontosabb: ez nemcsak ránk hat. A változásaink a környezetünkre is kihatnak – a működésünkre, a munkánkra, a kapcsolatainkra. Ha mi elkezdünk tudatosabban, önazonosabban élni, az a rezgés előbb-utóbb a szeretteinkhez, a kollégáinkhoz és az egész közegünkhöz is eljut.

Az ájurvéda és a holisztikus szemlélet áthatja dr. Béres Eszter mindennapi életét és szakmai munkáját.
Fotó: GLAMOUR Hungary

Számomra a transzformáció egyfajta újjászületés – amikor már nem fér bele a régi bőr, a régi gondolatok, a régi szerepek. Egy olyan életszakaszban voltam, amikor tudatosan engedtem el azt, ami nem én vagyok, és

helyet csináltam annak, ami valóban hozzám tartozik.

Az életemben már többször voltak fordulópontok, de a mostani mégis más volt: akkor szinte az életem minden területén egyszerre kopogtatott a változás. Amit az ember alapvetően nehezen visel – hát még akkor, ha egyszerre több szinten jelenik meg. Mégis úgy éreztem, hogy ez egy hatalmas lehetőség arra, hogy ránézzek az eddigi életemre, és akár valami teljesen újat, mást és önazonosabbat építsek fel.

Regisztációhoz kötött tartalom logo Ezt a cikket a Subscribe with Google jóvoltából olvashatod díjmentesen december 7-éig!

Ez az időszak tele volt felismerésekkel, elengedésekkel, újratervezéssel, félelemmel és mélypontokkal. Régi mintázatoktól, emberektől és kapcsolatoktól búcsúztam, hogy helyet adjak az újnak – és ez a körforgás gyönyörű. Amikor megérkeztem arra a pontra, hogy úgy éreztem: semmi és senki vagyok – rájöttem, hogy valójában ez egy különleges ajándék. Mert ez az a pont, ahol megérted: egy „free ticketet” kaptál a változáshoz. Egy lehetőséget, hogy valami teljesen újat alakíts ki. Valamit, ami megváltoztatja az életedet.

Ezek a megélések, élmények és tapasztalások adták azt az erőt és hitelességet, amelynek köszönhetően másokat is kísérni és segíteni tudok ezen az úton. Ebbe az új életszakaszba megérkezve szeretném a tudásomat és a támogatásomat hitelesen átadni azoknak, akik szintén változásban vannak – mert a gyógyulás végpontja az, amikor a megszerzett tudást megosztod, segítve ezzel másokat. És most ebben az életszakaszban vagyok.

Miért akartál emberekkel, emberek segítésével foglalkozni?

Már fiatalon érdekelt, hogy mennyire összetett az emberi lélek, és mennyire szorosan összefüggenek a gondolataink, az érzéseink és testi állapotunk. Nekem mindig fontos volt a valódi, mély kapcsolódás, soha nem az érdekelt, ami a felszínen van, hanem: a történetek, a miértek, az érzések. Sok éve dolgozom multinacionális környezetben, emberekkel, csapatokkal, és ott tapasztaltam meg igazán, milyen ereje van annak, ha valaki támogatást, figyelmet és valódi jelenlétet kap.

Az igazi motivációm azonban ennél személyesebb: hiszek abban, hogy mindannyiunkban ott van a képesség a változásra és gyógyulásra, csak néha kell egy biztonságos tér és egy kísérő, aki segít előhívni. Én ezt szeretném nyújtani – egy megtartó, inspiráló közeget, ahol bárki újra rátalálhat önmagára, és önmaga legjobb verziójává válhat.

glamour plusz ikon Ha New York divat lenne: így vitte sikerre Donna Karan a DKNY-et

Ha New York divat lenne: így vitte sikerre Donna Karan a DKNY-et

Miért fontos számodra a holisztikus szemlélet?

Számomra ez nem csupán módszer vagy szakmai irány, hanem életforma. Úgy tekintek az emberre, mint egy teljes rendszerre, ahol a test, az elme és a lélek folyamatosan kommunikál, és hatással van egymásra. Ezt ma már számtalan tudományos kutatás is bizonyítja:

a gondolataink és érzelmeink közvetlenül hatnak a testünk működésére, és fordítva.

Saját magam vagyok erre a legjobb példa – a múltban szinte kizárólag „fejből” működtem, és teljesen figyelmen kívül hagytam a testem jelzéseit. Ez hosszú távon kimerített, és egy ponton rá kellett ébrednem: ha nem teremtek összhangot a testem és az elmém között, az egész életem kibillen. Pontosan tudom, milyen az, amikor a munka, a multi bedarál, és azt is, milyen érzés eljutni arra a pontra, amikor már nincs más út, mint a változtatás. Ez a pont sokszor fájdalmas, de egyben felszabadító is – mert ráébreszt arra, hogy az önazonos létezés nem luxus, hanem szükségszerűség.

Számomra a holisztikus szemlélet azt is jelenti, hogy önazonosan éljük az életünket. De ahhoz, hogy valóban tudjuk, mi az önazonos számunkra, időt kell szánni arra, hogy lefejtsük magunkról a rétegeket – szintről szintre. Ezek a rétegek lehetnek családi minták, társadalmi elvárások vagy éppen saját, régi félelmeink. Ez idő és energia, és néha kényelmetlen folyamat, de a mélyben ott van a tiszta mag: az, aki valójában vagyunk.

Mi a body & mind missziója?

A legtöbb coach sémákkal dolgozik, és nem célom, hogy x-edik coachként beálljak ebbe a sorba. A klasszikus coachingfolyamatok elsősorban kognitív szinten keresik a válaszokat – én azonban más nézőpontból közelítek. A body & mind szemléletben dolgozva abban tudok a legtöbbet adni, hogy segítek összekapcsolni a testet és az elmét. Hiszem, hogy a valódi változás nemcsak fejben történik, hanem akkor, amikor elkezdjük lefejteni a rétegeket, és újra összhangba kerülünk önmagunkkal. Az én célom, hogy a hozzám fordulók ne csak megoldást találjanak egy-egy problémára, hanem hosszú távon saját maguk mentorává váljanak.

Én egyfajta kísérő vagyok, nem kész megoldásokat adok, hanem segítek újra megtalálni a test–elme–szív integrációját. Ez a folyamat négy lépésre épül: önismeret, tapasztalás, integráció, közösség. Úgy gondolom, azért tudom ezt hitelesen képviselni, mert én magam is újraalkottam önmagam – hogy ezt az utat másoknak is átadhassam.

glamour plusz ikon Azért olyan nehéz a „maradjak vagy menjek” kérdése egy párkapcsolatban, mert nem mindig egyszerű és egyértelmű a válasz

Azért olyan nehéz a „maradjak vagy menjek” kérdése egy párkapcsolatban, mert nem mindig egyszerű és egyértelmű a válasz

A holisztikus szemlélet mellett az ájurvédát is alkalmazod a mindennapjaidban és a munkád során is. Hogyan találkoztál ezzel az irányzattal?

Régóta jógázom, és igyekszem a hozzá kapcsolódó életmódot is követni, hiszen számomra mindig fontos volt a testi-lelki egység. Talán itt sem volt igazán választásom: sok diétát és eszközt kipróbáltam az emésztőrendszeri problémáimra, és már korán eldöntöttem, hogy nem szeretném teljesen a klasszikus nyugati orvoslást követni.

Az ájurvéda számomra nem csupán diéta, hanem egy életmód. A táplálkozás a központi része, de számos kiegészítő napi rutint is ad, amelyek erőt, stabilitást és tartást adnak. Ezek a rituálék határozzák meg, kik is vagyunk. Az én mindennapjaimban benne van a korai kelés (5–5:30), a jóga és a meditáció, a napi szintű olvasás, a reggeli testápolás, és talán a legfontosabb: a főzés. A doshám szerinti diétát követem, ami nagyrészt azt jelenti, hogy saját magamra főzök. Számomra anno ez

az önszeretet kezdete volt – az, hogy teljes odaadással gondoskodom magamról és a testemről.

Ezért szeretném az ájurvéda szemléletét beemelni a személyes konzultációimba is, mert megtapasztaltam, milyen transzformatív ereje van, és hiszem, hogy másokat is segíthet abban, hogy közelebb kerüljenek önmagukhoz, a testükhöz – ahhoz a testhez, ami az első perctől az utolsóig kísér a földi utunkon.

Megszületett a podcastod, és workshopokat is tartasz. Mikor találkozhatunk veled?

A podcasttal az a célom, hogy megmutassam: nem vagyunk egyedül az elakadásainkkal, a félelmeinkkel vagy a transzformációinkkal. Olyan emberekkel beszélgetek, akik valamilyen formában már végigmentek egy jelentős változáson, és van bátorságuk a saját történetüket megosztani. Az önismereti utazásról Szilágyi Liliánával beszélgettem, az október eleji workshopot is közösen fogjuk tartani, a témánk pedig: „Félelemből bátorságba!”