Külföldön is hódít a magyar márka és szépségszalon, a Vintage Beauty

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ismerd meg a díjnyertes Vintage Beauty alapítóját, Szakonyi Esztert, aki a szépség szeretetével teremt értéket.

Szakonyi Eszter a Vintage Beauty alapítója és négy gyermek édesanyja
Szakonyi Eszter a Vintage Beauty alapítója és négy gyermek édesanyja
Fotó: Wertán Botond

Míg a Római parton nyüzsögnek, sorra érkeznek a szépülni vágyók a csendes szalonba. Abba a szalonba, ahol az itthon készült termékek minősége, a kozmetikusok szakértelme és a nyugodt légkör megteremtése mellett a társadalmi felelősségvállalásra is jut idő. Szakonyi Eszterrel, a Vintage Beauty szalon alapítójával, a kozmetikumok megálmodójával beszélgettünk.

Más pályán indultál el. Miért döntöttél végül a kozmetikusszakma mellett?

Tíz évig dolgoztam külkereskedelmi vonalon gazdasági mérnöki diplomával, szinte minden héten alvás nélkül átutazva napokat és éjszakákat. Elfáradtam ebben. Fogalmam sem volt, hogy lehet ezen kívül is világ. Mindemellett sóvárogva figyeltem akkori kozmetikusom fehérséggel, tisztasággal és puhasággal megtöltött szalonját. Vélhetőleg mindenkinek vannak ilyen hívásai a sorstól, de nem mindenki meri meghallani. 2007-ben lehetőség nyílt felnőttképzésben is elsajátítani ezt a fantasztikus szakmát, majd 2010- ben elvégezni a SOTE egészségügyi szakkozmetikus képzését. Akkor már két gyerekem volt, de mindez inkább csak még tovább inspirált, minthogy akadályozott volna. Időközben szültem még két gyereket, de ha kozmetikáról van szó, megállíthatatlannak érzem magam, és ezen a kezdetek óta eltelt tizenöt év sem tudott változtatni.

Tápláló krém 17 000 Ft/50 ml (340 Ft/1 ml) | Volumen szérum 40+ 17 100 Ft/10 ml | Hidratálókrém 17 000 Ft/50 ml (340 Ft/1 ml) VINTAGE BEAUTY
Fotó: Wertán Botond

Miként fogant meg a Vintage Beauty kozmetikumok megalkotásának ötlete?

Nem találtam olyan termékcsaládot, amelynek minden tagjával elégedett lettem volna. 2014-ben naivan elhatároztam, hogy a sok-sok régi receptúrába beleásva magam, és persze vegyészmérnökökkel, technikusokkal, gyógyszerészekkel együttműködve létrehozzuk azt a termékcsaládot, amelynek egyetlen tagjánál sem találok jobbat. Addig keressük a legmegfelelőbb mátrixot, ameddig össze nem áll. Azóta felismertem, hogy irreális volt a célkitűzés. Nem lehet egy márkának minden terméke tökéletes, de az elmúlt három évben kapott közel harminc hazai és nemzetközi termékdíj azt mutatja, hogy törekedni mégis érdemes rá.

A márkával számos fontos ügy mellett kiállsz. Mik számodra a legkedvesebb együttműködések eddig?

Nem teljes a lista, de a Bethesda kórházzal történő együttműködés, amelyben az ápolók számára rendszeresen szépségnapokat szerveztünk, alkalmanként tizenöt-tizenhét dolgozó számára, vagy a hajléktalan nők részére szervezett szépítőnapok is lélekemelő pillanatokat hoztak. Aztán szívemhez közel áll az a hat-hét alkalommal történt ruha- és cipőgyűjtés, amelyet szintén hajléktalan nők érdekében szerveztünk azon speciális elvárás mentén, hogy csakis olyan adományt hozzanak az adakozók, amely egy állásinterjún is megállná a helyét. Fantasztikus volt megélni az emberek segíteni vágyását. Sok szép pillanata volt a női esteknek is. Volt, hogy az endometriózis kapcsán, volt, hogy a halál témájáról szerveztünk estet, de nemegyszer a NANE önkéntesei is tartottak előadást a családon belüli erőszak témájáról. Ennek továbbgondolása volt a Hintalovon Alapítvánnyal történő kooperációnk, amely jelenleg is zajlik.

Egy kis odafigyeléssel zöldebb lehet a sminkelési rutin!

Egy kis odafigyeléssel zöldebb lehet a sminkelési rutin!

A budapesti Vintage Beauty mellett most Hollandiában is megnyitottad a szalonodat, mindeközben négy gyermek édesanyja vagy. Mi a titka annak, hogy a magánélet és a karrier harmonikusan megférjen egymás mellett?

Egy rendkívül toleráns társ és néhány fontos ember, aki átemel a holtpontokon és reális véleményt mond. Kell továbbá az a szükségszerű három lépés távolság mindennel és mindenkivel, ami lehetővé teszi, hogy az ember ne csak benne éljen, de felülről is monitorozza a folyamatokat. Fontos emellett, hogy lehetőleg először adj, aztán kérj, de a legfontosabb talán, hogy ne vedd túl komolyan!

Gyógyír a legvédtelenebbeknek

A Bethesda Gyermekkórházzal való együttműködés keretében egy ápoló krémet is megalkottak közösen, amelynek célja, hogy minél gyorsabban nyújtson gyógyírt, enyhülést a hámfosztott, irritált, ekcémás, viszkető bőr számára.

A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es szeptemberi lapszámában jelent meg.

Szöveg és smink: Biró Aliz

Fotó: Wertán Botond

Haj: Márkus Eszter

Még több szépséghír:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A nyílt terű iroda + 4 munkahelyi megoldás, ami sokkal károsabb, mint gondolnád

A nyílt terű iroda + 4 munkahelyi megoldás, ami sokkal károsabb, mint gondolnád

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)