Kovács Gréta

Kovács Gréta

újságíró

12 év szakmai tapasztalat
7 éve a Glamournál

Kiemelt terület: divat, szépség, pszichológia, filmek

Tanulmányok: Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció- és médiatudomány

Gyerekkorom óta rajongok a női magazinokért: egyik első emlékem, hogy édesanyám egyik német divatkatalógusát lapozgatom, a divat és a magazinok iránti szenvedélyem azóta pedig még nagyobb lett. A könyvtárba járás, olvasás és novella írás már kiskoromtól fogva része az életemnek, sokáig azonban a művészi pályán képzeltem el az életemet. Azt, hogy a divatiparban szeretnék el dolgozni, akkor döntöttem el, mikor tinikoromban megvásároltam Magyarország első divatmagazinját, a GLAMOUR első lapszámát, melynek Charlize Theron volt a címlapján.

Az ikonikus példányt azóta is féltve őrzöm a több száz másik kiadvánnyal együtt – azóta pedig szinte az összes jelentős magyar női magazinnál dolgoztam. Gyakornokként kezdtem az NLC Trend rovatában és a Marie Claire-nél, később a Story, a Nők Lapja Psziché, a Nők Lapja Egészség, a Családi Lap, a Wellness és a Cosmopolitan írója lettem. 2019-ben lehetőséget kaptam a GLAMOUR nyomtatott és digitális felületen lévő publikálásra. Később a Femcafe divat rovatának írója és szerkesztője lettem, ezek után pedig a Cosmopolitan és az Elle, valamint a Daalarna esküvői magazinjának, a Secret Stories-nak lehettem az írója.

Nagy álmom vált valóra, hogy 2024-ben visszatérhettem a GLAMOUR magazinhoz, ahol főként a divat, a szépség és a pszichológia témáján belül publikálok, de örömmel írom a filmkritikákat is. Az alkotás, a divat és a magazinok iránti szeretetem életem minden részére kihat, rendkívül büszke vagyok arra, hogy a soraimat nők százezrei olvassák. Írásaim során fontosnak találom a pozitivitást, az informatív és nyitott hangvételt, a célom pedig az, hogy minden egyes cikkemmel tudjak egy olyan pluszt adni az olvasóknak, amitől jobban érzik magukat. Fogadjátok olyan szeretettel a cikkeimet, amilyen boldogsággal én is írom őket nektek!

Hobbi: divat, utazás, művészetek

Tanulmányok
kommunikáció és médiatudomány Budapesti Corvinus Egyetem, 2015

Legfrissebb cikkeim:

A bőröd egészségébe kerülhet, ha Chanel helyett Cha Nolt kensz az arcodra Szépség

glamour plusz ikon A bőröd egészségébe kerülhet, ha Chanel helyett Cha Nolt kensz az arcodra

Az influenszerek eredetileg az ötvenes évek Amerikájában születtek meg Kultúra

glamour plusz ikon Az influenszerek eredetileg az ötvenes évek Amerikájában születtek meg

Csak egy éve érkezett a Diorhoz, Jonathan Anderson máris átírta a szabályokat Divat

glamour plusz ikon Csak egy éve érkezett a Diorhoz, Jonathan Anderson máris átírta a szabályokat

Szakértő mondja el, meddig érdemes megalkudni egy „boldog” házasságért? Életmód

glamour plusz ikon Szakértő mondja el, meddig érdemes megalkudni egy „boldog” házasságért?

85 éves lenne a divatvilág provokátora, aki Palvin Barbara esküvői ruháját is tervezte Divat

glamour plusz ikon 85 éves lenne a divatvilág provokátora, aki Palvin Barbara esküvői ruháját is tervezte

Komoly veszélyeket rejt, mégis sokan próbálják ki ezt az őrült TikTok szépségtrendet Szépség

glamour plusz ikon Komoly veszélyeket rejt, mégis sokan próbálják ki ezt az őrült TikTok szépségtrendet