2023 hajtrendjei maguk a valóra vált álmok

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kíváncsi vagy rá, melyek azok a hajtrendek, amik a következő időkben a legmenőbbnek számítanak majd? Maradj velünk, és a legközelebbi időpontodra a fodrászhoz naprakész inspirációval érkezhetsz.

Ezek lesznek az uralkodó irányzatok a hajtrendet illetően ebben az évben
Ezek lesznek az uralkodó irányzatok a hajtrendet illetően ebben az évben
Fotó: IMaxTree/Glamour

Mint minden más területe a divatnak, a hajtrendek ugyanúgy évről évre változnak, a régi irányzatok átadják a helyüket egy újnak. A jó hírünk az, hogy idén legnagyobb valószínűséggel találkozol majd olyan hajvágással, amivel könnyen azonosulhatsz. Lehet, hogy hallottál már a 'V' alakú vágásról, amikor a haj középen egy pontban végződik, vagy éppen a 'C' vágásról, amik egy kissé könnyedebb, mégis dús végeredményt mutatnak, nem úgy, mint az előző években. Ami az állati elnevezésű fazonokat illeti, továbbra is velünk maradnak, és kíváncsian várjuk, mi bukkan fel következőnek az év során. Ezenfelül a Pinterest 2023-as előrejelzései szerint bőven tart a tavalyi év második felében elkezdődött rövid haj őrület, azok számára pedig, akik továbbra is a hosszú haj mellett döntenek, a rétegezésen lesz a hangsúly.

A 'C' alakú fazon

A Colorwow nemzetközi kreatív igazgatója, Dom Seeley szerint „manapság nem igazán beszélhetünk egyféle trendről, a közösségi médiának köszönhetően a különféle stílusok rendkívül gyorsan váltják egymást, vagy éppen keverednek." Ha néhány konkrétumot kell kiemelni, akkor az egyik legbefolyásosabb a 'C' hajvágás. „Ennél a hajnál egy finomabb U forma jellemző a haj hosszán, és az arc rövidebb és hosszabb rétegekkel kereteződik" - teszi hozzá Dom. „Ez a 70-es, 90-es évek trendjének egyik továbbfejlődött változata, nagyon hasonlít a Rachel Green nyomán újjáéledt hajkoronára, azzal a különbséggel, hogy egy sokkal lágyabb, kerekebb keretet ad az arcformának."

Minél rövidebb, annál jobb

„A rövid hajvágások megkülönböztetett szerepet kapnak ebben az évben" - mondja Dionne Smith sztárfodrász. „A dobogón biztos helyet kapnak a különféle pixie-vágások, bobok, vagy extrém rövid frizurák is. Úgy gondolom, ez az egyik szimbóluma is lehet az elmúlt évekből fakadó újrakezdésnek, ami a rövid fazonokban ölt formát" - teszi hozzá Dionne. „A bob egyre csak rövidebb és rövidebb lesz, és egészen a klasszikus francia stílustól a teljesen egyenes, határozott bob vágásokig jöhetnek velünk szemben az utcán a rövid fazonok."

Kacér, nosztalgikus és lázadó - Ezek a szépségtrendek uralják majd 2023-at

Kacér, nosztalgikus és lázadó - Ezek a szépségtrendek uralják majd 2023-at

Vissza a kilencvenes évekbe

Nem szeretnél túl hosszú hajat, de túl rövidet sem? A kilencvenes évek félhosszú vágása lesz az arany középút. „A haj felfrissítésének egyik legegyszerűbb módja a kilencvenes évek közkedvelt frizurája, amit a belső rétegezés tesz ellenállhatatlanná" - mondja Dom. „Ahelyett, hogy egy egyenletes hosszúságnál maradunk, a különböző rétegek kellő testességet adnak neki anélkül, hogy a haj különösebben veszítene a hosszából." Ebben a fazonban rengeteg féle lehetőség rejlik, és ha jól van levágva, a formázással is viszonylag könnyű dolgod lesz. „A rétegek lehetővé teszik, hogy a haj akkor is jól mutasson, ha hagyjuk szabad levegőn megszáradni. A nagyobb hossznál általában szükség van némi formázási technikára, mivel a hajszálak nehézsége miatt könnyen kilógják magukat a tincsek" - teszi hozzá a fodrász.

Vállald be a frufrut!

Már előző évben is jelen volt, és nagyon úgy tűnik, a függöny frufru idén sem kerül el minket, a trendek között jelentős szerepet kap. Dom szerint „a szemöldökök és az orrnyereg között kell kezdődnie, majd kifelé haladva fokozatosan egyre hosszabb az arc széléig." A függöny frufruban az a legjobb, hogy minden alkalomhoz és minden hajhosszhoz remekül passzol. „Nem egy tömör, egyenes frufruról van szó, hanem egy finom, laza esésű stílusról, ami rendkívül kifinomultan foglalja keretbe az arcot" - fűzi hozzá a szakértő. Ez a legideálisabb választás, ha csak apró, mégis szembetűnő változtatást szeretnél ejteni a frizurádon.

Űzd el a téli szürkeséget ragyogó színes sminkekkel - mutatjuk a legszebb inspirációkat!

Űzd el a téli szürkeséget ragyogó színes sminkekkel - mutatjuk a legszebb inspirációkat!

Meríts új inspirációkat a legaktuálisabb hajtrendekből:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Darabokra törte a szívünket a Sztárban Sztár All Stars két kiesője: nekik kellett búcsúzni a döntő előtt

Darabokra törte a szívünket a Sztárban Sztár All Stars két kiesője: nekik kellett búcsúzni a döntő előtt

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve – minden alkalomra van külön típus (x)

Teszteltük a Scholl talpbetétjeit és le vagyunk nyűgözve – minden alkalomra van külön típus (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

Így spórolhatsz a legtöbbet a Glamour-napok alatt (x)

Így spórolhatsz a legtöbbet a Glamour-napok alatt (x)